Konzervatív családmodellben élek, az értékválasztásom liberális, a szolidaritásom baloldali és kozmopolita módon gondolkozom a hazámról. Alekosz után a második legmegosztóbb kortárs gondolkodó, Jordan Peterson a fenti ideológiai küvé miatt nekem mindig túlságosan altright-ikon volt, a férfiasságról szóló beszédeinek a címzettjeit pedig úgy képzeltem, mint amolyan incel alabamai tinédzserek, akik ezeknek a proxy-okosságoknak a visszaböfögésétől várják, hogy valaki majd egyszer lefekszik velük.
Aztán megnéztem kb. 20 órányi előadását és megtértem: elgondolkodtató, a népszerűtlen véleményekbe magabiztosan beleálló, tudását elképesztő retorikai tehetséggel elővezető, hihetetlenül érdekes emberre akadtam.
Kezdetek, útkeresés és inspirációk
Peterson a kanadai Fairview-ben nevelkedett, egy háromgyerekes család legidősebbjeként. Fiatalkorában pont olyan volt, mint akiknek most az életvezetési tanácsait címezi (valószínűleg pont ezért is találnak be ezek sokaknál): kamaszkorában kezdett el komolyabban inni, napi egy doboz cigit füstölt el, keveset mozgott és hasonlóan motiválatlan emberekkel vette körbe magát. Az egyetemen politológiát és angol irodalmat tanult,
családi nyomásra vállalati jogász akart lenni. „Szerencsémre lassan haladtam a kitűzött hamis cél irányába.”
Egyetemi évei alatt leginkább azt kutatta, hogy hogyan tudnak hétköznapi emberek ideológiák hatására borzalmas tetteket végrehajtani. George Orwell A wigani móló című riportkötete, melyben az 1930-as évek angol bányászai vallanak az életükről, leleplezte Peterson számára a melósokat már akkor is cserben hagyó, elitista, képmutató baloldali gondolkodókat és ráébresztette, hogy a közkeletű toposz, miszerint a két világháború közötti időszakban a munkásosztály felemelkedett a középosztályba és eggyé vált vele, nem igaz. A szomorú valóság inkább az, hogy a középosztály csúszott bele a proletárlétbe.
Peterson saját boldogulásához és későbbi beszédeihez egyaránt sokat merített Joseph Campbell (Az ezerarcú hős szerzője) férfieszményéből – ő egy hiteles férfi példakép megtalálását (aki nem feltétlenül azonos a biológiai apával, tehát lehet egy tanár, edző, katonatiszt vagy pap) elengedhetetlennek tartotta a felnőtté válás rituáléjához. Campbell szerint,
ha ez kimarad a fiúk életéből, akkor sokkal nehezebben tudnak felelős, gondoskodó, mások érdekeit a sajátjuk elébe helyező, érett férfivá válni.
Dosztojevszkij, Nietzsche és Jung műveinek a hatására kezdett el a lélek mélyrétegeinek a kutatásával foglalkozni. Húszas évei közepén talált rá hivatására: ekkor kezdte el pszichológiai tanulmányait, tette le a cigit, és ezzel együtt a piálást is sikerült abbahagynia. Elkezdett sportolni, hogy a felszabaduló energiáit valamivel lekösse, és rengeteg tudományos publikáció jelent meg ekkoriban a neve alatt.
Váltsd ki a függőségedet egy másik, hasznosabbal.
1991-ben szerezte meg a doktori fokozatát pszichológiából, innentől egyszerre építette klinikai és kutatópszichológusi pályáját (vagyis betegeket látott el, miközben folyamatosan publikált), a Google Scholar szerint a 60 legtöbbször hivatkozott kutató egyikévé vált a személyiségkutatás területén.
Érdekes, hogy a nemzetközi ismertséget nem ez a szakmai reputáció hozta meg a számára.
A szólásszabadság fontosabb, vagy az, hogy ne bántsuk meg embereket?
2016 őszén Peterson azzal került be a hírekbe, hogy nem volt hajlandó az egyik transznemű diákját az általa preferált nemi névmással szólítani. Magyarországról nézve szinte érthetetlen az a vita és boszorkányüldözés, ami ebből végül kibontakozott.
A néha személyes nemi névmásként is hivatkozott szavakat azért alkották meg, hogy a magukat nem-binárisnak (nő vagy férfi identitáson kívül esőnek) valló személyekre is legyen valamilyen szó az alanyi (he/she) és tárgyi (him/her) névmásokat nemileg megkülönböztető angol nyelvben. A nemileg semleges névmások amúgy nem újkeletűek az angol nyelvben, a thon névmást például 1858-ban vezették be (és 1961-ben törölték a Merriam-Webster-szótárból), a genderqueer-közösség által preferált újnévmások (például ze, hir és zir) viszont már az elmúlt 30 év termékei.
Petersonék vitájának az időpontja éppen egybeesett a kanadai parlament elé akkortájt beterjesztett C-16-os törvényjavaslat megtárgyalásával, ami azt indítványozta volna, hogy tiltsák be az emberek nemi identitás alapú megkülönböztetését a nyelvben. Peterson a C-16-ban a szólásszabadság korlátozását látta és elutasította a gendersemleges névmások használatát, amiket radikális baloldali ideológusok szélsőségesen politikai korrekt elgondolásának tartott.
Egyetemről a világ pulpitusára
A professzor Youtube-ra feltöltött beszédei pár nap alatt milliós nézettséget értek el, meghívták a kanadai közszolgálati csatornára is, és ahogy az ilyen komplex vitákban általában lenni szokott, sajátos értelmezésekkel gazdagodott az eredeti konfliktus. Petersont ellenzői transzfóbiásnak és a transzjogok megtiprójának bélyegezték. Az egyik videóban az őt ért vádakra azt válaszolja, hogy a balszélre kitolt transzaktivizmus, véleményterror és a politikai korrektség elkerülhetetlenül meg fogja teremteni a másik oldali szélsőséget.
„Négy évtizedig tanulmányoztam a nácizmust, és nagyon jól megértettem. Néhány szörnyű ember most is csak arra vár, hogy előjöhessen a radikális baloldal nyomulására válaszul.”
Jordan higgadt érvelése a felpaprikázott, sokszor szalmabáb-érvelést folytató diákokkal szemben sokakat az ő oldalára állított, Patreonon már 2018-ban havonta 80 000 dollárt (23 millió forintot) keresett a misszióját támogatóknak köszönhetően.
Joe Rogan műsorában erről így nyilatkozott:
„Nem kellene, hogy erről beszéljek, de mégis megteszem, mert elképesztően vicces és nem tudom megállni, hogy ne mondjam el: rájöttem, hogyan lehet pénzt keresni a társadalmi igazságosság harcosait felhasználva. Ha teret hagynak nekem, hogy kifejtsem a gondolataimat a saját csatornáikon, akkor megugrik a patreonos támogatóim száma. Ha tiltakoznak ellenem, akkor ez felkerül Youtube-ra és a Patreon-számlámra emiatt kezd el záporozni a pénz.”
Rend a lelke
„Takarítsd ki a szobád, mielőtt megváltod a világot!” – szól az egyik intelme, de a rend amúgy is egy sokszor visszatérő fogalom előadásaiban. Saját tapasztalataiból vezeti le, hogy mennyire fontos, hogy legyen valamilyen rendszer az életben, ami nélkül csak sodródás, boldogtalanság és önpusztítás ismétlődő köre a létezés.
Rendre azért is szükség van, mert az embernek a világban betöltött szerepe nem számottevő, Istent pedig Rousseau és Nietzsche kivonta a képletből. Az ő helyére olyan totalitárius, az élet minden területére beavászkodó ideológiák törtek be (a rendet képviselve), mint a kommunizmus és a fasizmus, amelyek az osztályharcos vagy a faji ideológiás maszlagban feloldották az egyént, és a csoportidentitás felsőbbrendűségére hivatkozva egy felégetett világot hagytak maguk után a XX. században.
„Csak a nyugati világban ismerték fel, hogy az egyén szuverén. (…) Ez a kulcsa minden jónak, amit valaha is tettünk.”
Peterson azért sokszor csúsztat és túltolja, és ez innen, Magyarországról, ahol éltünk már kommunista diktatúrában, nyugati hitelekből finanszírozott jóléti szocializmusban és a rendszerváltást követően balos kormányzás alatt is, ez különösen szembeötlő.
A professzor az általa nem túl sokra tartott baloldali és posztmodern ideológusok kapitalizmuskritikáját sokszor egybemossa a kommunista, neomarxista törekvésekkel, hallgatóiban azt a látszatot keltve, mintha a gulághoz és a meszesgödrökbe lőtt emberekhez vezető út személyes nemi névmásokkal lenne kikövezve.
„A 20. században már lefuttattuk a méltányossági kísérletet, és már tudjuk, hogy a marxista tanok mit tettek az elnyomott emberekkel szerte a világon. A válasz többnyire az volt, hogy börtönbe zárták, rabszolgasorba taszították, halálra dolgoztatták vagy kivégezték őket. És amennyire meg tudom ítélni, ez nem éppen az együttérzés üzenete. (…) Megpróbáltuk, és nem működött. 100 millió holttestünk van bizonyítékként. Nekem ez bőven elég, ha neked nem, akkor komolyan el kellene gondolkodnod vagy a történelmi ismereteiden, vagy az erkölcsi jellemeden.”
Leckék az élet teljesebbé tételéhez
Bár Peterson agnosztikus, mégis sokszor hivatkozik az evangéliumi tanításokra, a helyes életre vonatkozó szabályai pedig furcsa ötvözetei a keresztény példabeszédeknek, az antik filozófiának és néha zavaros tudományos okfejtéseknek. A 12 szabály az élethez – Így kerüld el a káoszt című, amúgy elég szórakoztató könyvében
a modern társadalmak egyik kerékkötőjének azt tartja, hogy az emberek nagy része a boldogulásukat magukon kívülálló okokhoz, paraméterekhez (politikai rendszerek, makrogazdasági helyzet) kötik,
és nem veszik kezükbe a sorsukat, hogy változtassanak az életükön.
Az első szabály, ami a helyes testtartás fontosságáról szól, az állandó dominanciaharctól fűtött homártársadalmakkal való hasonlóságokat taglalja a fejezet elején. A hierarchia tetején lévő, slusszkulcsot pörgető, BMW-s homárok magukat kihúzva és nagyobbnak láttatva mozognak, a gyengébbek pedig összehúzódva igyekeznek kisebbek és a domináns hímek irányában kevésbé fenyegetők lenni.
Peterson megrögzött behavioristaként azt tanácsolja, hogy kövessük a fake it till you make it elvet, vagyis
járjunk kihúzva, egyenesen, sugározzuk magunkból az erőt, és a pozitív külső visszajelzésekből építsünk fel egy valódi erőt és önbizalmat magunkban.
Elméletét sajnos részben azzal támasztja alá, hogy az emberi és a homárok agya közötti hasonlóságokat sorolja (mindkettőre hat a Prozac például), és hogy ezért is lehet érdemes inspirációs forrásként gondolni az állatokra, csak az marad ki az összevetéséből, hogy az egyik (nem mondom meg, melyik) agy teljesítménye egy fütyülős kulcstartóét idézi, a másik, összetettebb szerkezetű pedig egy kvantumszámítógépét. De ezek ellenére is kifejezetten ajánlom a könyvet, mert a professzor olyan lehengerlően érvel írásban is, hogy ezek a kauzális döccenések sem rontják érdemben az élvezetet.
Konklúzió
Jordan Peterson az egyik legérdekesebb ember, akit valaha hallgattam vagy olvastam. A sokórányi interjúja, előadása közben sem futottam bele önismétlésbe vagy önellentmondásba, és talán két monológjánál éreztem azt, hogy (nem feltétlen szándékosan) összemos egymáshoz közeli fogalmakat vagy ideológiákat. Fehér felsőbbrendűséggel, transzfóbiával, kirekesztéssel, fasiszta gőggel (ezekkel szokták vádolni) egyszer sem találkoztam, akit esetleg ezek a jelzők tartottak vissza a Peterson személyétől, nyugodtan elkezdhetik az ismerkedést vele, nem fognak benáculni, és tényleg kár lenne a prekoncepciók miatt lecsúszni róla.
Mi eddig is, és eztán is rendszeresen foglalkozunk vele, legutóbb ezt írtuk róla: