Shaquille O’Neal kamionnyi ajándék konzollal fakasztott könnyeket egy georgiai iskolában

Szerző: Lakinger Béla

Megkésett karácsonyi sztori az NBA egykori hegyomlásáról, aki időnként visszaad valamennyit abból, amije van.

Shaquille O’Neal 1000 darab Playstation 5-öt és ugyanannyi Nintendo Switchet vásárolt rászoruló gyerekeknek karácsonyra – írja a főleg kosárlabdával foglalkozó Fadeawayworld.net.

A 10 éve visszavonult center, aki legnagyobb sikereit a Los Angeles Lakers és a Miami Heat játékosaként érte el, egy georgiai általános iskolában öltötte magára a Mikulás szerepét. A játékkonzolok mellett bicikliket is vitt magával.

“A szüleimnek nem volt sok pénzük, de megtanítottak rá, hogy fontos visszaadni abból, amink van, segíteni azokat, akiknek szükségük van rá. (…) És karácsonykor ebben az iskolában a gyerekek sírtak örömükben, hát erről szól ez az egész”

– idézték az NBA négyszeres bajnok halhatatlanját.

Van is miből adnia. Shaq majdnem két évtizedes karrierje során közel 300 millió dollárt keresett, és azóta kiderült, hogy a pontszerzés mellett az üzlethez is van érzéke:

a számítások szerint ugyanis okos befektetéseivel azóta bőven megduplázta a vagyonát.

Nem fogjuk most a kicsinyes szájbiggyesztők kedvéért kiszámolni, mennyibe fájhatott neki a kétezer konzol, és ez az összeg hogyan aránylik a vagyonához. A fickónak nem ez az első ilyen akciója, rendszeresen jótékonykodik, és az ilyen esetekben önmagában a példaadó gesztus is sokat számít.

Itt van még jó kis kontent