Iszonyatosan pörög a Tesla, minden rekordjukat megdöntöttek tavaly

Szerző: Zubor Tamás

Az elemzői várakozásokat és saját rekordjait is sarokba hajította a Tesla tavaly, miután 2021 negyedik negyedévében egész pontosan 308 600 autót szállított le – ezzel majdnem háromezret vert eddigi három hónapos rekordjára, ami 305 840 volt.

Egész évben összesen ezzel már az 1 millió gyártott kocsit is megközelítették – a tavalyi 936 172 elektromos Tesla nem kevesebb, mint 87 %-os növekedés 2020-hoz képest. Akkor amúgy a harmadik negyedévben is lenyomták magukat 241 300 darabbal.

Nem igazán tették be tehát a kaput a cégnek olyan piszlicsáré dolgok, mint holmi globális alkatrész- és csiphiány,

az ellátási lánc ilyen-olyan problémái, meg a koronavírus-járvány következményei, vagy épp a vezér/főtulaj Elon Musk néha kiszámíthatatlan nyilatkozatai. Pedig az utóbbi az előbbit be is panaszolta a részvényesek éves dzsemboriján, előrevetítve, hogy ezekből nagy bajok is lehetnek ám…

Hát, nem lettek. Ezeket a számokat ráadásul úgy érték el, hogy jelentős technológiai és vállalati változtatásokat, illetve bővítéseket is eszközöltek. Az észak-amerikaiak például már nem radarral, hanem kamerarendszerrel vannak megtámogatva vezetés közben, ezen kívül Sanghajban, az első nem amerikai gyárukban durván felpörgették a dolgokat, átköltöztek Texasba, nyitottak egy újat annak fővárosában, Austinban, illetve bejelentették és elő is készítették berlini egységüket.

Tesla-gyár: csúcson a robotizáció

A távlati célok eléréséhez szükség is van ezekre a gyors bővülésekre: Musk bejelentése szerint még ebben az évtizedben 20 millióra turbóznák föl a globális „flottájukat”. Ennek ellenére a szintén sikervárományos Cybertruckot csak 2023-ban kezdik gyártani – bár október végén még mi is arról írtunk, hogy még 2022-ben, év végén megkezdődik a gyártás, de a legfrissebb értesülések szerint további csúszás várható.

A Tesla-főnök tavaly amúgy az év embere lett:

Itt van még jó kis kontent