20 hely, ahonnan érdemes garbót beújítanod

Szerző: Vági Bertalan

Monstre garbóajánlónkban követelünk igazságot ennek a sokak által még mindig nőiesnek gondolt ruhadarabnak. Viselését olyan arcok fémjelzik, mint Roger Moore, Steve McQueen, Steve Jobs és David Beckham.

Greta Lovisa Gustafsson, a fekete-fehér filmek svéd csillaga, aki Greta Garbóként vált világhírűvé, előszeretettel hordta a magasított nyakú pulóvert, melyet így aztán német és magyar nyelvterületen is csak garbóként emlegetünk, és emiatt inkább női ruhadarabként él sokak fejében.

Garbótörténelem

Vannak ruhadarabok, melyeknek eredete jól dokumentált, mint például a

kardigán vagy a raglan-ujj, melyek névadói a krími háborúban (1853-56) is részt vettek, amit nem csak stílusban nyertek meg az oroszok ellen.

A garbó eredetét azonban homály fedi, de abban mindenki egyetért, hogy első megjelenésének emlékei a középkorba vesznek. Kezdetben egyszerű harci öltözet volt a durva szövésű,

magasított nyakú gyapjúfelöltő, melynek segítségével hovatovább röhögve el lehetett kerülni a csata közbeni, obligát lefejezéseket.

Az 1400-as évekre aztán a halászok is rákaptak, náluk a sálat helyettesítette: ezzel úgy volt védett a nyakuk, hogy a sáljuk nem lógott bele a sokszor jéghideg vízbe, mikor a víz fölött barmoltak a halászhálóval.

Greta Garbo után a következő filmsztár, Steve The King of Cool McQueen volt, aki kikövezte a garbó sikerének útját. Az 1968-as San Franciscó-i zsaruban senki sem tudta volna menőbben viselni és a rosszfiúkat üldözni Ford Mustang GT-vel, mint ő:

Vagány verda, vagány szerelés

Akkoriban hirtelen mindenki garbót kezdett hordani, akinek nem volt pénze, hogy ilyen kocsival veressen. Ez ágyazhatott meg később a következő nagy filmes megjelenésnek: az 1971-ben bemutatott, Élni és halni hagyni című James Bond-filmben láthattuk először az azóta kémgarbóként elhíresült viseletet. Roger Moore zseniális alakítása, a Bond-franchise szuggesztív dumái és a gyönyörű Jane Seymour megtették a hatásukat – a garbó ekkor virágkorát élte.

Ami aztán aránylag hamar véget is ért, egészen addig, amíg Steve Jobs révén újra föl nem fedezte magának a világ, és újra nem csak pantomimesek és kémek viselete lett. És Roger Moore-ra visszakacsintva Daniel Craig is hordta a Spectre: a Fantom visszatérben Bond-filmben.

Hol és mikor hordanád?

Amit mindenképp érdemes tisztázni magadban, mielőtt beújítanál egy (vagy akár több) garbót, hogy ősszel vagy télen vennéd-e elő, és hogy hol akarod viselni. Ősszel a hűvösebb, de még nem hideg idő beköszöntével jó szolgálatot tud tenni egy okosan kiválasztott, pamutból készült darab.

Szövethasználatából adódóan nem fogsz benne megsülni, de roppant kellemes komfortérzetet ad. És a réteges öltözködésnél is az egyik legfontosabb layer lehet egy jól kiválasztott garbó. Ezen a képen is jól látszik, hogy nem kell csupán zakóban gondolkodnod, ha garbóról és réteges öltözködésről van szó. Akár kapucnis pulcsi, akár bőrkabát, akár a bomberdzseki alá is odafér simán.

Télen már kifejezetten a gyapjúból készültek ajánlottak, de ha megvan egy bizonyos mélysége a pénztárcádnak, rámehetsz a kasmírra is. Ha szabadtéri dolgokhoz, akár sportokhoz vennéd föl, szintén a gyapjú vagy kasmír az ajánlatos, de városban, irodai/munkahelyi hacukának elég lehet a pamut is.

Igen, téli sportokhoz is nagyon passzol

Alább mutatjuk, hogy ha a hazai kínálatból szemezgetnél, hova menj, illetve kattints.

#1 H&M

A svéd fastfashion-márkától leginkább ezt a két darabot tudjuk ajánlani, mindegyik pamutalapú, még ha a szürke a tipikus gyapjúgarbók textúráját is igyekszik imitálni. Mindkettő jó választás lehet, ha játszanál a szövetek különböző megjelenésével, de nem szeretnél megsülni. A fehéret itt tudod megszerezni, a szürkét pedig itt.

#2 Zara

Ezt nem az anyaga (polamyid-gyapjú-viszkóz-kasmír) összetétele miatt, hanem sokkal inkább a színe miatt tesszük ide. A sok szürke, sötétkék, fekete között igazi felüdülés egy üvegzöld.

#3 Reserved

A feltörekvő lengyel márka pont azt hozza, amit várunk tőle. Viszonylag minőségi holmi vállalható áron. 100 %-os merinógyapjú címke, és egy különleges szín. Mi kellhet még? Hát az, hogy legyen a méretedben – siess, ha ilyet szeretnél, elég gyorsan kapkodják.

#4 Mango

A Mango kínálatában ez a kettő, szintén 100 %-ban merinógyapjú garbó épp alaposan le is van árazva. Egyetlen hátrányuk, hogy hazai fizikai boltjaikban nincs férfirészleg, így csak online tudod megszerezni, a barnát itt, a feketét itt.

#5 Massimo Dutti

Az Incotex-csoport nem annyira ismert gyöngyszeme, mely 1985-ben Barcelonában bontott szárnyat, melyet azóta is csak egyre szélesebbre tár. Budapest több plázájában és a Bécsi utcában is található boltjuk, mindenképp érdemes felkeresned őket, ha jó minőségű garbók után kutatsz. A bal oldali képen lévőt a pamut-kasmír-selyem trió alkotja. Ennek téli verziója látható a jobb oldali képen. Anyaga – legalább 15 százalékban újrahasznosított – gyapjú és egy kevés kasmír.

#6 Polo Ralph Lauren

Az amerikai tervező és stílusikon Ralph Lauren által belépőszintnek szánt Polo vonal is tartogat jobb darabokat, de ha többet szánnál rá, akkor inkább a Purple Label a te választásod. Előbbi elérhető számos boltban, akár a Van Graafban vagy a Peek&Cloppenburgban is, de az Andrássy úton van saját üzletük is, és persze online is berendelheted.

#7 Boggi Milano

A Boggi Milano 1939 óta megalkuvást nem tűrve szállítja a minőséget, még épp megfizethető áron. És amúgy nemcsak a garbóik zseniálisak, öltönyért is érdemes benézned hozzájuk. Az Andrássy úton található üzletben remek termékek mellett mindig kiemelkedően felkészült és udvarias kiszolgálásban lesz részed. Itt a fehér, itt a barna.

#9 About You

A hazai online-ruhapiacon nem olyan régóta jelenlévő áruház oldalán közel 300 különböző garbó közül válogathatsz. Van itt minden, pamut és gyapjú, olcsóbb és drágább, kábé kizárt, hogy ne találnál egy olyat, ami igazán bejön. Nekünk ez a kettő jön be igazán:

A nemzetközi lehetőségeket nézve akár brit boltba is „mehetünk”, mert hiába a brexites pluszköltségek, gyakran lehet jobb minőségű, itthon nem elérhető holmikat kapni közel azonos áron, sőt néha még olcsóbban is.

#10 Marks&Spencer

Sajnos pár éve kivonultak tőlünk, de kiváló minőségű termékeik annyira kedvező árúak, hogy mindenképp muszáj ebben az összeállításban említeni őket. A bal oldali képen látható garbó gyapjút imitál, és sok benne az újrahasznosított műanyag is. A jobb oldali képen látható extra fine besorolású (ennél már csak a superfine magasabb).

#11 Peregrine

Az 1796 óta működő angliai vállalkozás kizárólag a brit szigetekről származó gyapjúval dolgozik, ami fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve is igencsak előnyös. Garbóik sárga, sötétkék, krém és szürke színben elérhetők, és csakis 18 mikron vastagságú merinót használnak. Tapintásuk remek, és jó melegen is tartanak, akár kifejezetten komoly zimankóban is.

#12 Spier&MacKay

A kanadai cég megfizethető árú minőségi öltönyeivel robbant be, és kompromisszummentes alapanyag-használatukat szerencsére megtartották akkor is, amikor többféle cuccot is elkezdtek gyártani. Mindkét itt mutatott garbó 100 %-ban ausztráliai merinó, mely az egyik legjobb merinó. A fehérre itt haraphatsz rá, a barnára pedig itt.

#13 Suit Supply

A 2000-ben alapított holland cég az elmúlt huszonegy évben sokat tett az asztalra polcokra. A Spier&MacKay-nél már látott stratégiát követik: a lehető legjobb alapanyagok felhasználása reális árazás mellett. Komoly garbókészletükből leginkább minőségük és megkapó színük miatt emeljük ki a képen láthatókat. A bal oldali 70-30 arányban merinó és kasmír felhasználásával készült, míg a jobb oldali 100 %-ban merinóból.

#14 Reiss

Nem maradhat ki a felsorolásból a német gyártó sem, hiszen a róluk alkotott sztereotípiáknak tökéletesen megfelelnek: precizitás és magas minőség. A bal oldali képen látható darabért (100 % kasmír) azért már alaposan a pénztárcába kell nyúlni. Míg a jobb oldali fine-merinó, és még épp megfizethető.

#15 The Croft House

A skóciai vállalkozás nemcsak azért figyelemreméltó, mert kézzel kötött pulóvereket árulnak, hanem azért is, mert széles termékkínálatukban elérhető a meg nem festett, ún. natúr gyapjúból készült garbó is.

#16 Walker Slater

Továbbra is Skóciában maradva, az 1989-ben alapított, majd Edinburgh-ba költözött céget, a Walker Slatert mutatjuk, akiket szintén kompromisszumot nem tűrő anyaghasználat jellemez. Garbói is ebben a szellemben készülnek, a raglan-ujjas kialakítás már csak ráadás.

#17 Heimat Textil

Újabb német márka, és ha ezt a darabot látva neked is egyből Michael Caine ugrott be A sas leszállt című filmből, az aligha véletlen. Parádés alakításával tette hallhatatlanná a tengerésztisztek viseletét, ugyanis a Heimat Textil garbója valóban a zord tengeri viharokra készült. Kifejezetten nehéz szűz gyapjúból van, és extrém körülmények közé tervezték.

#18 Saint James

És ha már tengerészet, nem mehetünk el szó nélkül ezen bretagne-i gyártó mellett, ami leginkább az autentikus bretagne-i pulóverekre szakosodott. Konkrétan külön tengerészpulóvereik is vannak, ezek között bukkanhatsz erre a remek, gyapjúból készült garbóra, mely egyáltalán nem csak halászáshoz tökéletes választás.

#19 Ermenegildo Zegna

Nemzetközi kitekintésünk kakukktojása a Zegna, mivel az Andrássy úton van üzletük, ám az ottani kínálat elsősorban öltönyökből áll. Ha rád szakad a bank és nem jutott eszedbe semmi jó befektetés (akkor amúgy minden bizonnyal nem olvastad idevágó cikkünket), akkor menj rá a Zegna cuccaira.

#20 Anderson&Sheppard

A legjobbat a végére hagytuk. Az Anderson&Sheppard egy londoni szabóság, mely hosszú évtizedek után, pár éve szorult ki a híres Savile Row-ról, hogy a közeli Old Burlington Street 32 alatt találjanak új otthonra. A szintén nem túl távoli Clifford Street 17 alatt pedig ready-to-wear üzletet üzemeltetnek. De online-boltjukban is bele lehet szaladni ilyen csodákba. Az extra fine merinóból, Skóciában készült garbóért mondjuk 193 ezret kérnek, de ha mellécsapsz még egy díszzsebkendőt, már ingyenesen ki is hozzák, mert akkor már 220 ezer fölött lesz a kosarad. És akkor erre már csak a vám jön.

Ebben az őszi stílusajánlónkban is erősen pozícionáltuk a garbót:

Itt van még jó kis kontent