Talán nem véletlen, hogy épp szeptember 11-én mutatták be Torontóban a Kiképzés rendezőjének, Antoine Fuquának új filmjét The Guilty (A bűnös) címmel, amiben Jake Gyllenhaal egy 911-es operátort alakít, de olyan jól, mintha ez lenne nyugdíjaztatása előtt a jutalomjátéka.
Épp a napokban látott napvilágot a hír, amiről a Rolling Stone magazin is beszámolt, tehát igen nagy valószínűséggel nem kamu, hogy az USA-ban 1980 óta tizenhétezer olyan gyilkosság történt, amit rendőrök követtek el civilek ellen, és amiről a szövetségi kormány elfelejtett jelentést tenni.
Ez (amellett, hogy megdöbbentő hír) most azért érdekes, mert a The Guilty többek között – áttételesen – erről is szól. Arról, hogy az USA-nak muszáj lesz most már tényleg szembenéznie ezzel a problémával, mármint azzal, ami George Floyd tavaly májusi meggyilkolását követően sokadszor és végérvényesen napirendre került Amerikában – és nagyvárosainak utcáin.
A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon szeptember 11-én bemutatott film, ami egyébként egy 2018-as, azonos című dán alkotás remake-je, október 1-én debütált a Netflixen, és annyira aktuális kérdéseket feszeget, amennyire csak lehet, de szerencsére ezt minden felesleges politikailag korrekt kommentár, csöpögős hősieskedés és túltolt érzelgősködés nélkül teszi.
Csak egy színes, szélesvásznú képeslapot kapunk Amerika folyamatos jelen idejéről. Egy megrázó képet.
A film trélerének megtekintését nem ajánljuk, de idetesszük. Sokkal jobb lesz az élmény, ha útközben derül ki, mi is történik.
Túl sokat nem árulnánk el a film cselekményéről, mert egy lassú lefolyású (bár végig feszültséggel teli) drámáról van szó, és kockáról kockára, jelentről jelentre derül ki a néző számára, hogy mi is a főszereplő háttérsztorija, de azt elmondhatjuk, hogy Jake Gyllenhaal (Donnie Darko, Zodiákus, Bőrnyakúak, Everest, Pókember: Idegenben) egy lefokozott rendőrt alakít, aki a 911-es segélyhívó központ egyik operátoraként dolgozik, éjszakai műszakban, és közben a bírósági tárgyalására vár.
Az élete természetesen romokban, asztmás, fullad, és vélhetőleg fekélye is van.
És annyira feszült, hogy olyan paraszt módon beszél kollégáival, meg a főnökével (akik minimális mellékszerepeket alakítanak mellette), hogy aki valaha volt tartósan stresszes állapotban, és körülötte voltak emberek, az azonnal magára ismer, és holnaptól inkább napi kétszer lefutja a maratont, minthogy még egyszer ilyen bunkó módon szóljon valakihez. Magával ragadó Jake Gyllenhaal alakítása az első perctől az utolsóig,
és úgy tudja végig fenntartani a feszültséget, hogy egy-két kollégáját leszámítva csak a telefonvonal másik végén lévő emberek hangját halljuk, azaz egy monodrámát látunk.
A főszereplő, Joe nehéz estének néz elébe: miközben asztmarohamoktól szenved, beparázott junkie-kkal, prostituáltak által kirabolt „fontos emberekkel”, meg részeg bringásokkal küzd a vonalban, Hollywood Hillsben erdőtüzek pusztítanak, és az összes mozgósítható egység a lakosok mentésében vesz részt. Aztán jön egy hívás, amit nem tud a hivatalos eljárás szerint továbbítani a megfelelő szervnek, mert kisebb bajuk is nagyobb annál, minthogy egy mozgó autót megtaláljanak valamelyik autópályán. Bár ezzel megint állását kockáztatja, kezébe veszi az ügyet, és megpróbál egyedül a végére járni. Hősies a küzdelme,
és bennünk is megerősíti azt, hogy amikor csak lehet, segítsünk embertársainkon, mert akkor jobban fogunk tudni aludni,
de csak idáig mesélhetjük el a sztorit anélkül, hogy lelőnénk az összes poént, mint amerikai rendőr az ártatlan járókelőket (már elnézést).
A film tanulsága viszont az, hogy stresszoldásra nem a legmegfelelőbb módszer az asztmainhalátor szorongatása, továbbá az, hogy ha az ember becsületes marad, valószínűleg nem lesz gyomorfekélye, na meg az, hogy mennyire fontos, sőt, mennyire élet-halál kérdése az, hogy akármennyire be vagyunk rágva, és elszállt az agyunk, soha ne veszítsük el a fejünket, mert az beláthatatlan – vagy éppen abszolút beláthatóan – súlyos következményekkel járhat. És mi nem fogunk Golden Globe-díjat kapni az alakításunkért, mint Jake Gyllenhaal.