Majdnem minden űrben vagy jövőben játszódó sci-fiben van lebegő, háromdés alakzat, amit a szereplők forgatnak, félrehúznak, eltolnak, mutogatnak rajta stb. Nos, ez a jövő is elkezdődött.
Jól emlékszünk, amikor a Marvel-filmekben Tony Stark egyszerre komoly, mégis fitymálóan laza arccal beszélget saját, külön bejáratú mesterséges intelligenciás inasával, miközben helyre állszakállát simogatja, majd rájön valami egészen korszakalkotó dologra, mint például az időutazás. Ezt kábé minden filmben megcsinálta, míg föl nem áldozta magát a Végjátékban a csettintéssel, amivel elpusztította Thanost és a seregeit. A nagy megfejtésekben rendre segítette őt egy ilyen háromdés, hologramszerű vetítés, amit összevissza forgatott, emelgetett, lökdösött:
A skóciai Glasgow egyetemén hozták össze kizárólag kiskereskedelmi forgalomban lévő eszközökből, alkatrészekből ezt a – szó szoros értelmében – fantasztikus cuccot. Módszerükkel a gép generálta hologramos grafikát sikerült összekötni egy kis légfúvó berendezéssel, ami úgy csiklandozza a tenyerünket,
amikor a hologramot „fogdossuk”, hogy az már szinte nem is kell idézőjelbe tenni a fogdossuk szót. A technológiának neve is van: aerohaptika.
A rendszer üveggel és piramis alakban elhelyezett tükrökkel operál, és vetíti ki a képeket. A tükrök egyik oldala nyitott, itt kell benyúlni és interaktálni a hologrammal. A tükörpiramis alá beraktak egy algoritmus vezérelte érzékelőt, amivel követni lehet a kézmozgást, és itt van maga a kis légfúvó is, ami bizsergeti az ujjakat és a tenyeret.
A tesztelést holografikus kosárlabdával csinálták, ami ideális választásnak tűnik, mert ahogy pattogtatjuk, nem csak azt érezhetjük, amikor hozzáérünk kvázi saját akaratunkból, hanem azt is, mikor visszapattan. Sőt, azt is érezhetjük, hogy ezzel a pofonegyszerűnek tűnő, mégis science-fictionös technológiával, hogy milyen erővel érkezik vissza a labda.
Persze az egész még korántsem tökéletes, de már a légbefúvás változó hőmérsékletének „megjelenítésén” dolgoznak, tehát hogy