60 éve nem volt ilyen: magyar játékos a spanyol bajnokcsapatnál

Szerző: Bronson

Puskás óta nem szerepelt európai topliga bajnokcsapatában magyar játékos. Szalai Attila most megcsinálhatja.

Idén már nem először röppen föl a hír, hogy a 23 éves magyar válogatott védőt nem más, mint a 2020-2021-es idény spanyol bajnokcsapata, az Atlético Madrid szerződtetné. Még nagyobbra dagadhat honfiúi keblünk, ha hozzátesszük, hogy Szalaiért szinte versenyfutás van: az Atleti mellett ugyanis kivetette rá a hálóját a spanyol bajnokság tavalyi negyedik helyezettje, nyilván a Bajnokok Ligájában szereplő Sevilla, illetve a Premier League 2020-21-es ötödikje, a Leicester City is.

A legfrissebb hírek szerint a befutó azonban egyre nagyobb eséllyel a madridi klub lehet, ami egy ideje folyamatos tárgyalásban van a betonvédő jelenlegi csapatával, a török Fenerbahcével. Szalai elég jól muzsikál a törököknél, az előző idényben a Fener bronzérmes csapatában 22-szer játszott és védőként három gólt is vert! Annyira nem is csoda tehát, hogy az Atleti játékosmegfigyelői a magyar csapat Eb-meccsein is árgus szemekkel figyelték. Ráadásul az Atletico alapvetően a kőkemény védekezésre épülő játékfelfogásába is kiválóan illene.

A játékos ára állítólag 20 millió euró lehet; a játékosárakat egyre komolyabban befolyásoló Transfermarkt 7 millára teszi az értékét, ami alapján a 20 milliós ténylegesen vásárlási ár teljesen reális. Ha ez így lesz, nagyon durván megszedi belőle magát a török klub – idén januárban 2 millióért vették a ciprusi Apollon Limassoltól, tehát Szalainak egy éven belül sikerül megtízszereznie az árát. Az üzletet várhatóan jövő januárban ütik nyélbe.

A nyitóképünkön egyébként épp az Atléticóhoz most visszatért, francia Antoine Griezmannt „fejeli le” Szalai a budapesti, 1-1-gyel lehozott Eb-csoportmeccsünkön. Csak mondjuk, hogy Griezmann a világbajnoki címvédő francia válogatott egyik legnagyobb oszlopa, a 2016-os Eb ezüstérmese és gólkirálya.

Szalai, a támadók réme – tavalyi szezonja 4 percbe sűrítve:

Itt van még jó kis kontent