IKEA vs. Balenciaga: kék szatyorból luxustáska?

Szerző: Brooke

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az IKEA nagy kék táskáját a világon mindenki látta, fogta és hazavitte már, hogy otthon szemetet gyűjtsön benne, vagy költözéskor a kék szatyrokat megpakolva vonuljon egyik helyről a másikra.

A nagy kék szatyornak már-már történelme van. Praktikus, mert szinte kizárt, hogy leszakadjon a füle, szóval nyugodtan belepakolhatod vásárláskor a fél IKEA-t, simán bírja a gyűrődést, amíg hazaérsz. Kényelmes, mert nagy fülei vannak, a válladra tudod csapni. Az ikonikus kék szatyor alig 200 forintba kerül.

Ehhez képest az ugyanolyan Balenciaga táska több mint 2 ezer, egészen pontosan 2 145 dollárba kerül, ami közel 630 ezer forintnak felel meg.

Durva.

Egy percig sem tudunk haragudni a Balenciaga tervezőire, amiért még csak arra sem vették a fáradtságot, hogy más színben tüntessék fel a méregdrága és enyhén szólva is túlárazott táskájukat. Így legalább valós példával statuálják, hogyan működik a túlárazás a divat világában.

Arról nem beszélve, hogy az IKEA táskája környezetbarát műanyag, a cég mindig is odafigyelt a környezetvédelemre. Ez a Balenciagáról már kevésbé mondható el, de egy luxusmárkától ebben a tekintetben nem sokat várhatunk el.

A két céget amúgy megkeresték az ügyben, az IKEA pedig nem különösebben zavartatta magát a kopizás miatt. Így nyilatkoztak:

Elég hízelgőnek találjuk, hogy a Balenciaga új táskája hasonlít a mi 99 centes táskánkra. Viszont semmi nem nyomja le a nagy kék táska sokoldalúságát − írja az edition.cnn.com.

Azért ha megveszed magadnak a Balenciaga kék táskáját (mert van rá 625 ezred), ne várd tőle ugyanazt a sokoldalúságot, mint az IKEA szatyortól.

Itt van még jó kis kontent