Így változnak az ékszertrendek 2017-ben

Szerző: Brooke

Lógatjuk a lábunkat, vagy épp kidolgozzuk a belünket ebben a rohanó világban, ahol az új trendek tízesével jelennek meg évente. Néha beköszönnek, aztán eltűnnek, majd 30 év elteltével − ilyen a choker meg a neccharisnya − ismét előtörnek, és kötelező helyet követelnek maguknak a boltok meg a ruhásszekrényünk polcain.

Nem haragszunk érte, sőt, valahol imádjuk a gyors ütemű változást, csak követni ne kellene ilyen tempóval az új trendeket. Alig tudunk lépést tartani velük, de azért figyeljük és várjuk az újdonságokat. A 2017-es táskatrendek változásáról már írtunk korábban, de visszatérő hajtrendet is mutattunk a ’80-as évekből. Most az ékszereken van a sor.

#1 Statement fülesek

Erről egy kicsit a korábbi cikkünkben már meséltünk. Tulajdonképpen arról van szó, hogy vannak olyan fülesek, amelyek mellé nem kell nyakláncot, karkötőt, divatos aranyórát felvenned, mert önmagukban is képesek feldobni a megjelenést.


Ha szeretnéd, további ékszereket is magadra aggathatsz, de ezzel csak rontod a statement fülbevaló fényességét és eleganciáját. Jöhet minden, ami mintás és díszes, a lényeg, hogy hagyd látszani a fülönfüggőket. Azt viszont ne feledd, hogy 2017-ben is

a természetesség az ász, értsd: a kevesebb néha (még mindig) több.

#2 Egyedi gyűrűk

Ha van statement fülbevaló, akkor van statement gyűrű (meg nyaklánc, karkötő, óra) is. A minimalista gardróbod és ékszergyűjteményed alapdarabjaként ott ékeskedhet a kollekciódban egy ilyen, igazán egyedi gyűrű is.

A különlegességi szintje legyen legalább 6-os egy 10-es skálán, mert az mutat igazán jól. Ahogy a statement fülesekhez nem, úgy az ilyen gyűrűkhöz sem kell nagyon más kiegészítő.

#3 Choker helyett nyakperec

A kislányos ’90-es évekbeli chokert inkább hagyd meg a fiatalabb korosztálynak, és vegyél helyette valami igazán nőies darabot, mondjuk egy nyakperecet. Különlegessége, hogy már a bronzkorban is viseltek ilyet a nők. És a legjobb, hogy nemcsak egy átlagos ékszerként funckionált, hanem

hatalmi státuszt is jelölt.

#4 Apró strasszok

Ha apró strasszokkal kirakott ékszereket viselsz, egyből különlegesnek érzed majd magad. (Akkor meg még inkább, ha a strasszok helyett mondjuk gyémántok vannak a karkötődben, de ez egy másik sztori.) Ezek az apró kövek elegáns, visszafogott és nőies külsőt kölcsönöznek, feldobják a megjelenésedet, és nem túl hivalkodóak.

Főnyeremény, amit még kombinálni is lehet más darabokkal.

#5 Dupla füles

Nem feltétlen kell 6 helyen kilyukasztatnod a füled, ha több fülbevalót szeretnél hordani egyszerre. A pénztárcabarát fast fashion boltokban (H&M, Bershka, Zara és társaik) is bőven találsz olyan ékszert, aminek egy szára van, és nagyobb a felső része. Például ilyet:

Via PureWow

Itt van még jó kis kontent