Az tuti, hogy mindenkinek van valami problémája saját magával. Kinek több, kinek kevesebb. Elképzelhető, hogy csak mi látjuk túl drámaian a helyzetet, és mások ugyanazért irigykednek ránk? Nekem az egyik ilyen mumus a göndör hajam. Íme, egy jó tanács a sorstársaknak!
Emlékszem, a nagymamámat mindig én kísértem a fodrászhoz. Minden hónapban elsétáltunk az Andrássy út végére, hogy berakassa a haját (a búra alá). Régi, hagyományos, csavarós módon, a végén pedig az örök kérdés: „Lakk mehet?” Mehetett.
(Erről eszembe jut egy örök érvényű mondás, mely szerint „Sosem elég a lakk!” − de erről majd legközelebb.)
Szóval hazaértünk a gyönyörű, frissen bodorított hajjal, de a nagyim pár óra múlva már nyúlt is a fésűjéért, mondván, hogy így kusza, kócos, borzos, ez így nem maradhat. Na, ekkor jöttem mindig én, és tigrisként vetettem magam a 85 éves nagymamámra: „GÖNDÖR HAJAT NEM FÉSÜLÜNK!!!”
Itt az ideje, hogy pár szót ejtsek magamról − és a mára már védjegyemmé vált sörényemről.
Zen vagyok, és göndör hajú!
Nem hullámos, nem felül egyenes, alul loknis, hanem klasszikus, csigás göndör. Amit nem fésülünk!
Kezdetben ez nagyon cuki dolog volt, kislány angyalka hajjal, vagy dugóhúzókkal a fején − épp milyen társaságba vittek a szüleim. De ahogy nőttem (és szerencsére a hajam is), egyre nehezebb volt kezelni. Szegény anyukám, akinek szögegyenes, rövid haja van, nem igazán tudta, mi is a teendő a szénakazallal, ami a fejemen volt. Úgyhogy biztos, ami biztos, időnként kifésülte. Az egy dolog, hogy mennyire fájt ez nekem (egy tízes skálán hetvenes), de vállalhatatlanul néztem ki utána. Akkora lett a fejem, hogy csak lapjával fértem be az ajtón. A Jackson 5 is simán befogadott volna vokalistának. Arról már nem is beszélek, hogy nekem így kellett bemennem az iskolába a normális hajjal rendelkező, jóindulatú (nem), toleráns (nem) osztálytársaim közé…
Utolsó lépés: elfogadás
Sok idő telt el, mire elfogadtam, sőt, megszerettem, hogy nekem ezt dobta a gép. És azt kell mondanom, a természet nem hülye. Többször is próbáltam vasalgatni, szép egyenesre kihúzni a hajamat, de olyan ló fejem lett tőle, hogy nem csodálkoztam volna, ha az utcán répát vagy kockacukrot dobnak nekem.
Szóval göndör. És úgy szép, ahogy van. Persze sokféle módon lehet ápolni, vigyázni rá, formázni, de a fésű maradjon meg a sivatag átvizsgálásához (minél sűrűbb, annál jobb)!