Őszintén, egyértelműen: miért hullik a haj?

Szerző: Narin

Az egyik legundorítóbb érzés a világon, amikor akár nőként, akár férfiként szembesül az ember azzal, hogy ritkul/hullik a haja, netán kopaszodik. Igazán érthetetlen dolog, hogy az emberiség már a Mars kolonizációját tervezgeti, feltalálta a szeletelt kenyeret, a loopert és a pizzaszeletelős villát, de még mindig nem sikerült véglegesen kitörölni a kopaszodást a génállományunk főmenüjéből.

minion

Az ő esetükben a kopaszodás oka feltehetően a rossz genetika.

Okok #1: genetika és hormonok

E szerint a megközelítés szerint a férfiak számára az elsődleges kérdés, hogy az ősöktől milyen géneket örökölt. Ha skalp szempontjából előnyteleneket, akkor külső beavatkozás nélkül mindenképp be fog következni a rettegett kopaszodás. Kifejtem: a legfontosabb férfihormon a tesztoszteron, aminek származéka a dihidro-tesztoszteron (DHT). A DHT nagyjából azonos mértékben termelődik minden férfinél, ami viszont nem azonos, az a DHT-ra való érzékenység. A szervezet egy ideig teljesen jól ellenáll a DHT-nak, ám eljön az a kor, amikor a férfiember hajhagymái érzékennyé válnak a DHT-val szemben, ennek következtében a hajhagymák élettartama lecsökken, és a szőrtüszők sorvadni kezdenek. A jó hír, hogy a DHT-re a férfiaknak „csak” mintegy 60%-a érzékeny. Csak.  -.-’

 

Okok #2: évszakváltozások és éghajlat
levélhullás
Ha az évszakok miatt indul be a hajhullás, akkor nincs mitől tartani, az normális. Az akkor keletkezett veszteség majd visszanő magától. Ilyen hajhullásra lehet számítani a kora téli időszakban, bár ez az időintervallum kiterjeszthető akár már október-novemberre is. Ha ebben az időszakban érzékelsz komolyabb hajhullást, nem kell félni, jó eséllyel visszanő jövőre.
A másik tényező az éghajlat. Na, jó ebben részben benne van az évszak is, de csak akkor, ha nem vigyázol. Az erős napsütés, magas hőmérséklet által okozott erősebb verejtékezés miatt ugyanis a szőrtüszők elveszítik azt az olajos anyagot, ami óvja a hajszálakat, és ha ez bekövetkezik, a haj veszít fényességéből, könnyen szárazzá és töredezetté válik. Hordj sapkát, kalapot, fejkendőt, sombrerót, kapucnit, napernyőt, sátrat, valamit!

 

Okok #3: stressz és a többi
betty-boop
Igen, már megint a stressz. De akár tetszik, akár nem, ez az a tényező, ami a legkönnyebben rád talál a hétköznapokban, és a leghatékonyabban tesz kárt benned. Apránként rág szét belülről, ezért fontos a kiegyensúlyozottságra való törekedés, sport, megfelelő étrend, és… légy optimista! Kezdd vidáman a napot! Hiába utálsz korán kelni, próbálj színt vinni a napkezdésbe: tedd be ébresztőnek a kedvenc (VIDÁM) számodat! Az sem baj, ha kávéfőzés közben lötyögsz rá egy kicsit. Ha a stressz miatt hullik a hajad, ezek az apróságok segíthetnek visszafordítani a folyamatot. Egy próbát megér!
Egyebek: dohányzás, alkohol, bizonyos gyógyszerek. Ha ezek közül valamelyik masszívan az életed része, akkor el kell kicsit gondolkodnod. Ha az első kettőről van szó, célszerű visszavenni a napi adagból. Utóbbi esetében kérdezzed meg kezelőorvosod, illetve gyógyszerészed, tud-e valamit, ami menti a menthetőt.

john_travolta_gif

A megoldások között természetesen csodapirulák is szerepelnek, amelyek szedése talán mellékhatásokkal járhat, de legalább lesz mit fésülni. Erről részletesebben itt olvashattok.

 

Emellett a femina (nem kizárólag nők számára hasznosítható) összefoglalójában olyan tippeket találhatsz, mint: fejmasszázs (például Bánfi hajszesszel vagy Varga-cseppekkel); vitaminok fogyasztására fordított komolyabb odfigyelem (tojás, répa, növényi olajok, stb.); ásványi anyagok (példának okáért cink) bevitele; vashiány orvoslása; hajfesték, illetve hajvasaló használatának mérséklése. A hajhullás típusairól pedig a hairwellness adhat bővebb felvilágosítást, hiszen ennek is több fajtája van. A veleszületett kopaszsággal, az átmeneti hajhullással (sőt, a szifilisz okozta ritkulással), valamint a végleges hajhullással is bővebben foglalkoznak. Van egyébként úgynevezett „nyomás okozta hajhullás” is, ami lehet a szoros sapkától vagy éppen a sok fekvéstől (kóma) is. Ha semmi nem segít, és a dokik sem találnak megoldást, akkor rápróbálhatsz egy hajbeültetésre, átállhatsz a kopasz divatra, vagy szétnézhetsz, milyen parókaválaszték van mostanság a piacon. Kívánjuk, hogy ez utóbbi hármasra ne kerüljön sor – hacsak nem azt diktálja az ízlésed!

Ha úgy érzed, csak a hajbeültetés tenne boldoggá, vállald be. De előtte próbáld úgy értelmezni a helyzetet, mint egy mellplasztikát. Hiszen erről van szó, hogy orvosilag adsz a külsődhöz valamit, ami markáns változást fog eredményezni a megjelenésedben. Azzal, hogy ezt végigcsinálod, a környezetednek vagy magadnak fogsz jobban tetszeni? Rágd át kívülről nézve is a dolgot. Ha biztos vagy benne, hogy ezt akarod, akkor viszont legyél a végsőkig eltökélt, hajrá!

Az alapokat kösz az askmennek!

Itt van még jó kis kontent