Az elmúlt hónapokban sok szó esett a világsajtóban az Ukrajnának átadandó nyugati harckocsikról. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a konfliktusról, érdekes kérdés, hogy mire képesek ezek a szörnyetegek. Elvégre egy ilyen gép nélkülözi az erkölcsöket – nem más, mint 50-70 tonna acél, optika és nyomtatott áramkör. Nem jó, és nem gonosz.

A közhiedelemmel ellentétben a harckocsik (vagy használhatjuk a köznyelvi „tank” szót is, csak egy hivatásos katona meg ne hallja) érzékeny szerkezetek. A motornak és a váltóműnek, típustól és igénybevételtól függően, átlagosan 8000 kilométerenként alapos karbantartásra van szüksége. Két karbantartási ciklus után pedig jön a rendkívül költséges és hosszadalmas nagyjavítás, amely gyakran fődarab-cserével is jár.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha nekem nagygenerálozásra kellene küldenem a kocsimat egy átlagos nyár után, inkább felgyújtanám.

Ráadásul ezek az adatok békeidőben végrehajtott gyakorlatozásra vonatkoznak, egy éles bevetésen elszenvedett esetleges sérülésekkel nem számolnak.

A korszerű harckocsik kezelése nem egyszerű, ezért a megfelelő kiképzés, a gyakorlat és a morál legalább annyira fontos, mint maga a gép. Sok múlik a hadvezetés képességein is, mert a bevetés módja szó szerint élet és halál kérdése. A fegyvernemek összehangolása nélkül a drága harckocsi csak célpont: légi fedezet és csapatlégvédelem szükséges az ellenséges repülőgépek, helikopterek és drónok ellen, gyalogsági támogatás a kézi páncéltörő eszközökkel ellátott egységek ellen, továbbá alapos tüzérségi előkészítés a célterületen tartózkodó erők semlegesítésére. A harctéren tehát semmi sem egyszerű, de nem mindegy, mi várható a szerkezettől.

#1 Challenger 2 – Nagy-Britannia

• 1993 óta gyártják
• kb. 5-6 millió dollárba kerül
• 14 darabot kapnak az ukránok

Gyártója a Vickers Defence Systems, amely azóta beolvadt a hatalmas BAE Systems Land & Armaments fegyvergyártó cégbe. Elődje, a Challenger 1 kiforrott, mozgékony konstrukció volt, hatékony löveggel és kiváló páncélzattal, a britek tehát szilárd alapra építkezhettek. A Challenger 2 harckocsik első éles bevetése 2003-ban, az iraki invázióban volt, ahol valóságos mészárlást rendeztek az irakiak korosodó szovjet tankjai között. Egyetlen esett csak áldozatul közülük a harci cselekményeknek – egy másik Challenger 2 semmisítette meg hibás azonosítás miatt. A négyfős legénységből azonban ketten így is túlélték a balszerencsés esetet.

A páncélvédettségét kiválóan jellemzi, hogy egy Irakban szolgáló példány 70 dokumentált RPG-7-es találatot élt túl Bászra közelében. Challenger 2-ben összesen két alkalommal sebesült meg a legénység egy-egy tagja ellenséges tűz alatt, de a harckocsik ekkor is teljesen harcképesek maradtak. A „Chelly” tehát igazi szörnyeteg, korunk egyik legkiválóbb harckocsija, amelyet a britek folyamatosan korszerűsítenek. Hátránya a nagy tömege – teljes lőszerkészlettel és kiegészítő páncélzattal akár 75 tonnát is nyomhat -, ezért nem minden közúti híd bírja el.

#2 Leopard 1A5 – Németország

• ezt a modernizált verziót 1987 óta gyártják
• kb. 1 millió dollárba került
• 100+ darabot kapnak az ukránok

A Leopard 1 1965-ben állt szolgálatba az NSZK hadseregében, az A5-ös verzió az 1980-as években jelent meg, és azóta is intenzíven modernizálják, tehát még nem múzeumszökevény. Tűzereje megfelel a modern kor követelményeinek, tűzvezető és felderítő elektronikája pedig egészen kiváló, de a páncélzata már a kezdetekben is sok kívánnivalót hagyott maga után, és ezen nem változtattak az utóbbi évtizedek fejlesztései sem. Tapasztalat tehát van róla elég, hiszen a Leopard 1 különböző változatait tucatnyi ország használja – érdekes, hogy a tradicionálisan amerikai és brit fegyverzetet vásárló Kanada és Ausztrália is a német harckocsi beszerzése mellett döntött annak idején.

A Leo 1-esnek kijutott éles bevetésekből is. A délszláv háborúban, 1995-ben egy ENSZ-békefenntartó tevékenységben részt vevő, hét Leopard 1-est számláló dán alakulat veszteség nélkül megtizedelt egy támadó szerb alakulatot, amely két harckocsit és 150 embert vesztett az összecsapásban. A kanadai Leopard 1-esek aktívak voltak Afganisztánban, és nem szenvedtek veszteséget.

#3 Leopard 2 – Németország

• 1979 óta gyártják
• kb. 6 millió dollárba kerül
• 49 darabot kapnak az ukránok

Mivel a Leopard 1 még a (nyugat)német fegyveripar mércéjével mérve is sikeres modell volt a maga 6565 eladott példányával, logikusnak tűnt, hogy az utód fejlesztésekor ne hagyják figyelmen kívül az addigi eredményeket. Az első Leopard 2 szinte minden területen sokkal fejlettebbnek bizonyult az elődjénél. Sikerült kiküszöbölni a Leo 1-es meglehetősen problémás páncélvédettségét, bár ez 20 tonnányi plusz súlyt eredményezett.

A muníciót a legénységtől teljesen elszeparált kamrában helyezték el a lövegtorony hátulján, így javítva a túlélőképességet. A tűzvezető rendszer és az elektronika sem maradt változatlan, a nagyobb tömeg pedig erősebb motort követelt meg, így a Leo 2-es egy 1500 lőerős, 12 hengeres erőforrást kapott. A régi, angol tervezésű, huzagolt csövű 105-ös főlöveget egy 120 milliméteres simacsövű váltotta fel, amely a megfelelő lőszerrel sokkal messzebbről is képes az ellenséges célpont leküzdésére.

A Leopard 2-esek ott voltak a délszláv háborúban, de éles bevetésben először Afganisztánban vettek részt, főleg dán és kanadai színekben. A beszámolók szerint rendkívül eredményesek voltak, bár egy út menti improvizált bomba egyszer megölt egy dán harckocsizót. A török hadsereg nagy számban vetett be Leopard 2-eseket először az ISIS, majd a kurd pesmergák ellen Szíria területén, és szinte bizonyos, hogy tíznél többet elvesztett, jórészt a személyzettel együtt.

Ebben nyilván komoly szerepe lehetett az elégtelen légi fedezetnek, az alkalmazott taktikának, továbbá a török személyzet kiképzési hiányosságainak. Az viszont kiválóan dokumentált eset, hogy egy alkalommal egy kurd milicistanő totálisan megsemmisített egy Leo 2-est egy 9M113 Konkurs rakétával, márpedig ebből az oroszoknak is van éppen elég.

#4 Abrams M1A2 – Egyesült Államok

• 1979 óta gyártják
• 9-10 millió dollárba kerül
• 31 darabot kapnak az ukránok

Első éles bevetése 1991-ben, az Öböl-háborúban volt, ahol bebizonyosodott, hogy a szovjet tervezésű T-55-ösök, T-62-esek és T-72 esek teljesen esélytelenek ellene. A harcokban kevesebb, mint tíz Abrams semmisült meg, amelyek vagy baráti tűz áldozatai lettek, vagy mozgásképtelenné váltak, és a legénység evakuálása után az amerikaiak semmisítették meg, hogy ne kerüljenek iraki kézre. Az Abramsek a 2003-as iraki háborúban is kiválóan teljesítettek, bár ekkor már voltak veszteségeik, ami a hadműveletek méretét és időtartamát tekintve nem is csoda.

Az Abrams több szempontból is rendhagyó harckocsi. A jól megszokott dízelmotor helyett egy 1500 lóerős mindenevő gázturbina hajtja, sima úton akár 72 kilométer/óra sebességgel. Mozgékonysága kiváló, de a turbinája zabálja az üzemanyagot, és ez csökkenti a hatótávolságát. Lövege ugyanaz a Rheinmetall Rh-120, mint a Leopard 2-esé, amely több alkalommal bizonyította, hogy akár három kilométeres távolságból is képes leküzdeni a szovjet és orosz harckocsik páncélzatát. Elektronikai rendszerei rendkívül korszerűek, páncélzata pedig megfelelő védelmet nyújt a személyzetnek és a létfontosságú fődaraboknak.

Az Abrams az első harckocsik között volt, amelyben a muníciót a lövegtorony hátuljában helyezték el, így a személyzetet vastag páncélzat és egy „biztonsági szelepként” működő panel védi, ha éppen itt érné találat. Irakban a mai napig használják, több-kevesebb sikerrel – az ingadozó képzettségi szintű helyi hadsereg példányai közül többet is megsemmisítettek, sőt zsákmányul ejtettek az ISIS és más helyi milíciák tagjai, ez azonban nem a harckocsi képességeit minősíti.

A 21. század első két évtizedét az aszimmetrikus hadviselés dominálta, nagy létszámú páncélos erők egymás elleni hadműveleteire nem sok példa akadt a második Öböl-háború és az etióp-eritreai háború óta. Egészen mostanáig. A NATO-államok haditechnikája az 1970-es évek vége óta szinte minden esetben eredményesebbnek és fejlettebbnek bizonyult, mint a Szovjetunióé, de most nem lennénk az ukrán fegyveres erők hadtáposai helyében. Az viszont biztos, hogy

a háború után az ukrajnai haditechnikai múzeumok lesznek a világ legizgalmasabbjai.

A háború kitörése előtti seregszemlénk: