Sokkal többen vannak, mint gondolnánk, de a bántalmazott nőknél is nehezebben bújnak elő. És nincs mindig monoklijuk.
A csapból és a hírfolyamokból még a Depp-Heard adok-kapok, illetve utózöngéi folynak, de egyelőre úgy tűnik, Johnny Depp fellélegezhet. (Az ügyről írt nagy cikkünket itt találod.) Mi pedig reménykedhetünk benne, hogy – immár bőven túl a radikalizált metoo-mozgalom aranykorán –, a bántalmazott nők mellett
végre beszüremlenek a közbeszédbe az abuzált férfiak is.
Így sor kerülhet legalább egy-két coming outra, amely önbizalmat adhat valamely titkon bántalmazott ismerősünknek. Merthogy a statisztikák alapján mindannyiunknak van ilyen ismerőse.
A párkapcsolatokban ösztönösen a nőt azonosítjuk az áldozatszereppel. Ennek gyökerei visszavezethetők a „gyengébbik nem” kifejezés létrejöttének történelmi okaira – úgy alakult, hogy valószínűtlenebbnek érezzük, hogy a fizikailag alapesetben dominánsabb, és így eredendően agresszívabb férfiak legyenek a bántalmazás elszenvedői. Nyilván tud az ember minden előítéletén dolgozni, ahogy felszínre kerül, hiszen képesek vagyunk tanulni, de vannak olyan zsigeri beidegződéseink, amelyeket direkt tréning nélkül nem feltétlenül tudatosítunk, amíg nem válnak a közbeszéd részévé.
És míg ma már üdvös módon sok intézményben van a zaklatási ügyeket vizsgáló etikai bizottság, valld be, benned sem vetődik fel egy pillanatra sem, hogy az osztálytalálkozódon
legalább 4-5 haverod bántalmazó kapcsolatban él, csak éppen megfelelő szupport híján nem mer előbújni.
Márpedig szinte biztosan így van: a National Coalition Against Domestic Violence (NCADV), a családon belüli erőszak ellen küzdő amerikai szervezet legfrissebb kutatása szerint négyből legalább egy férfivel pontosan ez a helyzet.
Persze a nők esetében sem jobb ez a mutató, sőt, de erről akarva-akaratlanul mindenki rengeteget olvashatott az elmúlt években, míg a férfiak áldozattá válása a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák totális eltörlésére építő érában még mindig tabunak számít – nem csak a közbeszédben, az elszenvedők körében is. A fő gond, hogy a bántalmazó kapcsolatban élő férfiak (is) hajlamosak megtartani maguknak a problémáikat, nehogy csorbuljon a büszkeségük, ezért különösen magányosak. Joggal érezhetik magukat akár paranoidnak, de minimum gyávának, baleknak, elvégre a nyilvánosságra kerülő bántalmazási ügyekben több százezer nőre nem jut egyetlen férfi sem.
Erősebb a szégyen
Vagyis nagy rá a sansz, hogy aki ilyen helyzetbe kerül, annak a szégyenérzete erősebb lesz, mint a vágya a változtatásra. Ahogy a gyász, úgy a bántalmazás okozta PTSD (poszttraumásstressz-szindróma) fázisain is végig kell menni, az első pedig ez esetben sem más, mint a tagadás. Első körben tudatosítani kell a dolgot, realizálni, hogy mi történik, és hogy nem vagy egyedül.
Ez sajnos gyakran nehezebb, mint a munkába temetkezni vagy az alkoholhoz fordulni, és közben hallgatni.
Ezért a legtöbb esetben belátásáig sem jut el a bántalmazott férfi, mivel úgy érzi, épp ettől válna férfiatlanná. Pszichológiai konstrukciókat hoz létre, amelyek bebörtönzik a helyzetbe, és minimalizálják annak az esélyét, hogy nevén nevezze a helyzetet, amibe került.
Ezért lehet olyan fontos Depp győzelme, ahogy annak idején az egész világon cunamiszerűen végiggyűrűző, maga után számtalan szekrényből kidőlő csontvázat hagyó Weinstein-botrány. Csak remélni tudjuk, hogy ezúttal szélsőségek nélkül történik majd meg ugyanez, bár tény, hogy a dolog visszafelé is elsülhet. A laposföld-hívő alt-right redneckek, akik eddig (tévesen) elnyomva érezték magukat, és saját impotenciájuk miatt a (nem feltétlenül) gyengébb nemen állnának bosszút, már most máglyára küldenék a dokumentáltan legalábbis borderline-szindrómás Amber Heardöt.
Ugyanakkor a per lehet az első lépés annak elfogadtatása felé, hogy márpedig nem csak nők a párkapcsolati erőszak áldozatai. És az évszázadok alatt megkövesedett nemi szerepek, illetve a férfiak hagyományos büszkesége dacára ettől még nem lesz senki gyenge vagy defektes.
Nem csak a pofon az abúzus
Egyébként a férfiak említett, eleve hajmeresztően magasnak tűnő 25 százalékos érintettsége a valóságosnál alacsonyabb is lehet, hiszen az abúzus nem csak fizikai lehet – noha maguk az áldozatok sok esetben nagyon szigorúan bánnak a fogalommal, kizárólag a fizikai erőszakot sorolva a bántalmazás kategóriájába. Csakhogy az abúzus legalább olyan gyakran nyilvánul meg érzelmi, pszichikai vagy akár szexuális erőszakban, mint fizikaiban.
Az is előfordul, hogy a toxikus kapcsolat vezet fizikai erőszakhoz a férfi részéről, ami – ezt nem győzzük hangsúlyozni – minden esetben elítélendő, de az előzmények ettől még nem érdektelenek. Vegyük is sorra az abúzus tipikus formáit!
- Verbális és érzelmi erőszak
Ha egy férfi fizikai erőszakot alkalmaz egy kapcsolatban, a körülményektől függetlenül teljes joggal tekinthetjük indulatkezelési problémákkal küszködő, önkontroll nélküli, amorális lénynek – akkor is, ha rossz példát hozott otthonról vagy ő is bántalmazó családból érkezik. Egy bántalmazó nő ugyanakkor sokkal könnyebben csatornázza át és fordítja a másik ellen saját pszichés problémáit, komplexusait kevésbé kézzelfogható, tettenérhető, számonkérhető indulatkitörésekkel, a manipulatív ösztönök szabadjára engedésével vagy rendszeres verbális abúzussal. A tehetetlen férfi így egyre bizonytalanabbá válik a saját igazában, és inkább benne marad az egyre toxikusabbá váló kapcsolatban.
- Szexuális visszaélés
A férfiak a konkrét szexuális erőszaknál jóval kitettebbek a szexuális abúzus egyéb formáinak. Ilyen, ha a nő a szexet fegyverként, az irányítás megszerzésére használja a kapcsolatban – a szex megvonásával vagy feltételekhez kötésével. De ugyanígy a flörtöt is használhatja céljai elérésére szándékos fájdalomokozásra. Fizikai síkon a férfi nyilvános vagy akarata elleni felizgatása fordulhat elő. Mivel sok férfi szexuálisan jóval impulzívabb, befolyásolhatóbb a nőknél, sok esetben fel sem ismeri, ha így abuzálják. Fontos tudatosítani, hogy bármi, amivel a másik manipulálni, irányítani akar, beleértve a szexet, az a bántalmazás egy formája.
- Pszichológiai hadviselés
A férfiaknál jóval empatikusabb nők eszköztára ezen a téren sokkal szélesebb. A férfi külsejének, intellektusának, szexuális étvágyának becsmérlése, önbizalmának tudatos leépítése, illetve annak hangsúlyozása, hogy a nőtől függ, nélküle életképtelen vagy legjobb esetben középszerű – mind ilyen technikák.
Ez a fajta, a normális önértékelést és az önállóságot ellehetetlenítő, kisajátításra irányuló viselkedésforma megnyilvánulhat a férfi baráti társaságának és szokásainak, hobbijainak fokozatos leépítésében, megfélemlítésben, a családi kapcsolatok lerombolásában-elmérgesítésében, alaptalan vádaskodásban, féltékenykedésben, gyanúsítgatásban, az anyagi irányítás megszerzésében, túlköltekezésben, egyre értékesebb ajándékok követelésében, sőt idővel a közös gyermek manipulálásában és apja ellen fordításában, az apa-gyerek kapcsolat korlátozásában a férfi bizonyos hiányosságaira, gyengeségeire való alaptalan hivatkozással. Ez a viselkedés ráadásul egyszerre irányul a férfira és az így két tűz közé kerülő gyerekre.
Az abúzus jelei
A fentiek alapján jogos a kérdés: ha nem beszél róla, fel sem ismeri, hogy áldozat, ráadásul monoklija sincs, karja-lába sem tört el, hogyan ismerhető fel, ha egy férfi párkapcsolati abúzusban él? Nos, vannak erre utaló jelek, észre lehet őket venni, ha tudod, mire kell figyelned.
- Hirtelen személyiségváltozás. Lehet számos más oka is, de ez mindig alapos gyanúra ad okot. Biztos, hogy csak a jéghegy csúcsa, komoly problémák tünete. Ha a korábban aktív társadalmi életet élő férfi visszahúzódóvá, kiegyensúlyozottból szétszórttá, agresszívvá, felelőtlenné válik – ezek mind lehetnek párkapcsolati abúzus jelei.
- Félelem a partner feltételezett reakciójától. Aki rendszeresen és túlságosan tart attól, hogyan reagál, mit szól a párja ehhez vagy ahhoz, az semmiképp sem egészséges kapcsolatra utal. Lehet annak a jele, hogy a másik vágyai teljesítésének elmaradása büntetéssel, bántalmazással jár. Ez párkapcsolatban élő férfiakra és nőkre egyaránt igaz.
- Magyarázkodás. Ha a férfi folyton bocsánatot kér, mindent igyekszik meg- és kimagyarázni, az utalhat arra, hogy a bántalmazó kapcsolatában rögzült túlélési stratégia vált a szokásává az élete más területein is.
- Óranézegetés. Ha állandóan bejelentkezik a párjánál, sokat beszélnek telefonon az illető énideje, például a barátokkal töltött programok közben, ha az óráját nézi, mert időre kell hazaérnie, be kell számolnia róla, hol van, meddig marad, az utalhat a bántalmazás izolációs vagy kisajátításra törekvő formájára.
- Depresszió. Férfiak esetében a depresszió többször nyilvánul meg dühkitörésekben, mint befordulásban.
- Alkoholizmus vagy szerhasználat. A férfiak hajlamosak az alkoholban keresni a megoldást problémáikra, így a párkapcsolatiakra is. Arra használják, hogy enyhítsenek a feszültségen, elnyomják a stresszt, az érzéseket! A menekülési kényszerből fakadó szerhasználat persze nem hogy nem segít, de tovább lök a problémák örvényébe, így adva új terepet és indokokat a bántalmazó félnek az abúzusra, amelyet így ráadásul könnyebb jogosnak megélni.
- Betegesség. A férfiak sokszor nehezen fejezik ki érzéseiket, kerülik a lelkizősebb, csajos témákat. Egy párkapcsolati abúzusban élő férfi pláne nem tudja, hogyan beszéljen a dologról, szégyelli magát, eltemeti az érzéseit. Ezek pedig könnyen szemmel látható tüneteket is produkáló pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezethet.
- Alacsony önértékelés. A bántalmazó párkapcsolat férfiaknál és nőknél egyaránt alacsony önértékelést okoz. Erre utal, ha valaki bizonytalanná válik önmagában, a döntéseiben vagy az olyan ötleteiben, amelyekre korábban büszke volt.
A felsoroltak természetesen nem feltétlenül jeleznek párkapcsolati abúzust, de ha több is egyidejűleg fennáll, az mindenképp gyanús.
Mit lehet tenni?
Véget vetni a bántalmazó kapcsolatnak bonyolult folyamat, egyedül nagyon nehéz végigvinni. Fontos, hogy a bántalmazott bizalommal fordulhasson családjához, barátaihoz, és támogató közegre leljen. Valószínűleg mentálhigiénés szakemberre és egy új közösségre is szüksége lesz, akik végigvezetik az elhallgatásoktól mentes élethez szükséges változásokon, lemondásokon, szembenézéseken. Kevesen tudják, hogy Magyarországon számos anonim csoport működik, melynek tagjai toxikus kapcsolatból próbálnak kilábalni. Hozzájuk bizalommal lehet fordulni, névtelenül megbeszélni a legsötétebb titkokat is.
Mert a Deppek köztünk járnak, sőt, sokan vannak köztük olyanok, akik bár bántalmazás áldozatai, mégsem fordultak szerekhez, még egy borospalackot se mertek a falhoz vágni, nemhogy nyilvános perben állnának ki a bántalmazójuk ellen. Segítsünk rajtuk, segíts magadon!
Ha bántalmazó kapcsolatban élsz vagy tudomásod van ilyen kapcsolatban élőről, fordulj a Szeretet nem árt anonim tanácsadásához vagy a CoDa Névtelen Társ- és Kapcsolati Függők Csoportjához!