3 terület, ahol a céged egy jó húzással tompíthatja az inflációs károkat

Szerző: Lakinger Béla

A fintech megoldások nemcsak azért jók, mert a digitalizálás felkapott dolog: okosan használva forintosíthatók az előnyeik.

A magas infláció kedvezőtlen gazdasági hatásai általában a lakosság problémájaként kerül szóba, pedig a vállalatoknak is komoly gondot jelent az árszínvonal nagymértékű emelkedése – különösen a kis- és közepes vállalkozásoknak.

A cash flow könnyen tervezhetetlenné válhat, ahogy rövid és középtávon nő a bizonytalanság az árak alakulásában. A hitelkamatok emelkedésével lassabban és magasabb költségek mellett lehet finanszírozáshoz jutni, a termelési költségek növekedése miatt csökkenhet vagy akár teljesen elsorvadhat a nyereség, a túléléshez szükséges áremelés a forgalom csökkenéséhez vezethet. Az importárukat és szolgáltatásokat igénybe vevő vállalatoknak pedig

még az árfolyamkockázattal is számolniuk kell.

Bár a fintech vállalatok közvetlenül nincsenek hatással az inflációra, indirekt módon sokat segíthetnek az infláció negatív hatásainak az enyhítésében – írja a Fintech Világa, három területet kiemelve.

#1 Cash flow és költségmenedzsment

Az infláció növeli a bizonytalanságot, mivel csökken az árstabilitás, nehezebb megjósolni a jövőbeli árakat. A cégek ilyen környezetben sokat nyerhetnek azzal, ha növelik költéseik átláthatóságát, nyomon követhetőségét, valamint hatékonyabban tervezik meg jövőbeli bevételeik és kiadásaik alakulását. A pénzügyek digitalizálása, a számlázóplatformok használata fontos folyamatok automatizálását teszik lehetővé. Ráadásul a kkv-k a pénzügyek automatizálásával munkaerőt válthatnak ki.

#2 Finanszírozás

A kamatok növekedése megnehezíti és költségesebbé teszi a hitelhez jutást, márpedig bizonytalan gazdasági környezetben különösen fontos a rugalmas és gyors rövid- és középtávú finanszírozás. A fintechek a digitális térben gyorsabban, alacsonyabb költségek mellett képesek hitelt nyújtani a kkv-szektornak, mint a hagyományos pénzintézetek. Évek óta építik ki az ehhez szükséges infrastruktúrát és fejlesztik a szükséges technológiát.

#3 Devizakockázatok és -költségek csökkentése

Az importőröknek devizákban is szükségük lehet forrásokra, illetve fontos, hogy devizakockázataikat és költségeiket is minimalizálják. A különböző devizákban nyújtott, könnyen hozzáférhető elektronikus és egyéb számlák, költségkártyák, kölcsönök és határidős ügyletek hasznosak lehetnek egy magas inflációs környezetben. A határidős ügyletek csökkentik az árfolyamkockázatokat és növelik a tervezhetőséget, az egyéb megoldások pedig minimalizálják a devizaváltással járó költségeket. A határokon átívelő pénzügyi transzferekre specializálódott vállalatok többnyire a piacon elérhető legjobb szolgáltatást kínálják.

Még többet lehet olvasni a témáról a Fintech.hu-n.

Itt van még jó kis kontent