Lehengerlő dizájnnal tör a csúcsra az új Lamborghini Huracán

Szerző: Lovasi Andrea

Megérkezett a harmadik generációs Huracán a GT3 osztályú versenyzéshez – Az elképesztő dizájn mellett átgyúrt menetdinamikát és új motorbeömlő-rendszert kapott az új modell.

A Huracán GT3 Evo2 5204 köbcentis, 640 lovas fenevad lett, melyet bárki megvehet magának, nem kell hozzá versenyzői licenc. Beárazva még nincsen, de várhatóan 300 ezer euró fölé kúszik majd a költsége, tekintve, hogy az új GT3 alapjának, a Huracán STO-nak ez az induló ára.

A kizárólag hátsókerékhajtású, szívó V10-es motorral felszerelt gépen az airscoop közvetlenül a motorba pumpálja a levegőt, a 10 elektronikusan működtetett fojtószelepen keresztül. A Zylon-szálakkal bevont szénszálas aljzat az új diffúzorral kiegészítve nagyobb leszorítóerőt biztosít, mint elődje. Az újdonságok közé tartozik a hátsó szárny is, amit alumíniumötvözetből készült oszlopokra szereltek, lehetővé téve magának a szárnynak a pontosabb beállítását.

Az újratervezett bukókeret többrétegű szénszálból és kevlárból készült méhsejtekből (azaz hexagonális, hatszögletű) áll, ami az FIA 2022-es előírásainak megfelelően növeli a biztonságot az ajtókat érő ütközés esetén. A fékrendszert is frissítették a Squadra Corse által tervezett új féknyergekkel és fékbetétekkel, hogy optimalizálják a teljesítményt mind az endurance-, mind a sprintversenyeken.

Giorgio Sanna, a Lamborghini motorsport főnöke így nyilatkozott:

Az új Huracán GT3 Evo2 nem egyszerűen a jelenlegi autó továbbfejlesztése. Ez egy új projekt, amely megerősíti a Lamborghini motorsportrészlege és a vállalat közötti technológiai transzfert, és olyan sikeresnek kell lennie, mint a Huracán GT3 korábbi generációi, amelyek hat szezon alatt több mint 40 nemzetközi bajnoki címet szereztek.

Az autót 2022 második felétől szállítják ki az ügyfeleknek és a tervek szerint 2023-ban, az Egyesült Államokban, a Daytona 24 órás versenyen debütál a pályán.

A Huracán a legkeresettebb szuperkocsik listáját is vezeti, karöltve az Aventadorral:

Itt van még jó kis kontent