UODATE: Cikkünk a február 15-i állapotok alapján készült. Körbejárjuk a helyi és a stratégiai viszonyokat, illetve részletes, minden haderő- és fegyvernemre (kivéve tömegpuszító fegyverek, ha azok is képbe kerülnek, kár bármit számolgatni, úgyis vége a világnak) kiterjedő seregszemlét tartunk.

Tájkép csata előtt

Valentin napra ott tartottunk, hogy az amerikaiak és az oroszok után már vagy tucatnyi ország nem csak, hogy evakuálta a diplomáciai képviseletét Ukrajnából, de már az állampolgáraikat is hazahívták, figyelmeztetve, hogy nem fogják tudni kimenekíteni őket, ha kitört a háború. Az ukrán vezetés egy ideig nem igazán vette komolyan az amerikai figyelmeztetéseket, sőt egyenesen károsnak nevezték a hírközlési információk szivárogtatását, de hétfőn már odáig ment, hogy munkaszüneti napot rendelt el szerdára, és az állami légitársaság elkezdte a gépeit kimenekíteni az országból. Az amerikai nagykövetség az ország nyugati felébe, Lvivbe költözött, ami iratot lehetett, vittek magukkal, amit meg nem, azt elégették. Közben a Fekete-tengeri hadgyakorlatokkal a gyűrű bezárult, immár északról, keletről és délről is fenyegeti Ukrajnát az orosz hadsereg.

A legerősebbnek a potenciális frontok közül a keleti mondható, ahol a hírek szerint az oroszok már mintegy 130 ezer katonát vontak össze az egyébként egy ideje meglehetősen „likvid” ukrán-orosz határ orosz oldalán. A többségében oroszok lakta terület már Donyecki, illetve Luhanszki Népköztársaságnak nevezi magát, és a hírek szerint Oroszország közel áll ahhoz, hogy ezt a kettő, együtt Donbásznak nevezett területet elismerje független államként. Vagy esetleg elfoglalja, és magába olvassza, ha már úgyis ott van. Az orosz törvényhozás a tervek szerint kedden egyébként függetlenként ismeri el a szakadár területeket.

Helyi viszonyok

Donbászban már amúgy is kettős állampolgár szinte mindenki, kiadtak vagy 600 ezer orosz útlevelet, az emberek orosz nyugdíjat kapnak, onnan lett covid-vakcinájuk is, és tele van oroszok által kiképzett szeparatista (vagyis irreguláris, nem hivatalos, nem állami fenntartású haderőhöz tartozó) fegyveresekkel. Meg valószínűleg reguláris, a hivatalos orosz hadsereg kötelékébe tartozó csapatokkal. Sőt, állítólag ide tart vagy már meg is érkezett az oroszok hírhedt zsoldosserege is az afrikai Maliból.

Mindemellett ukrán hírszerzési jelentések szerint Oroszország-szerte komplett toborzóhálózat működik, amely gerillakatonákat keres, hogy háború esetén a Donyeck-medencébe dobják őket irreguláris erőként. Az efféle csapatok szolgáltathatják egyébként magát a casus bellit is azzal, hogy egyszerűen megtámadják saját magukat, pontosabban az orosz kisebbséget, amelynek védelmére majd Putyin már kvázi legálisan bevonulhat. A kisebbségek védelmére hivatkozás és az öntámadás bevett módszer a történelemben, ha valaki háborúzni akar, de annyira nem tökös, hogy azt nyíltan föl is vállalja.

Emlékezzünk csak 1939. szeptember elsejére, mikor lengyel egyenruhába öltözött németek a saját katonáikat kaszabolták le a gleiwitzi (manapság Gliwice) rádióállomáson, a lengyel-német határnál, hogy megkezdhessék világháborújukat a germán élettér elfoglalására. Nos, valami hasonlót látunk most is Vlagyimir Putyin részéről, akinek bár nyíltan húszéves status quók megtörése és ezzel az orosz érdekszféra újra-kiterjesztése, illetve megerősítése a célja, bizonyos jelek szerint mégis abban gondolkozik, hogy áltámadást hajtson végre a sajátjai ellen, amivel a nemzetközi közösség előtt kvázi legitimálhatja a háborút.

Világpolitikai pozíciók

A téli olimpia nyitónapjáig egészen valószínűnek tűnt, hogy Oroszország egyedül maradna, de a Putyinhoz hasonlóan világpolitikailag igen ambiciózus Hszi Csin-pinggel közös kiállása után ebben már nem lehetünk annyira biztosak. A NATO (Észak-atlanti Szövetség) szinte egységes fellépése borítékolható még akkor is, ha feltehetően politikai okokból nem minden ország venne benne részt ugyanolyan intenzitással a 30 tagállamból.

Ebben a 30-ban ott vannak a világ legnagyobb hadseregei, köztük a legeslegerősebb Amerikai Egyesült Államokéval, a top10-es Nagy-Britanniával és Franciaországgal, melyek egyúttal atomfegyverekkel is bírnak. Ezenkívül komoly haderőt képvisel Törökország, melynek azonban kényes geopolitikai helyzete és az Erdogan-féle hatalmi játszmák és beavatkozások miatt kétséges lenne a szerepe az Oroszország elleni NATO-műveletekben. Rajtuk kívül számottevő ereje a német hadseregnek, a Bundeswehrnek van, de a maradék 25 országnak összeadva szintén jelentős erői vannak.

Tehát ha egy nagy, nyílt háborút képzelünk el Ukrajna kapcsán, az egyszerűség kedvéért, nagyvonalúan számoljunk az egyik oldalon a kínai és orosz hadsereggel, a másikon pedig a teljes NATO-val.

Vegyük ki a nukleáris és más tömegpusztító, vegyi és biológiai fegyvereket is – ha ezeket bármelyik fél beveti, úgyis vége a világnak, és így magát a háború kimenetelét a szemben álló erők összehasonlításával sem olyan izgalmas latolgatni.

Szintén hagyjuk ki spekulációnkból a lehetséges hadszíntereket, már csak azért is, mert egy nyílt konfliktus esetén a NATO aligha hagyná ki, hogy minden oldalról, ahol csak éri, támadja Oroszországot. És ez az amerikaiak globális csapásmérő képességével maximálisan teljesíthető is. Ráadásul az oroszok földrajzilag is „egy tömbben” vannak Kínával, ami még az erőkoncentráció miatti nehézségek mellett is könnyebb célponttá teszi őket, mint ha legalábbis annyira szét lennének szórva, mint a NATO, mely két, egymástól sok ezer kilométerre lévő térségben terül el.

Az amerikaiaknak emellett világszerte, Oroszország közvetlen közelében is vannak támaszpontjaik, nem beszélve a simán támaszpontnak tekinthető repülőgép-anyahajókról, amelyekből messze nekik van a legtöbb. Összesen 11 darab, melyek közül egy ráadásul fixen Japánnál, vagyis Oroszország keleti végeinél állomásozik; ezzel és a további csendes-óceáni csapásmérő képességekkel jelentős erőkkel tudnának részt venni egy gigantikus összecsapás ázsiai frontján.

Az amerikai hírszerzés február 16-ra, szerdára várja az orosz támadást, ahogy azt egy ideje már alkalmazott, lehengerlő, ám kissé kockázatos kommunikációs taktikájuk keretében világgá kürtölték. A taktika lényege, hogy mindent, de tényleg mindent, beleértve akár a konkrét várható támadási útvonalakat, amit megtudnak az oroszok mozgásairól, azonnal nyilvánosságra hoznak.

Ezzel feltehetően még akkor is rettenetesen idegesíthetik a nagy manipulátor Putyint, ha a fele se vagy max a fele igaz.

Kikényszerítik a fényre a hetek óta tartó információs áradattal azt az embert, akinek KGB-tisztként alapvető, vérébe ivódott stratégiája, hogy mindent manipuláljon, és így az egész világnak szinte olyan érzete van, hogy mindent tudunk Putyin terveiről.

Nézzük a számokat – seregszemle

Nyilván teljesen pontos adatokat nem állnak rendelkezésre, de a különféle források összehasonlításával azért viszonylag pontos képet lehet kapni róla, kinek, miből, mennyi van. Persze a NATO-ról pontosabb képet kapunk, tekintve, hogy ezek mindegyike többé-kevésbé demokrácia, erős nyilvánossággal, és a hadseregre is vonatkozó, de persze korlátozott átláthatósággal. Míg a másik oldalon lévő két masszív diktatúra nyilván alapból sokkal jobban titkolózik, és a berendezkedéséből adódóan sokkal könnyebben meg is teheti.

Alapok: népesség, gazdasági teljesítmény, katonai költségvetés és létszám

A haderők alapját két meglehetősen egzakt szám határozta meg mindig is történelemben, és nincs ez másként manapság sem, ez pedig a népesség és a gazdasági teljesítmény. Előbbiből nyilván Kína miatt (mint a világ két milliárd fölötti lélekszámmal rendelkező országának egyike; a másik India, mely történetesen egyáltalán nincsen jóban Kínával, sőt) a keleti tömb az erősebb a maga mintegy 1,5 milliárdos lakosságával, szemben a NATO és Ukrajna 985 milliójával.

A másik, amúgy persze sokkal fontosabb mutatóban, a kínai gazdaság roppant ereje ide vagy oda, kategóriákkal áll jobban a Nyugat, melynek összesített GDP-je (tehát az egy év alatt előállított, végső felhasználásra szánt javak, termékek és szolgáltatások összességének értéke) az ukránokkal együtt valamivel több mint 45 billió (45 ezer milliárd) amerikai dollár. Keleten ennek a felét se termelik; Kína és Oroszország bruttó hazai terméke 18 és fél billió dollárnak felel meg.

Ennek megfelelően alakul a hadseregre költött pénz, a védelmi költségvetés, melyet az oroszok jó ideje messze az ország valós teljesítőképessége fölött tartanak, míg a kínaiak az utóbbi időben kezdtek komolyabb haderőfejlesztésbe.

Utóbbiak oldalán 220 milliárd dollár ömlik a katonai költségvetésbe, míg a másikon, élen az USA hagyományosan nagy költésével 1,3 billió.

A hadsereg létszámában, éppen a Kelet felé billenő népességkülönbség miatt, már jóval kisebb, ezen a szinten gyakorlatilag elhanyagolható a különbség. A NATO-nak Ukrajnával együtt 7,2 milliós létszáma van, szemben Oroszország és Kína majdnem 7 milliójával. Ebben benne van a tartalékos állomány is, amit ha levonunk a teljes létszámból, már jóval nagyobb különbséget látunk. Nyugaton mintegy 3,9 millió katona vethető be szinte azonnal, míg Keleten alig 3,2. Ez a különbség is nyilvánvalóan a két tömb társadalmi berendezkedéséből adódik: a nyugati, szabadelvű demokráciák inkább az önkéntes hadseregre építenek, míg a keleti diktatúrák a sorkötelezettséggel inkább nem bízzák a véletlenre, hányan lesznek a seregben.

Szárazföldi gépesített haderő: tankok, harcjárművek, szállítók, tüzérség

Tankokból nagyjából pariban van a két oldal, a maga 20-20 ezer körüli lánctalpasával. Bizonyos források szerint a NATO-nál ez 23 ezerig is fölmegy, más források szerint pedig az orosz-kínai tandemnél megy föl addig.

Az ún. afv-kből (armoured fighting vehicle), vagyis páncélozott harcjárművekből közel kétszer annyit tart állományban a NATO, mint a keletiek. Előbbinél 115 ezer, utóbbinál 62 ezer körül van ebből az alapvetően könnyűfegyverzettel felszerelt, kerekes (tehát a lánctalpas tanknál sokkal gyorsabb), felderítési, csapatszállítási, egyéb logisztikai, de harci feladatokra is használható eszközökből.

Az mrap-kből (mine-resistant ambush protected), vagyis aknabiztos, ún. rajtaütésvédett járművekből már kisebb a különbség. Ezekből a NATO oldalán közel 20 ezret találunk, míg a másikon közel 15 ezret. Ezeket a kevés fegyverzettel ellátott gépeket elsősorban csapatszállításra használják.

Ezzel szemben a páncélozott teherautókat, ahogy a nevében is benne van, leginkább teherszállításra. Itt megint csak nagy NATO-fölényt látunk: a 110 ezer körüli számmal szemben az ellenoldalon a legfelső becslések szerint is a 40 ezret közelítik meg ezzel a típussal, de találtunk olyan forrást is, amely szerint ennek a fele van az oroszoknak és a kínaiaknak.

A szárazföldi erők máig egyik, ha nem a legfontosabb fegyverneme a tüzérség. Nos, ezekben valamivel jobban állnak Keleten.

Az összes tüzérségi eszközt figyelembe véve Nyugaton 13-16 ezer közötti számokat látunk, míg Keleten valahol 14 és 21 ezer közé tehető az efféle harci eszközök száma.

Spéci tüzérségi kiadás az észbontóan menőn hangzó rocket launcher, ami persze nem a Quake-ből megismert rakétavetőket jelenti, vagyis egy kicsit mégis azt, csak éppen nem egyet, hanem sokat, nagyon sokat, egy hatalmas teherautó-szerű járműre felpakolva. Nos, ezekből mintegy 4800-5300 közöttire tehető a nyugati oldalon hadrendben álló egységek száma, míg – a teljes tüzérségi fölénynek megfelelően – Keleten 6100-6200 körülire.

Légierő: bombázók, vadász-, robot-, pilóta nélküli, szállító- és felderítőgépek, helikopterek

Nem kérdés, hogy az összes haderőnem közül messze a légierő legfontosabb, és ebben bizony nyomasztó a Nyugat fölénye. Az összes repülő harci vagy harctámogató egységet figyelembe véve 21 és 31 ezer közé tehető a NATO hadrendben lévő eszközeinek a száma, míg a másik oldalon ennek jó, ha a harmadára: 7400-8100-ról van tudomás.

Ebből a változatosan, levegő-levegő és levegő-föld harcra is használható támadó vadászbombázók számában is hasonló vagy egy kicsit jobb lehet az arány, mint a nagyképet nézve Nyugaton kb. 3600 ilyen működik, Keleten pedig legalább 1100, de vannak olyan merész becslések, melyek szerint akár 3300 ilyet is tartanak az oroszok és a kínaiak. A levegő-levegő harcra alkalmas fighterek, vagyis vadászgépek száma a NATO-nál 3700 körüli, az orosz-kínai tandemnél pedig 2000 és 2400 közé tehető.

Stratégiai nehézbombázókban viszont Oroszország-Kína áll jobban: nekik van legalább 250, de az is lehet, hogy 300 is, míg előbbieknek olyan 150-180.

Ezek azok a hatalmas, utasszállító méretű és alakú göbzik, melyeket mélyen a hátország fölé küldenek, hogy ott szórjanak meg bombákkal gazdagon stratégiai, vagyis vezetési, ipari-gazdasági vagy akár civilcélpontokat. A csúcstechnológiás Lopakodókból (vagy hasonlóból), amelyekből az amerikainak van 20, elvileg egyetlen darab sincs Keleten.

Vagy annyira lopakodnak, hogy nem is tudni róluk.

Azokból a furcsa tányéros nagy repülőkből, az awacs-ekből (vagyis légtérellenőrző, afféle „őrgépekből”) kábé ugyanannyi van a feleknek: 100 körül. A tányér amúgy egy jó nagy rádiólokátor, ezzel monitorozza folyamatosan a légteret ellenséges tevékenységeket vizslatva. Sima felderítőgépekből viszont már több mint négyszeres a nyugati fölény: a források náluk 173-ról szólnak, míg a Keleten ebből 38-at számlálnak.

Helikopterekben is hasonlóan állnak a felek: a NATO-ban 8600-8800, az oroszoknél és a kínaiknál 2400-3400 áll készenlétben. Ebből a leginkább levegő-föld harcra használható harci helikopterből az Észak-atlanti Szövetségnél közel 2000 van, és – javítva az összes helikopterre vonatkozó négyszeres fölényt – közel 1000 a másik oldalon.

Pilóta nélküli repülőkből megint durva, háromszoros nyugati előnyt látunk: több mint 12 ezer szemben áll bő 4000-rel. Az orosz és kínai robotrepülők (melyek tulajdonképp távirányítású bombák/rakéták) viszont 3000 kilométeres hatótávolságúak, míg a nyugatiak csak 2400-ra jutnak el biztonsággal. Ezeknek a száma nem ismert, de hát azt sem tudjuk, hány sima bombát gyártottak a felek.

Hiperszonikus (vagyis a hangsebesség legalább ötszörösével száguldó) eszközök elvileg még nincsenek hadrendben, bár kétségtelen, hogy komoly fejlesztések, sőt sikeres kísérletek is zajlottak már ezekkel – mégpedig az oroszoknál. És az amerikaiak újabb feltételezései szerint a kínaiak is előrébb járnak a műfajban, mint azt korábban feltételezték. Konkrétan az amerikai hadügy, a Pentagon rémálma, hogy az elmúlt évek több száz valódi ufóészlelése során, melyeket hivatalosan is azonosítatlannak minősítettek,

az oroszok/kínaiak hiperszonikus eszközeit észlelték,

ahogy ide-oda cikázva követnek amerikai hadihajókat és harcigépeket.

Kevésbé izgalmas, viszont stratégiailag nagyon fontos a szállítórepülők száma. Ezekből 2000 lehet a NATO-nál, szemben az orosz-kínai páros 700-800 egységénél. A távolsági, globális csapásmérő képességnél alapvető fontosságú tankerrepülőkből mintegy 700-at tart hadrendben a NATO, az oroszok és kínaiak viszont jó, ha 30-at. Ezek teszik lehetővé a kisebb méretű, így természetszerűleg jóval kevesebb üzemanyag szállítására képes harci gépek levegőben való töltését.

Hadihajók, repülőgép-anyahajók, rombolók, fregattok, korvettek, őrhajók, tengeralattjárók

A teljes hajóállomány Nyugaton 1600-2100 közé tehető, Keleten pedig 1400-1500 közé. A nagyobb hajóknál pontosabb számok állnak rendelkezésre, hiszen minél nagyobb hajóról van szó, annál nehezebb elrejteni.

Ezek közül is a legnagyobb, egyben a vízi haderőnem legfontosabb egységenek, ahogy az elején is szó volt róla, a repülőgép-anyahajók számítanak, melyek amellett, hogy mozgó támaszpontok, mindennel, a róluk felszálló repülőkkel, a jelentős kísérőhajórajjal, katonákkal együtt simán kiteszik akár egy kisebb ország teljes haderejét.

Na, ilyenből van csak az USA-nak 11, NATO-szövetségeseinek még 6. A másik oldalon ehhez képest mindössze 3 ilyet találunk.

Az afféle multifunkciós csatahajónak mondható rombolóból csaknem dupla annyi van Nyugaton, mint Keleten: 113 itt, 65-68 ott. A kisebb fregattokból 133-150-et tart vízen a NATO, míg az oroszok és kínaiak 57-67-et. A még ennél is kisebb korvetteknél nagyobb a nyugati fölény, bár a keleti szórás is: 230 korvett áll szemben 85-157-tel. A szintén nagyon fontos tengeralattjáróból 147-165 nyugati járja a világtengereket, és nem sokkal kevesebb, 132-143 keleti. Parti őrhajóból 220-230 van a NATO-nak, és 60-180 közötti Kínának és Oroszországnak, míg aknakeresőből 220-230 a Nyugatnak, illetve 50-80 Moszkvának és Pekingnek.