Százak öngyilkosságát akadályozta meg a rapper egyetlen számával

Szerző: Bronson

Hat éve adta ki Logic a segélyhívó számának megfelelő, 1-800-273-8255 című számát, melynek döbbenetes hatását később külön tanulmányban vizsgálták.

A British Medical Journal tudományos lapban megjelent adatok világosan megmutatták a közvetlen hatást. Mivel a szám nagy figyelmet kapott már megjelenésekor, és jó nagyot szólt nem sokkal a megjelenése után két nagyobb koncerten is, egész pontosan 9915-tel nőtt a segélyvonalra érkező hívások száma az USA-ban.

A kutatás három dologra koncentrált: mikor 2017. április 28-án megjelent a 1-800-273-8255, aztán mikor Logic fellépett az MTV-díjátadón ugyanebben az évben négy hónappal később, augusztus 27-én, végül pedig mikor a Grammy-díjátadón is zenélt 2018. január 28-án. A megjelenés utáni négy hétben tíz százalékkal nőtt a segélyvonalra keresések száma, és ami ennél is durvább, hogy

6,9 százalékkal több hívást kapott a vonal, és még ennél is elképesztőbb adat, hogy 5,5 százalékkal, vagyis 245-tel kevesebb öngyilkosságot regisztráltak.

A kutatók mindezzel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy a média akarva-akaratlan sajnos a negatív példákat erősíti fel, és kevés pozitív példát, gyógyulást mutat be.

Az Alessia Cara és Khalid közreműködésével készült zene heteken keresztül benne volt a Billboard Hot 100-as listájának legjobb tíz dala között, legjobb helyezése megjelenésének évében volt, ekkor – szeptemberben – a harmadik helyig jutott.

Ha te magad vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívd a mobilról is ingyenes a 116-123 lelkielsősegély-számot!

Itt van még jó kis kontent