Elon Musk, a tökéletes választás az év emberének

Szerző: Zubor Tamás

A Time magazin döntésén a fél világ felháborodott, míg a másik fele állva tapsol. Én is az utóbbiak közé tartozom.

Persze a háborgók vagy nem tudják, vagy elfelejtik: ez a cím önmagában nem azt jelenti, hogy a választott mindenképp előrevitte az emberiséget, hanem azt, hogy szerintük ő az, aki a legnagyobb hatást tette a világra az adott évben. Az elmúlt tíz-húsz évben alapjaiban megkérdőjeleződött, hogy mi viszi egyáltalán előre az emberiséget, sőt ha belegondolunk, a fejlődés sosem volt konszenzusosra definiálva, hanem mindig is az egyik legfőbb filozófiai-kultúrantropológiai kérdésként merült föl (vö. élet értelme).

Arról ugyan lehet vitát nyitni (csak minek), hogy előbb-utóbb ez a bolygó akkor is kevésnek bizonyul a gyorsan növekvő népességnek, ha az elkövetkező évtizedekben minden rövidlátó politikus és profitra éhes olajvállalat belátja, hogy nagyon mást kell csinálni, mint az elmúlt kábé százötven évben, mióta egyre ambiciózusabban elkezdtük szennyezni és a magunk képére formálni.

A szürke területek lakatlanok

Egy ideig jók vagyunk, voltaképpen hatalmas méretű lakatlan és műveletlen területek vannak még mindig, nem beszélve a világunk közel kétharmadát kitevő tengerekról és óceánokról. Viszonylag sok kaját is meg tudunk még menteni a szemétbe dobástól, és az élelmiszer-pazarlás tényleg döbbenetes mértékű, milliók lakhatnának jól folyamatosan abból, ami a kukáinkban landol. De azért mindezzel olyan sokáig nem húzzuk ki.

Úgyhogy van az az opció, amit a valaha volt legjobb, leghitelesebb, legkidolgozottabb motivációjú popkulturális gonosz, a Marvel Thanosa dobott be, hogy ki kell irtani a vérbe a népesség felét, és akkor bőven lesz mit enni – és elég hely a maradéknak.

A fejlődésnek egyszerűen már csak matematikailag is akkor van a legnagyobb esélye, ha minél többen vagyunk. (Az elején bevillantott, évezredes vitát zárjuk most rövidre nagyvonalúan azzal az alapdefinícióval, hogy legyen minél több ember, aki „klasszikus” értelemben egyre jobban és kényelmesebben él.)

Sok ember – több erőforrás – több nagy koponya, aki kisebb-nagyobb/korszakalkotó felfedezésekkel hozzájárul a fejlődéshez.

Szóval már csak ezért sem érdemes kiirtani a lakosság felét, vagy addig-addig szórakozni a dolgokkal, amíg kiirtódik magától. Éhen/szomjan hal / megfullad / elviszi valami járvány, ésatöbbi.

Vagyis aligha van más választás, mint megoldani ennyi, sőt még több emberrel az emberi faj túlélését. Lehet rihegni-röhögni a világ leggazdagabb emberének „fantazmagóriáin”, de az ember számára az egyetlen valóban lehetséges opció a túlélésre a kirajzás. Ami hatalmas projekt, inkább több száz éves, mint évtizedes távlatban dereng bármi ezzel kapcsolatban. Az ugyanakkor biztos, hogy olyan mértékű erőforrás-koncentrációt (és összefogást) igényel, ami ma még elképzelhetetlen.

Illetve pár helyen azért már most is elképzelhető, mégpedig a világ leggazdagabb embereinél, akik közül most épp Musk a leggazdagabb. És akik egy ideje igazi űrversenybe kezdtek, egymást lökdösik, olykor be is perelik, hordozórakétát, űrhajót építenek.

Októberben váratlan helyről érkezett bírálat minderre, a mesés vagyonba és avittos rangokba beleszületett Vilmos herceg bírta azt mondani, hogy nem arra van szükség, hogy felfedezzünk egy új bolygót, ahol élni tudunk, hanem arra hogy ezt meggyógyítsuk, és hogy a világ milliárdosainak inkább ezzel kellene foglalkozniuk, és erre kellene költeniük. Vagyis egy-az-egyben lehozta a Csillagok között című, Christopher Nolan-sci-fi alaphelyzetét, amikor a NASA-nak teljes titokban kell folytatnia a tevékenységét, mert annyira elfordultak az űrkutatástól az emberek, hogy a kormányoknak nincs pofájuk nyíltan pénzt adni rá.

Persze nem arról van szó, hogy nem fontos fenntarthatóság, a környezet- és klímavédelem, de a kettő nemhogy kizárja, hanem éppen erősíti egymást. Muskék amúgy rá se hederítettek az elkényeztetett, valós teljesítményt a bulvármédia etetésén túl felmutatni nem igazán tudó királyi sarj üzengetésére, de William Shatner, a Star Trek Kirk kapitányának színésze, akit Jeff Bezos épp ekkor repített az űrbe, azért nem bírta szó nélkül hagyni:

„Aranyos angol fickó, egyszer király lesz. Kedves, gyengéd, művelt ember, de nem értette meg a dolgot… Elmondanám neki, és remélem, hogy megkapja az üzenetet, hogy ami most zajlik, lépések afelé, hogy a szennyező iparágakat kitegyük a Földről. Megvan a technológia arra, hogy bázist építsünk nekik több száz kilométerre a Földtől, és onnan küldjék le nekünk az energiát.”

Ehhez mi csak ideteszünk pár találmányt, amit az űrkutatásnak köszönhetünk: mikrohullámú sütő, cipőtalpbetét, vízszűrő, karcmentes lencse, bébikaja. Meg a Time magazin indoklását:

“Akár tetszik, akár nem, egy olyan új aranykorban élünk, ahol az életünk nagyját, még ebben a hihetetlen egyenlőtlenségben is, ezek a rendkívül tehetős techvezetők alakítják.”

Itt van még jó kis kontent