Amióta az első elit szabászatok megjelentek, mindig is izgatta az emberek fantáziáját, mi zajlik a színfalak mögött, milyen érzés lehet a világ egyik legnagyobb profittermelő gépezetének fogaskerekeként működni. Sok a sztereotípia ezzel kapcsolatban, ezek jelentős része jó eséllyel igaz is.
Az utóbbi hét-nyolc évtizedben játék- és dokumentumfilmek sora foglalkozott a divatvilág valamely aspektusával, alant összegyűjtöttünk közülük tízet. A hoch művészet nézőpontjából nem mindegyik nevezhető csúcsteljesítménynek, viszont egytől egyig megtekintésre érdemesek, és bármelyik remek szórakozást nyújt egy lomha nyári szabadnapon.
#1 Cover girl (1944)
Miközben a második világháború lassan, de biztosan közelített a véres végkifejlet felé, Hollywood teljes gőzzel igyekezett elfeledtetni az emberekkel a hétköznapok borzalmait. A Címlaplány korának egyik legnépszerűbb táncos musicalje volt két gigasztárral, Rita Hayworthszel és Gene Kellyvel a főszerepben.
A film olyan örök kérdéseket feszeget, mint karrier és magánélet viszonya vagy a címlapok csillogása mögötti farkastörvények felettébb kemény volta. Végül persze győz a szerelem, ráadásul lengén öltözött lányok már a Queen előtt közel öt évtizeddel dalban mondják el a nagy életigazságot, miszerint The show must go on.
#2 Funny Face (1957)
Audrey Hepburn, aki a sikk és az elegancia megtestesüléseként vonult be a filmtörténetbe, ebben a korai musicalben még egy bohóbb, játékosabb arcát mutatja − például bazi sokat táncol. Az indokolatlan dalbetétekkel sűrűn megtűzdelt mozi főszereplője egy fiatal lány, aki igazi könyvmolyként magasról lenézi az olyan földi hívságokat, mint a divat, és csak azért vállalja el a felajánlott modellmunkát, hogy eljuthasson Párizsba, és
találkozhasson a kedvenc filozófusával (!).
Végül aztán revideálnia kell korábbi nézőpontját, a körülrajongott gondolkodóról ugyanis kiderül, hogy egy seggfej, a lenézett, idősödő fotós viszont valójában egy szeretni való, érző lélek. Ismételten győz a szerelem, a magazinszerkesztő Maggie Prescott karakterével pedig megjelenik a mindenható stílusmatriarcha figurája, amit majd Meryl Streep visz tökélyre közel negyven évvel később.
#3 Blow-up (1966)
A Nagyítást, wannabe filmesztéták egyik legfőbb romkocsma- és bölcsészlány-kompatibilis hivatkozási alapját szerintem rögtön másodszor kellene látni, hogy kapásból átjöjjön:
„Sometimes, reality is the strangest fantasy of all”.
Nem egy gyorsan pörgő mozi, viszont vannak benne túlhajszolt, flegma modellek, egy még flegmább fotós, szex, drogok, gyilkosság, rock and roll, vagyis a hatvanas évek londoni dekadenciája tokkal-vonóval.
Ráadásul az egész olyan, mint egy törilecke arról az időről, amikor a fotók nagyításához többre volt szükség néhány kattintásnál és pár másodpercnél, ehelyett ún. filmnegatívokkal kellett pepecselni órákig az ún. sötétkamrában, ami nem egy szinonima a szabadulószobára.
#4 Pret-a-porter (1994)
Én nagy rajongója vagyok Robert Altman munkásságának, bár tény, hogy az életmű meglehetősen hullámzóra sikeredett. Filmjeinek különlegessége a rendező sajátos munkamódszeréből adódik: szűkösen bánt az instrukciókkal, nagy hangsúlyt helyezett az improvizációra, olyannyira, hogy előre megírt dialógusokat többnyire nem használt.
Robert Altman és Kim Basinger forgatás közben
A magyarul roppant eredeti módon Divatdiktátorok címen futó film nem tartozik a mester legsikerültebb munkái közé, viszont akkora sztárparádét vonultat fel, mintha ma egy filmben szerepelne Gigi Hadidtól és Tom Fordtól kezdve Cristiano Ronaldón át Axl Rose-ig nagyjából mindenki, aki naponta felbugyog a bulvármédiában, és mindezt megspékelnék néhány nagy ikonnal Hollywood aranykorából.
Marcello Mastroianni és Sophia Loren
Ha nem is szánt nagyon mélyen, a párizsi divathét köré felfűzött, több szálon futó történet tökéletesen visszaadja a kilencvenes évek hangulatát, és remekül megmutatja a topmodellek első nagy generációjának tagjait Naomi Campbelltől Claudia Schifferig.