Jake Gyllenhaal tanítani való módon tiszteleg nagy elődje, Patrick Swayze előtt

Szerző: Lakinger Béla

Amilyen acélos fickót játszik az új Országúti diszkóban, annyira érzelmes szavakkal emlékezik.

Nemrég írtunk róla, hogy hamarosan jön az 1989-es Országúti diszkó remake-je, amelyben az MMA-osztályú keménycsávóvá gyúrt Jake Gyllenhaal játssza a kérlelhetetlen rendteremtő kidobóembert.

Az eredetiben ugye Patrick Swayze volt a főszereplő, és talán nem ugrik be mindenkinek elsőre, de ők ketten dolgoztak együtt, még a 2001-es Donnie Darkóban. Gyllenhaal egy hétfői Instagram-posztban erre az időszakra emlékezett, fejet hajtva a – hihetetlen, de igaz – immár 15 éve elhunyt kollégája előtt.

„Eszembe jutott, amikor Patrickkal dolgoztam a Donnie Darkón, és újra megnéztem ezt a nagyszerű embert az eredeti Országúti diszkóban, meg más filmekben. Mindig is a rajongója voltam. Nagyon tehetséges volt, tisztelettel és csodálattal tekintek arra, amit csinált”

– írta a 43 éves színész. Hozzátette, sohasem felejti el a kedvességét, amit kezdő korában tanúsított iránta, mert „nem kellett volna időt szakítania rám, mégis mindig megtette”. Gyllenhaal nem tagadja, hogy az új film nagyon más, mint az eredeti, de reméli, hogy olyan lett, ami tetszene az elődnek.

Swayze mindössze 57 évesen, hasnyálmirigyrákban halt meg. Az Országúti diszkó a Dirty Dancing után a második igazán ismert filmje volt – különlegessége, hogy

a moziban nem volt túl sikeres, közepes kritikákat kapott és csak 60 millió dollárt hozott, viszont később a VHS- és DVD-piacon 200 milliót kaszált.

A remake körül egyébként már a premier előtt kialaklultak konfliktusok. A forgalmazó Amazon úgy döntött, mozibemutató helyett rögtön a streamingplatformján, a Prime-on kezd a film, mire Doug Liman rendező (A Bourne-rejtély, Mr. és Mrs. Smith) dühös cikket írt a Deadline-ra arról, hogy a szerinte karrierje legjobb alakítását nyújtó Gyllenhaal így lemarad egy csomó díj lehetőségéről.

Határidővita

R. Lance Hill, az eredeti forgatókönyv írója pedig szerzőijog-sértési pert indított az Amazon Studios ellen, azt állítva, hogy az új film munkálatai hónapokkal azután fejeződtek be, hogy a szerzői jogi határidő lejárt – írja a Huffington Post.

Itt van még jó kis kontent