Aki közel állt a halálhoz, megtanulja értékelni az öregedést. Még ha keserédesnek is érzi.
Mark Ruffalót már negyedszer jelölték Oscar-díjra, ezúttal a Szegény párák című sci-fi-komédia gonosztevője, Duncan Wedderburn megformálásáért. A GQ ebből az alkalomból készített vele hosszú interjút, melyből egyebek mellett kiderül, hogy 56 évesen mennyire másképp tekint az életre, mint korábban.
A hollywoodi öregedésről elmélkedve elmondta, „keserédes” érzés látni, ahogy bizonyos élmények és lehetőségek elszállnak, miközben persze közben új dolgokat is megtapasztalhat.
„Soha nem fogom már eljátszani Rómeót vagy Hamletet, ahogy szörfözni sem fogok. De ha valaki eléri ezt a kort, sokkal jobban megéli és értékesebbnek is találja a pillanatokat”
– mondta az olasz származású, mindenki által nagyon közvetlennek ismert színész.
Az interjúban maga nem hozta szóba ezt az összefüggést, de valószínűleg azért is könnyű neki megtalálni az öregedésben a jót, mert volt, amikor közel állt a halálhoz. Évekkel ezelőtt agydaganatot találtak nála, amely ugyan jóindulatúnak bizonyult, mégis muszáj volt eltávolítani.
A műtét következtében egy időre részlegesen lebénult az arca, a bal fülére pedig lényegében megsüketült.
Ennél is nagyobb megrázkódtatás lehetett neki, amikor öccsét, Scottot a nyílt utcán agyonlőtték – azóta se tudni, ki és miért.
Egy szempillantás alatt bácsi lett
Hozzátette, arról azért nincs szó, hogy ne lenne semmi, ami váratlanul érte a kora előrehaladtával. „Öregszem, fáj a hátam. Az emberek elkezdtek ‘uramnak’ szólítani. De mikor történt ez? Jószerével főszereplőként feküdtem le az egyik este, és karakterszínészként ébredtem. Most már egy bácsi vagyok.”
Ha idén végre megkapja az Oscart, elmondhatja, hogy az öregedés új utakat nyitott meg neki. A jófiú-szerepek után Emma Stone partnereként végre egy latort játszhatott el, és ezt ő maga is így foglalta össze: