50 éves eseteket citáló szexuális zaklatási vádak merültek fel Steven Tyler ellen

Szerző: Bronson

Mindkét esetben kiskorú molesztálásáról van szó.

Az Aerosmith énekese, Steven Tyler körül egyre dagad a botrány, miután már a második nő vádolta meg szexuális zaklatással – írja a Rolling Stone magazin. Ezúttal egy korábbi gyerekmodell, egy bizonyos Jeanne Bellino számolt be olyan cselekményekről, amelyek még az 1970-es években történtek – ekkor a lány még csak 17 éves volt.

Bellino azt állítja, hogy 1975-ben az Aerosmith frontembere odaszorította egy telefonfülke oldalához és szexuális aktust imitált rajta, amit a zenekar több tagja is végignézett. A nő most New Yorkban nyújtott be keresetet az üggyel kapcsolatban.

Állítása szerint Steven Tyler két alkalommal is erőszakosan viselkedett vele, és amikor az énekes a telefonfülkéhez szorította, lenyomta a nyelvét a torkán, fogdosta a mellét, a fenekét és a nemi szervét is. Azt is hozzátette, hogy érezte, Tylernek mindeközben merevedése volt, és csak nagy nehézségeken árán sikerült kiszabadítania magát a zaklató szorításából:

„Tyler zenésztársai csak nézték, nevettek, és nem tettek semmit.”

A legendás rockénekest egyébként egy másik nő már tavaly megvádolta szexuális zaklatással. Julia Holcomb azt állította, hogy Steven Tyler 1974-ben többször is bántalmazta szexuálisan egy hotelszobában – a nő ekkor még csak 16 éves volt.

Julia elmondása szerint a már akkoriban is világsztárnak számító Tylernek

sikerült meggyőznie az édesanyját, hogy a lány gyámja lehessen,

ami lehetővé tette számukra, hogy bármiféle probléma vagy büntetőjogi felelősségre vonás nélkül együtt utazgassanak és szexuális kapcsolatot létesíthessenek.

Steven Tyler tagadta Holcomb állításait, elmondása szerint mindketten akarták a szexuális kapcsolatot. 

Itt van még jó kis kontent