Megdőlt a tétel, amely szerint a tudományos életben diszkriminálják a nőket

Szerző: Lakinger Béla

A kérdésről eltérő feltevésekkel rendelkező amerikai kutatók tisztázták a kérdést.

Széles körben elterjedt vélekedés, hogy a tudományban burjánzik a szexizmus, hátrányos helyzetbe hozva a nőket az álláskeresésben, a pályázati finanszírozásban, a javadalmazásban és más területeken. Egy friss, átfogó kutatás azonban azt találta, hogy a korábban valóban létező diszkrimináció mostanra elenyészett,

a tudós nők lényegében a férfiakkal egyenlő bánásmódban részesülnek.

A projektről beszámoló Bigthink.com két példát is idéz arra, hogy az utóbbi években is rendszeresen megjelent a hátrányos megkülönböztetés toposza a komoly orgánumokban: egy 2017-es Wired– és egy 2021-es New York Times-cikket.

Az új vizsgálat legfőbb érdeme, hogy olyan kutatók álltak össze tisztázni a dolgot, akik precepciója, véleménye eltérő volt ebben a kérdésben.

Kik ők?

A piros sarokban: Shulamit Kahn, a Boston University docense, aki évek óta publikál elemzéseket a nőkkel szembeni előítéletekről az úgynevezett STEM területeken (tudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika). A kék sarokban: Stephen Ceci és Wendy Williams, a Cornell Egyetem pszichológia-tanszékének professzorai, akik a tudományos világ működésének kiegyensúlyozottságát tárták fel.

A gongra nem egy-egy újabb tanulmányt raktak le az asztalra, hanem nekiálltak közösen áttekinteni a rendelkezésre álló adatokat. Négy és fél évig dolgoztak az igazság kiderítésének vágyától vezérelve, az eredmény nemrég jelent meg a Psychological Science in the Public Interest nevű folyóiratban .

„A munkával eltöltött évek során árnyaltuk egymás állításait, elhagytuk a kibékíthetetlen pontokat, így ami megmaradt, az egy konszenzusos dokumentum”

– írták.

A munkamódszerük az volt, hogy az egyetemi oktatói állásokért versenyben lévő nőkre szűkítették a kört, és arra keresték a választ, hogy 2000 óta szembesülnek-e diszkriminációval. Konkrétan:

  • másképp kezelik-e az egyetemi felvételi bizottságok a hasonlóan teljesítő nőket és férfiakat?
  • elfogultak-e a pályázatokat elbírálók a női kutatókkal szemben?
  • elfogultak-e a folyóiratok bírálói a női szerzőkkel szemben?
  • elfogultak-e az ajánlólevelet írók a női pályázókkal szemben?
  • tetten érhető-e diszkrimináció a fizetésekben?
  • a hallgatók oktatói értékelései elfogultak-e a női oktatókkal szemben?

Az eredmények azt mutatják, hogy a pályázati finanszírozás, a folyóiratokban való megjelenés és az ajánlólevelek tekintetében a férfi és női kutatók pariban vannak. Az álláskeresés terén pedig a nők még valamelyes előnyt is élveznek.

Valóban hátrányban vannak ugyanakkor a tanári minősítéseket és a fizetéseket nézve. A női professzorok általában a férfiaknál rosszabb értékeléseket kapnak a hallgatóktól, annak ellenére, hogy a tanulmányi eredmények alapján nem teljesítenek gyengébben. Valamivel rosszabbul is fizetik őket, bár közel sem annyival, ahogy azt a közkeletű vélekedés tartja: azonos körülmények között körülbelül 4 százalékkal keresnek kevesebbet.

Ami kétségkívül látható differencia, e minőségében igazságtalan is, de bérszakadéknak nevezni talán túlzás.

A szerzők szerint az eredmények összességében cáfolják a narratívát, amely szerint a tudományban ma is általános nemi alapú előítéletesség tapasztalható. Megjegyzik viszont, hogy a női kutatók karrierépítését jelentősen hátráltatja a családi kötelezettségek.

A tanulmány olyan megállapítással zárul, amelyet mindannyiunknak érdemes megjegyezni:

„Ahogyan a saját együttműködésünk is megtanított minket, nyitottnak kell lenni egymás nézeteire, ahelyett, hogy a tudományos kérdéseket idejekorán eldöntöttnek tekintenénk.”

Itt van még jó kis kontent