Két igazi kuriózum is akad a kollekcióban.
Az 55 éves, hétszeres Forma-1-világbajnok Michael Schumacher a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb autóversenyzője, hiába nem ült a volán mögé már több mint egy évtizede. Az egykori Ferrari-pilóta 2013-ban síbalesetet szenvedett, kómába esett, és azóta családja otthon ápolja, a legnagyobb titokban. Szinte semmit nem tudni az állapotáról; vannak híresztelések, miszerint már együtt szokott ebédelni a családjával, és azt is pedzegették, hogy nyáron családi esküvőre megy.
![](https://bronson.men/wp-content/uploads/2024/03/schumacher-1024x755.jpg)
Idén épp 30 éve, hogy a pilóta megnyerte első világbajnoki címét: ennek apropójából a Christie’s aukciósház az évente megrendezett Rare Watches című genfi aukcióján Schumacher nyolc karóráját is árverésre bocsájtja. Nyilván egyik vekker sem bazári darab, de akad két modell, amely kiemelkedik az etapból.
![](https://bronson.men/wp-content/uploads/2024/03/IMG_5113.jpg)
Az Audemars Piguet Royal Oakot a pilóta a Ferrari korábbi csapatfőnökétől, Jean Todttól kapta ajándékba. Az olasz istálló vezetője kitett magáért, ugyanis nem egy hagyományos Royal Oakot ajándékozott a pilótának, megküldve egy hátlapi gravírozással – bár persze ez sem maradhatott el –, de
maga a karóra is személyre szabott: a számlapon megjelenik Schumacher sisakja, a Ferrari paripája és hat csillag is. Utóbbiak a pilóta az ajándékozásig elért hat világbajnoki címét jelképezik.
![](https://bronson.men/wp-content/uploads/2024/03/IMG_5114.jpg)
A másik izgalmas ketyegő pedig egy 2004-es, 18 karátos szerkezettel bíró F.P. Journe Vagabondage I: ezen szintén ott figyel a sisak és Ferrari-ló, itt azonban már szintet léptek: a hatos szám helyét átvette a hetes, ugyanis Schumacher ekkor húzta be utolsó, hetedik F1-es világbajnoki címét.
A két ritkaság mellett még egy Rolex és öt további F.P. Journe akad majd a május 13-án tartott árverés kínálatában. Ha a licitálás előtt lecsekkolnád az órákat, akkor Los Angelesben, Tajvanon, Hongkongban, Dubajban és New Yorkban megteheted. További infókat itt találsz.
Schumacherről egy rendhagyó listán is megemlékeztünk: