Iránban már 5000 éve is készítettek parfümöket, úgyhogy nagyon ideje volt kicsit jobban elmélyülnünk a közel-keleti illatok nehezen feltérképezhető, ám rendkívül színes világában, ahol mindenkinek és mindenre van – legalább – egy megfelelő illat.
Támogatott tartalmainkról itt olvashatsz transzparensen.
Sokan figyelmen kívül hagyják, hogy a keleti, különösen az arab parfümkultúra nemcsak jóval ősibb és sokrétűbb, de összehasonlíthatatlanul mélyebb társadalmi-kulturális jelentőségű is, mint mondjuk az etalonként elkönyvelt francia.
Ennek következménye, hogy felfoghatatlanul sok jó közel-keleti parfüm létezik akár függönyeink és párnáink számára is. Az elmúlt húsz évben a nagyobb arab házak tudatos nemzetközi terjeszkedésbe fogtak, így
szerencsére ma már a bolygó nagy részén elérhetők.
Mindegyik nagyobb közel-keleti illatházra jellemző, hogy árban és minőségben széles spektrumot fednek le a termékei. Gyakorlatilag az összes árkategóriában jó ár-érték arányt kínálnak a tételeik, sok esetben a hihetetlennel határos módon és itt most nem kizárólag a klón, dupe, illetve inspired by típusú parfümökről van szó.
Éppen ezért érdemes elkalandoznia Kelet felé annak, akit érdekelnek az illatok – letaglózó választék áll rendelkezésre minden ízlés számára, és sok esetben olyan alacsony az ár, hogy akár kísérletező üzemmódban, vakon vásárolva sem bánhatja meg az ember. Fájdalommentes összegért is könnyedén összeállítható egy nagyon változatos, minden alkalomra megfelelő és számos opciót biztosító saját kis illatkollekció. Mutatjuk, hogyan:
A négy évszakra
#1 Tavaszra: Armaf – Hunter
A több mint 60 éves múltra visszatekintő Sterling-ház az Egyesült Arab Emírségek és így az egész Közel-Kelet legnagyobb illatszergyártó konglomerátuma. Annyira nagy, hogy egyedülálló módon nemcsak odahaza, hanem
Franciaországban is gyárt parfümöket.
Tíz brandje közül a legsikeresebb az Armaf, amelyet 2022-ben a tekintélyes The Economic Times magazin az Év Legjobb Márkái közé sorolt. Az Armaf – ahogy a Sterling pozicionálja – francia stílusú luxusillatmárka, ami arrafelé lényegében azt jelenti, hogy nem keleties stílusú illatokat forgalmaznak ezzel a névvel.
A Hunter is kifejezetten az európai ízlésnek készült, lényegében a citrusos, fás, virágos Eau de Lacoste L.12.12. Blanc átdolgozása, sőt upgrade-je. Az arabok az illatjegyek piramisába belevittek egy-két apró csavart, amitől egy fokkal egyedibb lett a kompozíció, de aki kedveli a fehér Lacoste-ot, maradéktalanul szeretni fogja ezt is. Már csak azért is, mert a Hunter legalább kétszer olyan tartós a bőrön, miközben harmadannyiba kerül, és nem kevésbé kifinomult.
Illatjegyei
- Fej: grépfrút, rozmaring, cédruslevél, kardamom.
- Szív: ylang-ylang, olibánum, tubarózsa.
- Bázis: cédrus, szantálfa, vetiver.
#2 Nyárra: Ard Al Zaafaran – Jazzab Silver
A Lattafa egyik almárkájának számító Ard Al Zaafaran kiemelkedően sok telitalálatot vonultat fel a portfoliójában. A Jazzab Silver nagyon kellemes citrusos illat, hasonlít az Armani-féle nyári ősklasszikushoz, az Acqua di Gióhoz, bár sokkal nehezebb – ahogy az egy arab parfümtől el is várható. Nemcsak az illatprofil mutat túl a citrusosság különböző árnyalatain, de
megvan benne az, ami az Acqua di Gióból mindig is hiányzott: a megfelelő teljesítmény.
A Jazzab Silver még átütő frissessége ellenére is a tartósabbak közé tartozik, az ilyet pedig általában nagyítóval kell keresni. Aztán ott van még a tömjén illatjegy, amely hozzátesz a bevált recepthez, és nem rontja el.
Illatjegyei
- Fej: citrusok, citrom, tealevél.
- Szív: tömjén, vetiver.
- Bázis: cédrus, vetiver, pézsma.
#3 Őszre: Rasasi – Shuhrah Pour Homme
A Rasasi dubaji családi vállalkozás, amelyet 1979-ben alapított egy Abdul Razzak Kalsekar nevű filantróp, aki úgy mellékesen egyetemet, politechnikumot és kórházat is alapított, meg egy oktatást támogató alapítványt is pénzelt a harmadik világban.
Jövőképét hat fia vitte tovább, mindannyian a családi biznisz egy-egy specifikus területén dolgoznak. Az Emírségek egyik nagy illatházaként kínálatuk
a bombasztikus ár-érték arányú tételektől a teljesen természetes összetételű niche-kategóriás kompozíciókig terjed.
Az igéző liláskék színű Shuhrah igazán egyedi – és nem mindenkinek való -, tartós kompozíció. Talán az orientális kategóriába lehetne sorolni, bár nem az a tipikus keleties hangulat. Az viszont mindenképpen a Közel-Kelet mestermunkája, hogy ez az illat úgy virágos, hogy közben nagyon férfias.
Tudnak ilyet Nyugaton is, gondoljunk csak a kifinomult, íriszes férfiparfümökre, de ez sokkal érdekesebb. Rögtön a nyitányban egy borzasztó érdekes illatjegy köszön ránk: a paradicsomlevél. Hirtelen nem is tud mit kezdeni vele az ember orra, de baromi vonzó.
Van egy füstös-hamus beütése is, amely a tisztaságot sugárzó szappanossággal és a férfiasra kevert rózsával együtt lehengerlően érdekes tud lenni. Kissé megosztó illat, de ezt mindenkinek ki kell próbálnia, mert aki magáévá tudja tenni, az párját ritkító és sokoldalú parfümmel lesz gazdagabb. Abszolút felső polc.
Illatjegyei
- Fej: paradicsomlevél, rózsa, frézia.
- Szív: rózsa, szantálfa, jázmin, cédrus.
- Bázis: bőr, agarfa, pézsma, tölgymoha, borostyán.
#4 Télre: Lattafa – Bade’e Al Oud
Már az egyébként rendkívül minőségi csomagolás sem hagy semmi kétséget afelől, hogy ezt az illatot az egy nagyságrenddel magasabb árkategóriában játszó francia Initio niche-illatház Oud for Greatness elnevezésű kreációja ihlette. Éppen ezért nem kell tőle megijedni,
ez nem az a keleten megszokott és népszerű, állatias oud (magyarul agarfa) illat.
Kifinomult, tökéletesre csiszolt oud ez a dubaji illatház jelentősen olcsóbb tolmácsolásában is, ami nem annyira meglepő, tekintve, hogy a Lattafa közel 300 kreációja között a remek ár-érték arányúak mellett megtalálhatóak az egészen exkluzív tételek is.
A Lattafa Oud for Gloryja azon kivételes esetek egyike, amikor a közel-keleti verzió kevésbé tartós, de ez még mindig csak annyit jelent, hogy kacagva bír 6-8 órát a bőrön, textilen pedig még másnap is visszaköszön. Komplex, mély és erős illat, tökéletes választás a hidegebb időkre.
Illatjegyei
- Fej: sáfrány, szerecsendió, levendula.
- Szív: agarfa, pacsuli.
- Bázis: agarfa, pacsuli, pézsma.
Négy alkalomra/használatra
#1 Irodába: Ard Al Zaafaran – Dirham Silver
Omán szultánjának az volt az álma, hogy újra talpra állítsa a közel-keleti régióban az ősi hagyományokkal bíró, nagy arab illatművészetet. Az 1983-ban alapított Amouage az ő luxusparfümháza. Koncepciója, hogy a közel-keleti parfümök olyan hagyományos és természetes összetevőit használja, mint az agarfa, a tömjén, a pézsma, a rózsa és mindenféle orientális fűszerek – de az illatok fejlesztői a nagy nemzetközi illatgyártók parfümőrei.
Éppen ezért parfümértő körökben legendásnak számító, egyedi illatprofilú kompozíciók születtek náluk, mint például a dél-francia parfümőrdinasztiából származó Lucas Sieuzac alkotása,
a fás-virágos Amouage Reflection Man, amelynek egy flaskája közel százezres tétel, mármint forintban.
Az Ard Al Zaafarannál ezt az egyedi, komplex, mégis friss illatot törekedtek reprodukálni a Dirham Silverrel, amely tényleg döbbenetes minőséget ad még döbbenetesebb ötezer forintért. Ennyiért ez egy safe blind buy – nyugodtan állhatna egy nullával több az árcéduláján.
Amellett, hogy kihagyhatatlan vétel még csak úgy, játszásiból is, roppant univerzálisan használható illat. Biztos lehetsz benne, hogy senki sem érzi tolakodónak vagy offenzívnek, nagyon távol van az émelyítő keletiestől. Friss, tiszta, kifinomult és összetett – remekül hordható szinte egész évben, bármilyen alkalomra.
Sosem lesz átlagos, mindenkit érdekelni fog, hogy mi ez.
Ugyanakkor kétségkívül megvan a helye a legbiztonságosabb munkahelybarát parfümök között.
Illatjegyei
- Fej: bergamott, mandarin.
- Szív: jázmin, írisz.
- Bázis: ámbra, pézsma, szantálfa.
#2 Első randevúra: Ard Al Zaafaran – Midnight Oud
A dubaji Lattafához tartozó Ard Al Zaafaran egy másik kiemelkedő minőségű tétele a sejtelmes Midnight Oud, melyet szintén az ománi niche-ház, az Amouage egyik illata, az Interlude ihletett.
Átlagon felüli tartósságot és méretes illatbuborékot tud, visszafogottan alkalmazva nagyon érdekes és vonzó, nem tolakodóan keleties, enyhén füstös és bőrös, de friss, fűszeres illat.
Érdekesnek lenni pedig semmiképp sem hátrány egy első randin.
Nem fordulhat elő, hogy nem lesz kíváncsi az illatodra.
Keleten egyébként a Midnight Oud uniszex illatnak számít, de mifelénk sokkal inkább maszkulin. Persze bátran be kell tudni vállalni, de hát többek között attól is férfi a férfi, hogy bevállalós. Egyébként meg röhögve megéri azt a bőven tízezer forint alatti árat, amit általában kérnek érte, hogy legyen egy efféle, kicsit egyedibb illatopciód. Ráadásul gyönyörű csomagolásban, szenzációs palackban érkezik – polcdísznek sem utolsó.
Illatjegyei
- Fej: oregánó, szegfűbors, bergamott.
- Szív: tömjén, ámbra, balzsamos szuhar, édes mirrha.
- Bázis: agarfa, bőr, szantálfa, pacsuli.
#3 Kimaradós estékre: Ard Al Zaafaran – Dar Al Hae
Itt is visszaköszön a fekete csipkével díszített koronaformájúa fémkupak, a robusztus üveg pedig még szebb, a Dar Al Hae igazán lenyűgözően prezentálja magát, tényleg jó ránézni a polcon. Az árát figyelembe véve már önmagában ezért is megérné, de az a jó hír, hogy a benne lévő folyadék is remek.
Egyedi kreáció, semmiképpen sem utánzat, de ha valamihez hasonlítani kellene, akkor valahol félúton lehet a Paco Rabanne Invictus Aqua és a Bvlgari Aqva Pour Homme között, csak bármelyiküknél sokkal érdekesebb, mert
van benne egy nagyon kellemes füstös csavar.
Nem annyira füstös a vibe-ja, hogy orientálisnak érezzük, sokkal inkább nyugati ízlésnek megfelelő parfüm, amely alapvetően a friss kék illatok ligájában játszik. Szuperképessége, hogy jóval tartósabb, mint ezek a könnyed illatok általában. Néhány fújással lehozod az egész éjszakát még akkor is, ha egy fülledt klubban kötsz ki a bár után.
Illatjegyei
- Fej: citrusok, bergamott.
- Szív: citrusok, kasmír, jázmin.
- Bázis: bergamott.
#4 Ha néha megosztanád a csajoddal: Al Haramain – Signature Silver
Az 1970 óta létező Al Haramain kétségkívül a Közel-Kelet magasabb minőséget kínáló illatházai közé tartozik, ami az árazásán is meglátszik, de lényegében minden árkategóriában minőséget és szintén kiváló ár-érték arányt tud.
A Signature Silver inkább maszkulin virágos-fűszeres illat, tőlünk keletre egyértelműen uniszex, de
a belevalóbb, vagányabb európai lányok is szeretik a virágok frissessége mögött megbújó határozott mélységét.
Pézsmás, fás narancs, enyhe közel-keleti beütéssel és enyhén dohányos jegyekkel a háttérben. Mesteri kreáció, mert tényleg két teljesen különböző arcát mutatja férfiakon és nőkön, pontosan ilyennek kell lennie egy uniszex parfümnek. Tartóssága is kiváló, könnyedén boldogít akár 8 órán át.
Illatjegyei
- Fej: narancs, üröm, tömjén, rozmaring.
- Szív: cédrus, jázmin, liliom, grépfrút.
- Bázis: dohány, borostyán, moha, szantálfa.