Az angol labdarúgó-legenda, Paul Gascoigne azért reméli, hogy előbb-utóbb le tud szokni.
Paul Gascoigne, a korábbi angol focisztár jó ideje teljesen nyíltan folytatja küzdelmét mentális és egészségügyi problémáival, melyek közül nála a legsúlyosabb az alkoholfüggőség. Mindeközben régi ügynöke háza egyik szobájában kénytelen élni, ugyanis teljesen el is szegényedett, saját otthona nincsen.
A most 56 éves Gazza legújabb interjújában sem rejtette véka alá szenvedéseit. Szerinte a rengeteg sérülés állította lejtmenetbe – ezek nélkül szerinte több mint százszoros válogatott lenne, szemben az ötvenhéttel, amit végül elért.
„Próbálok nem lehangolt, meg szomorú lenni, a világ már így is elég szomorú”
– mondta most Gascoigne.
Közel tucatnyi alkalommal volt már elvonón, de próbálkozott már gyomorba ültetett antialkohol-tablettákkal is. Többször letartóztatták ittas vezetés miatt, de más összetűzései is voltak a hatóságokkal a pia miatt. Saját elmondása szerint pedig már alig néz focit, pedig fájdalmasan hiányzik neki a sportága. Elmesélte most azt is, hogy
egyre többet jár az anonimalkoholista-közösségbe, ahol jól érzi magát, így abban bízik, hogy idővel képes lesz elhagyni a függőséget.
Bár most már kávét iszik, de abból akár tízet egy nap, ám az alkoholizmust nem tudta elhagyni.
Közmegegyezés szerint minden idők egyik legjobb angol játékosa volt, vagyis inkább lehetett volna, ha meg tud küzdeni a problémáival. Játszott hazája bajnokságában, a Newcastle Unitedben, a Tottenham Hotspursben, a skót Rangers, de az olasz Laziót is megjárta. 2002-ben beiktatták az angol focira dedikált Hírességek Csarnokába, már két évvel azelőtt, hogy befejezte volna a profi pályafutását. 2004-es visszavonulása óta is rendszeresen, visszatérően alkoholproblémákkal küzd.
Gazza ebben az összeállításunkban is szerepelt: