Egyszerűek, vagy legalábbis annak tűnnek. És az öregnek elég jól működnek.
Eljött végre 2024, és ha másban nem feltétlenül, abban azért egyetérthetünk, hogy itt az ideje meggazdagodni, ha valaki eddig merő szórakozottságból elmulasztotta volna. Ezzel az elhatározással a nehezén túl is vagyunk, az az apróság maradt csak, hogy hogyan, de szerencsére ebben is akad segítség, csak körül kell nézni.
Itt van például egy írás dr. James Fox tollából, amely a Motley Fool nevű befektetésitanácsadó-cég saját, egyébként remek internetes kiadványában jelent meg, a Yahoo gazdasági rovata is átvette. A koncepciója annyi, hogy számba veszi, a világ legsikeresebb befektetőjének közismert alapelvei hogyan alkalmazhatók egy nulláról induló tőzsdei invesztor helyzetére, és ha betartja őket, mire számíthat az illető.
Meggyőző referencia
Warren Buffett több mint 120 milliárd dolláros vagyont kapirgált össze elsősorban a részvénypiacokon, és azért csak ennyit, mert a pénze jelentős részét folyamatosan eladományozza. (Közben pedig egy olyan házban él, amilyet egy közepes magyar oligarcha is szégyellne a jachtklubtársai előtt.)
Szóval melyek Buffett aranyszabályai, és hogyan lesz belőlük vagyon?
#1 Kezdj takarékoskodni!
Nyilván nem a legjobb, ha komolyabb megtakarítás nélkül vág bele az ember, de ha már így alakult, nem kérdés, mit kell tenni: félretenni. Hogy mennyit, az elsősorban a fizetéstől függ, de vannak befektetési platformok, ahol már nagyjából havi 20 ezer forint értelmezthető összegnek minősül.
#2 Ne veszíts pénzt!
Igen, valóban viccesen hangzik egy olyan tanács, hogy „ha azt akarod, hogy minden jó legyen, ne hibázz”, mégis van ennek értelme. Az óvatosság fontosságára világít rá: egy rossz döntés miatti 50 százalékos bukást utána 100 százalékos nyereséggel lehet csak eltüntetni, ami nehéz dolog. Ennek kell lebegni a kezdő befektető szemel előtt. Buffett stratégiája a tőkevédelemre koncentrál, hogy ne kelljen nagy hasraesésekből felállni.
#3 Találd meg az értéket!
Itt jön a munka. Részvények esetében meg kell találni azokat a cégeeket, amelyek piaci értékelése és valós értéke között számottevő különbség van. Ehhez saját kutatásokat kell végezni, mérlegelve a potenciális lehetőségeket és kockázatokat. Erre rengeteg módszer létezik, egyszerűbb mérőszámok és bonyolult képletek, illetve ezek kombinációi adhatnak képet arról, hogy egy részvény olcsó-e.
Rengetegen gondolják, hogy ezt a melót meg lehet spórolni, mert majd jól megérzik, mi lesz – az ő pénzüket nyerheted el.
#4 Hagyd gyarapodni!
Buffett stratégiájának egyik sarokköve – amellett, hogy amiben hisz, abból nem ugrál ki pánikszerűen – a nyereség újrabefektetése, hogy az további profitot generálhasson. Így lehetséges, hogy az Omahai Bölcs átlagosan 22 százalékos éves hozamot ért el, ami nagyjából a duplája a New York-i tőzsde legfontosabb indexe, az S&P 500 ugyanezen időszak alatti növekedésének.