Nem véletlenül indulnak perek színészek ellen többéves vagy évtizedes sztorikkal.
Aki figyeli a nemzetközi sajtót, annak feltűnhetett, hogy a szexuális zaklatási ügyek felbukkanásának korábban kiszámítható üteme az utóbbi időben megváltozott. Csak az elmúlt héten három A kategóriás híresség – Axl Rose, Cuba Gooding Jr., Jamie Foxx – került fel a listára, és a második-harmadik vonalból is elég sokan.
Szorított az idő
Egyáltalán nem a véletlen hozta így: a vádlóknak ezekben a napokban adódott az utolsó lehetőség, hogy jogi eljárást indítsanak.
New York államban ugyanis tavaly megnövelték a szexuális erőszak büntethetőségének elévülési idejét, a korábbi – minősítéstől függően – 1-5 évről 20-ra. Ez azonban visszamenőlegesen nem érvényes. Hogy ne érje hátrány azon áldozatokat, akik már kicsúsztak az időből, hoztak egy törvényt, amely egyéves időablakot biztosított a perelésre. (Mindez a felnőttkori esetekre vonatkozik, a gyerekekkel egy korábbi jogszabály foglalkozott, így kapott a nyakába 11 ezer pert a római katolikus egyház.)
Ez az egyéves időszak ért véget november 23-án, csütörtökön.
Több mint 2500 ügyet indítottak el e törvény alapján, többségüket éppen az állammal és a megyékkel szemben, jellemzően a börtönökben történt esetekre hivatkozva. Bőven kerültek a szórásba azonban híres emberek is, az egyik első Donald Trump volt, akit májusban első fokon kártérítésre köteleztek, de a volt elnök fellebbezett.
34 éves történet is van
A hajrában a Guns N’ Roses énekesét, Axl Rose-t a Penthouse magazin egykori modellje, Sheila Kennedy vádolta meg azzal, hogy 1989-ben egy hotelszobában zaklatta, aminek következtében őt szorongással és depresszióval diagnosztizálták. Rose ügyvédje kijelentette, ilyen sohasem történt, a védence nem emlékszik, hogy valaha is beszélt vagy akár találkozott volna a felperessel. Jamie Foxxról azt állítja egy nő, hogy 2015-ben egy New York-i bárban zaklatta – Foxx tagad, szerinte ugyanezen váddal szemben 2020-ban egyszer már megvédte magát.
Vannak más természetű esetek is. Az Oscar-díjas Cuba Gooding Jr ellen egy olyan ügyben indított polgári pert két nő, amelyben már folyt büntetőeljárás, a színész 2022 áprilisában bűnösnek is vallotta magát, de nem került börtönbe. Előkerült Bill Cosby is, akinek több mint 60 hasonló ügye volt már, a zaklatástól az erőszakig terjedő skálán – írta a Sky News.