Az Abercrombie & Fitch korábban csak kamaszoknak és egyetemistáknak gyártott cuccokat, de az utóbbi időben irányt váltott.
Az 1892-ben alapított Abercrombie & Fitch a kétezres években nagyon pörgött a pénzzel kitömött kamaszok és egyetemisták körében: az ízig-vérig amerikai ruhagyártó valódi chad-márkává nőtte ki magát a szexuálisan túlfűtött kampányai és rendhagyó arculata révén.
Az üzletei előtt gyakran félmeztelen modellek hívogatták be a járókelőket, bent vágni lehetett a parfümködöt, a külsejük alapján felvett bolti alkalmazottaknak pedig kötelező volt a márka cuccaiban virítaniuk. Nagyobb méretű ruhákat egyáltalán nem is árult, mert
a viaszbabává botoxolt arcú ceo, Mike Jeffries csak „vékony és vonzó vásárlókat” szeretett volna.
A meglehetősen sekélyes értékeket közvetítő brand a különféle botrányok – többek közt: rasszista és szexista feliratú ruhák, testsúly-shame-elés, lábtörlőként használt, kizsákmányolt modellek és dolgozók, túlárazott, kétes minőségű ruhák, horribilis munkakörülmények – miatt mélyrepülésbe kezdett, és sorra zárta be az üzleteit. Az utóbbi időben azonban összeszedte magát, ledobta a seggfejarculatot, és kiterjesztette a célcsoportját a fiatal felnőttekre.
Jót tett a váltás, a ruhák határozottan nívósabbak lettek – jó példa erre az új őszi-téli kampány, ahol a dzsekik vannak a fókuszban.
Az ősz legnagyobb előnye divatszempontból, hogy az ember végre felvehet dzsekiket. Egy jól megválasztott fókuszdarab az ingerszegény fitet is feldobja: egy szimpla farmeres-pólós-sneakeres szettet is simán összeránt egy patent dzseki.
A kollekcióban akad érdekes textúrájú gyapjú ingdzseki, (mű)velúr bomber, varsity-dzseki, téli michelin-pufikabát és virágmintás széldzseki is. Több modell is a kétezres évek feelingjét hozza vissza – az évtized stíluselemei hasítanak az utóbbi időben a divatérzékeny fiatalok körében.
A cuccokat az Abercrombie & Fitch honlapjáról rendelheted meg.