Zuckerbergék az olasz napszemüveg-óriással közösen betömnek egy jelentős piaci rést.
A Meta bejelentette, hogy összefogott a Ray-Bannel: olyan mutatós okosszemüvegeket gyártanak, amelyekkel bárki egyszerűen közvetítheti a mindennapjait.
Flexelni szeretnél a követőidnek/haverjaidnak egy fesztiválkoncert első sorából? Nem kell többé a telefonodat az égbe emelve videóznod a bulit, vállgörcs nélkül élvezheted az eseményt. Úgyszintén nem szükséges a képernyőt bámulnod a produkció helyett, akár magát a színpadot is nézheted, ahogy őseid tették az Ifiparkban –
miközben mégiscsak tolod a livestreamet a 12 MP-s kamerával ellátott szemüvegeddel.
Persze csak a Meta-platformokon, vagyis a Facebookon és az Instagramon, és legfeljebb 30 percig. A cég azt állítja, a hangminőség is kiváló, öt mikrofont építettek a gépbe.
Könnyen lehet, hogy az első – amúgy zseniális – Mission: Impossible filmből nyerték az ötletet – és most, 27 évvel később végre sikerült is megvalósítaniuk. (Kamerás szemüveg persze eddig is létezett, például a Google Glass, csak arról ordít, hogy az, ami. Ez sokkal diszkrétebb, a felületes szemlélő észre se veszi rajta, ami őszintén szólva elég nyugtalanító tulajdonsága.)
Azt írják, hogy a Ray-Ban Meta kollekció szemüvegeiben mesterséges intelligencia is helyet kapott, amelyet egyszerűen, egy „Hey, Meta!” köszönés benyögésével lehet aktiválni.
Mindenféléket lehet kérdezni tőle, a válasz pedig a szárba épített fülhallgatón keresztül érkezik,
szóval ez leginkább egy hangos chatrobotnak tűnik.
A szemüveg a tokjába helyezve tölthető fel, és a gyártó szerint fullos akksival akár 36 órás üzemidő is elérhető.
A klasszikus Wayfarer mellett Headliner nevű új fazonnal is előrukkoltak – mindkettő öt színben (Matte Black, Shiny Black, Rebel Black, Jeans, Caramel) érhető el.
Azonban ha szegényesnek érzed a választékot, a Ray-Ban honlapján a saját, egyedi szemüvegedet is összelegózhatod: összesen 150 különféle keret- és lencsekombináció közül választhatsz. Mindegyik modell kérhető dioptriás verzióban is.
A szemüvegek ára 299 dollárról (körülbelül 110 ezer forintról) indul, a Ray-Ban weboldaláról lehet őket előrendelni.