Rishi Sunak brit miniszterelnök kijelentette, hogy „a horrortámadások özöne miatt” betiltják az amerikai bully fajtát az Egyesült Királyságban. Reményei szerint ez az év végéig meg is történhet, a veszélyes kutyákról szóló törvény értelmében.
A brit kormányfő egy közösségi médiában közzétett videóban kijelentette, hogy a kutyafajta – melynek kontójára a tiltás mellett kampányolók szerint 2021 óta legalább 14 emberhalál írható – veszélyt jelent az emberi közösségekre, különösen a gyerekekre. Lényegében közbiztonsági kockázatnak nevezett – igen – egy kutyafajtát. Itt be is fejezhetném a cikket – mert ez így önmagában is nonszensz.
De van tovább is. Mondta még, hogy „a nemzet rémületét tolmácsolja” a közelmúltban történt kutyatámadásokról készült videók miatt, és sürgős intézkedést rendelt el az illetékes hatóságoktól „a fajta meghatározása és betiltása érdekében, hogy véget vessenek ezeknek az erőszakos támadásoknak és megóvják az embereket”. Mindez azután történt, hogy egy férfi meghalt Staffordshire-ben, miután két feltételezetten amerikai bully fajtájú kutya rátámadt.
Sunak azt is mondta, hogy:
„Most már világos, hogy a probléma nem egy maroknyi rosszul nevelt kutyával kapcsolatos. Ez egy viselkedési minta, és nem mehet így tovább. Bár a tulajdonosoknak már most is felelősségük, hogy kordában tartsák kutyáikat, szeretném megnyugtatni az embereket, hogy sürgősen dolgozunk azon, hogy megállítsuk ezeket a támadásokat és megvédjük a lakosságot.”
A betiltás ugyanakkor időbe telik majd, mivel az országban jelenleg nincsen hivatalos fajtameghatározás az úgynevezett amerikai bully fajtára, amely hazájában az utóbbi évtizedekben rendkívül népszerű lett, ami átszivárgott más európai országokba is. A Bully Watch kampánycsoport szerint először 2014 körül jelentek meg Nagy-Britanniában, a fajta népszerűsége pedig a koronavírus-járvány idején még gyorsabban növekedett.
Ezek a kutyák az amerikai pitbullterrierek zömökebb, izmosabb és kevésbé atletikus változatai – egy úgynevezett dizájner-kutyafajta,
melynek kizárólag a megjelenést szem előtt tartó tenyésztését nagyjából 1990-ben kezdték. Hat méretben kategorizálható, mindegyiket káprázatos izomfelépítés jellemzi.
Kezdetben volt a standard, a klasszikus és az extrém, valamint az XL kivitel, majd később úgy gondolták, hogy kellemesen zömök (valójában szánnivalóan aránytalan) külsőt kölcsönöz a fajtának, ha alacsonyítják őket és rövidítik a lábaikat – így tenyésztették ki a pocket és a micro exotic amerikai bullykat.
A törzskönyvet is kiállító, úgynevezett kennel klubok viszont jelenleg csak négy típusát ismerik el: a Classic American bullyt, a Standard American bullyt, a Pocket American bullyt és XL American bullyt. Már ahol. Míg az Egyesült Államok igen, az Egyesült Királyság jelenleg nem ismeri el a fajtát, ami kissé megbonyolítja még ezt a hirtelen felindulásból betiltósdit. Mindenesetre a britek jelenleg az XL-től „rettegnek” a miniszterelnökük tudomása szerint.
Ezek a kigyúrt kis cukorpofák a közelmúltban sorozatos támadások miatt kerültek a brit címlapokra – szombaton például egy 11 éves kislányt szállítottak kórházba súlyos sérülésekkel Birminghamben. Miután a támadásról készült felvétel virálisan terjedt országszerte, az áldozat, Ana Paun, 11 éves iskolás azt mondta a sajtónak, hogy „minden kutyát be kellene tiltani”.
Nos, ennél nem sokkal progresszívebb a már jópár éve nem 11 éves miniszterelnök problémakezelése sem – nettó populista húzás ez Rishi Sunaktól,
amivel semmit sem fog elérni azon az egy kétes értékű apróságon kívül, hogy néhány rettegő és rendszerben gondolkodni képtelen állampolgár úgy fogja érezni: kormánya azonnal intézkedett.
Jól ismerjük ezt mi itt a Kárpát-medencében, engem ugyan nem ver át. Már csak azért sem, mert történetesen szívügyem a téma, és van némi tapasztalatom egy olyan kutyafajtával, amely például Dániában 2011 óta tiltólistás – 11 másik fajtával egyetemben.
A mi családunkban érvényben van egy olyan szabály, miszerint mindaddig, amíg annyi a gazdátlan és bizonytalan, sőt kilátástalan helyzetű állat az országban, addig mi kutyát-macskát nem veszünk, hanem örökbefogadunk. Ennek köszönhetően jelenleg a negyedik örökbefogadott kutyánkkal élünk, egy jakut lajkával, aki az 1956-os forradalom évfordulóján ünnepli majd első szülinapját.
Az elsőért két liter soproni kékfrankost adtam egy hajléktalan vénembernek, akinek az útszéli kalyibája előtt egy egész alomnyi néhány hetes korcs gömböc gyüszmékelt a fagypont közelében – lehúzódtunk a kocsival, odamentünk hozzá és egyet megmentettünk. Őt aztán néhány hónappal később továbbajándékoztuk egy ingerekre vágyó idős házaspárnak, mert annyira beleszerettek.
A második egy hét hónapos amerikaibulldog-kan volt. Nem amerikai bully – ez egy nagyon más kávéház. Az elnevezés hasonlósága miatt sokan összemossák a kettőt, de míg az egyik terrierféleség, a másik masztifftípusú. A parádés izomzat és csontozat az egyik közös tulajdonságuk, a tiltólista pedig a másik.
Ezt a többek között Dániában betiltott, felfoghatatlanul veszélyes fajtájú kutyát úgy fogadtam örökbe az akkor másfél éves kisfiunk mellé, hogy tudtam: tudatosan keveset foglalkoztak vele, mert így akarták minimalizálni a kötődést. Mennie kellett a kutyatenyésztő vállalkozásával épp felhagyó családtól.
Csak a szüleit tartották meg, ők voltak a család nagybetűs kutyái, szegényke pedig már egy besikerült kölyök volt, és idővel az egész birtokot félbe kellett vágniuk miatta egy vasfüggönnyel, hogy ne kössön bele folyvást a saját – hetvenkilós – apja.
Valóban nem ismerte a legalapvetőbb parancsokat sem és sétálni sem tanították meg, ennek ellenére fantasztikus kutya volt. Két nap alatt leszoktattam a nem túl gyerekbarát ugrálásról és
két hét alatt tanítottam meg póráz nélkül sétálni úgy, hogy magától leült az utcasarkokon és csak parancsszóra indult tovább, ami helyett később már elég volt egy hangtalan kézjel.
Kapu és ajtó küszöbét is csak a megfelelő utasítás után lépte át. Nem kellett sok ahhoz sem, hogy maradéktalanul betartsa: amit ember ejtett földre, ahhoz még csak egy orrbökésnyit hozzáérni is tilos, amíg nem hangzik el a tiéd. Nem kellett két hónap hozzá, hogy kézjelre üljön le és változtasson helyet a megadott irányba, utóbbi fejbiccentésre is ment idővel – a bulldogok notórius útbanlévők ugyanis.
Még egyéves sem volt, amikor úgy húzta szánkón a fiamat, hogy megbízhatóan megtanulta a lassabban parancsot a többi távirányítója mellé. Nem járt kutyaiskolában soha. Sajnos ereje teljében, 4 és fél évesen veszítettük el ezt a hatvankilós terminátort – életem kutyája volt.
Őt később egy kiköpött reinkarnációja követte, azzal a különbséggel, hogy ezt a második amerikai bulldogomat hétéves korában fogadtam örökbe és előélete javarészt ismeretlen volt, de az hamar kiderült, hogy sok nevelést ez sem kapott. Mégis, az elődjénél felsoroltak zömét ő is meglepően könnyedén képes volt elsajátítani, ugyanúgy, szakember bevonása nélkül. Fantasztikus, megbízható, végtelen szeretetű társ volt. Őt idén tavasszal altattuk el 12 éves korában.
Már az elődjével eltöltött évek alatt is nyilvánvalóvá vált, nála pedig örök igazsággá betonozódott, hogy nekem, nekünk ez a fajta való. Az amerikai bulldog nem csupán a történeti és fajtaleírásokban, de a mi családunk számára is az ideális családi kutya, ez színtiszta tapasztalat.
Amennyiben valóban annyira ab ovo veszélyes fajta volna, mint ahogyan a betiltáspártiak beállították annak idején Dániában, nem fordulhatott volna elő, hogy kétszer egymás után, objektív mércével mérve is tökéletesen problémamentes kutya váljon az elhanyagolt, neveletlen, bizonytalan előéletű, nehéz sorsú, örökbe fogadott amerikai bulldogjaimból, amelyeknél soha föl sem merült, hogy veszélyesek vagy kontrollálhatatlanok volnának – egyszerűen nem. Ugyanígy gondolom az amerikai bullykkal kapcsolatban is, de lehetne szó bármely kutyafajtáról is.
Ugyanis ezek a dolgok nem ilyen egyszerűek, hogy megtámadta a kislányt, mert olyan fajta.
Tény, hogy az Egyesült Királyságban az elmúlt öt év során 34 százalékkal nőtt a kutyatámadások száma, a 2018-as 16 394-ről a tavalyi 21 918-ra. Az is tény, hogy tavaly 10 halálos kimenetelű támadást regisztráltak és ebből hat esetben amerikai bully volt az elkövető. De hogy ebből az következzen, hogy törvényileg megtiltják egy konkrét kutyafajta tartását és tenyésztését, az nemcsak szerintem, hanem a szaktekintélyek szerint is nettó baromság.
Szakértők és állatjótékonysági szervezetek, köztük a legnagyobb RSPCA és a Brit Állatorvosok Szövetsége (BVA) arra figyelmeztettek a kormányfő kijelentése nyomán, hogy a fajtaspecifikus tilalmak hatástalanok, és ártatlan kutyák ezreit lehetetlenítik el teljesen értelmetlenül.
Dave Martin, a BVA vezető állatorvosa roppant diplomatikusan a következőket mondta a The Independentnek:
„Már próbáltuk ezt a pitbullokkal, és egyáltalán nem működött. Sokoldalúbb megközelítést kell keresni az ilyen támadások hatékony csökkentésére. Ha holnap betiltjuk ezeket a kutyákat, mit kezdünk azzal a több ezerrel, amely már az utcáinkon sétál? Azt javasoljuk, hogy altassák el őket? Nem hiszem, hogy a közvélemény valaha is egyetértene ezzel. Vagy esetleg lesz valami engedélyezési rendszerünk rájuk?”
Hasonló kérdések kínoznak engem is. Hiszen ha már szigorítani akarunk, akkor az egyetlen ésszerű irány a kutyatartásra való alkalmasság és megfelelőség szűrése, illetve monitorozása. Természetesen egy ilyen kutyatartás-engedélyeztetési szisztéma kialakítása, benne egy voltaképpeni kutyarendőrséggel, mely ellenőriz, dorgál/büntet vagy éppen buksit simogat, roppant bonyolult és erőforrásigényes lenne – épp ezért nem működik sehol ilyesmi.
Ettől függetlenül kutyafajtákat megbélyegezni épp annyi értelme van, mint a rasszizmusnak: semennyi, nulla, zéró. Ugyanis bármilyen fajtától kitelik az agresszió, leginkább a nem megfelelő tartás vagy esetleg kifejezett hajlam az egyed – nem a fajta (!) – szintjén, ad absurdum traumák hatására.
Hogy miért érdemes mégis belevágni a kutyatartásba, azt itt írtuk össze szenvedélyes elkötelezettséggel korábban: