Van ilyen: „a világ legveszélyesebb óramárkája” helyett a gyűjtők sokszor kamu modelleket hordanak.

A Rolexek a legismertebb státuszszimbólumok közé tartoznak: ugyan nem az 1919-ben alapított genfi cég gyártja a legritkább és a legdrágább karórákat, de még az is vágja a márkát, akit teljesen hidegen hagy az órák világa. Ha

az ember megvillant egy Rolexet a csuklóján, máris tudják, hogy nem viccel – és sajnos ez a márkaismertség a tolvajokra is kiterjed.

Míg egy Pateket vagy Piaget-t nem biztos, hogy felismernek, egy Rolex mindenkinek szemet szúr, és mivel keresett órákról van szó, amiket könnyen el lehet passzolni a feketepiacon, rendkívül népszerű zsákmánynak számítanak. Ráadásul az utóbbi évben – talán a járványnak, talán a használtóra-árak növekedésének köszönhetően – durván megugrott az óralopások száma, élen a genfi óragyártó modelljeivel.

A dúsgazdag órarajongók védekezni kényszerültek:

hamis karórákat vásárolnak, hogy minimalizálják az anyagi kárt.

Persze nem sötét kapualjakban szerzik be a kamuszajrét a ballonkabátos óradílerektől: csúcsminőségű replikákat vesznek, amiket nemcsak a tolvajokat, de még az óragyűjtőket is megtévesztik. A hamis Rolexek akár több száz, sőt, több ezer dollárba is kerülhetnek, de a tulajok még így is jól járnak velük: meglovasítás esetén a hamis órát sokkal könnyebb pótolni, mint a jóval drágább eredetit.

Szakértők szerint amúgy az még többet segítene, ha az óragyűjtők nem posztolnának képeket a közösségimédia-felületeken karóráikról, de hát minek vegyen az ember drága cuccokat, ha nem mutathatja meg őket?

A cikk alapjául a Dmarge írása szolgált.