43 évesen lettem apa, biológiai szempontból kicsit későn. A vitalitásban együtt tölthető időt tekintve van hiányérzetem, viszont a jellememet, érettségemet és az életszakaszomat tekintve optimálisnak érzem ezt az időpontot.

Milyen előnyei és hátrányai lehetnek annak, ha valaki idősebb korában válik apává? A gyerekvállalásról cikksorozatot író szerzőnk kíméletlenül sorra veszi mindkettőt. Lássuk először a pozitívumokat!

Jobb képességű kisdedek

Egy 2017-ben publikált, több ezer ikerpár metrikáit összegző kutatás szerint az apák életkora és a gyerekek kognitív képessége között van összefüggés. Az idősebb szülők gyerekeinek a „geek” pontszámai (IQ, technológiai és tudományos érdeklődés, mérnöki és matematikai készségek stb. summázva) magasabbak, illetve bennük kevésbé dominál a társadalmi beilleszkedés vágya. Utóbbit érzem én is magamon: Junior születése előtt se voltam egy könnyen igazodó jellem, de az érkezésével annyira letisztultak a célok az életben, hogy már minimális alakoskodásra sem vagyok képes. Szerintem ezt az attitűdöt lesik el a gyerekek.

Hosszabb életű utódok

Az öreg spermiumok a Harvard Egyetem tanulmánya szerint a hosszabb telomerekkel rendelkező utódok Lego-kockái, legyen is ez bármekkora képzavar. A telomer nagyon leegyszerűsítve a DNS-be írt genetikai kódot két oldalról lezáró szakasz, ami egyrészt elválasztja egymástól a kromoszómákat, másrészt a sejtosztódás során védi a genetikai információt a rövidülés okozta károsodástól – értelemszerűen minél hosszabb a telomer, annál jobban, és ez a várható élettartamra is jótékony hatással van. A mérleg másik serpenyőjében azért ott van, hogy a szülők előrehaladott életkora a kromoszóma-rendellenességek táptalaja lehet, szóval a kivárásnál érdemes ezt is figyelembe venni.

Érzelmi felkészültség

Nagyon kevés olyan tapasztalás, élmény, tevékenység van negyvenen túl, ami kiváltja az „először csinálom” érzést és az ezzel járó izgatottságot. Ezzel összefüggésben ilyen idős korra már nagyobb eséllyel jöhet létre olyan érzelmi stabilitás, ami a gyerekek biztonságérzetének kialakulására is jó hatással lehet.

Egzisztenciális biztonság

A gyerekvállalást időben eltolva, a karrierépítésre koncentrálva szilárdabb lábakon álló anyagi hátteret lehet összerakni, ami nemcsak az egzisztenciális alapokat biztosítja, de jó esetben azt is, hogy a szülőket ne darálja be teljesen a pénzkeresés, illetve az anyagiak miatti stresszelés.

Erősebb kötődés a partnerrel

Egy évek óta tinderező, harmincas éveiben járó kolléganőm mondta, hogy a keresési paramétereinél 39 év fölé nem szokta állítani a csúszkát, mert „a negyvenes férfiak mögött már általában van egy kisiklott házasság és gyerek is, ami miatt megkeseredettek, és egyre sovinisztábbak”. Én ebből a felsorolásból egyelőre csak a gyereket tudom felmutatni, de érzem én is, hogy már nem olyan esélyekkel indulnék a húspiacon, mint 10 éve – és ez valahol felszabadító.

A frusztráció egyik forrása ugyanis az elégedetlenségből ered, valamint abból a félelemből, hogy a sok lehetőség közül nem az ideálist választjuk. Emiatt rövid idő után váltunk, és keressük az igazit szerelemben, karrierben, hobbiban stb., miközben semmivel sem leszünk előrébb. Mint aki órákon keresztül kapcsolgat a tévécsatornák között, és végül nem néz meg semmit. Ha már kisebb az előttünk álló bőségkosár, akkor jobban megbecsüljük, ami benne van, és ez (is) lehet az alapja a kölcsönös tiszteletnek, ami erős habarcsként tart össze egy kapcsolatot.

És mi a helyzet a hátrányokkal?

Autizmushajlam

Nos, ha az elején az idősebb apák gyerekeinek jobb képességeiről volt szó, akkor kezdjük itt is egy hasonló témával: sajnos a kutatások szerint a túl sokáig érlelt spermiumokból megszülető utódoknál nagyobb a hajlam például az autizmus spektrumzavarra és a pszichiátriai betegségekre – sőt, egyéb orvosi problémák is felvetődnek, bővebben itt írtunk a témáról.

Nagyobb generációs szakadékok

Egy barátom találó megfigyelése, hogy

Ezt eléggé élem: értetlenkedem, hogy a kilencvenes évek divatja miért tért vissza (kontextusától megfosztva), laposnak, rosszul megírtnak és semmitmondónak tartom a mai slágereket, a legtöbb mozis franchise pedig elképesztően hitvány szerintem. Valami azt súgja, hogy ezeknek a megítélése bennem nem a jó irányba fog változni, és olyan generációs szakadék húzódik majd közöttünk a gyerekkel, amihez képest a Szent András-törésvonal csak egy apró tájseb.

A nagyszülők valószínűleg nem tudnak támogatni

A nagyszülőkké avanzsáló szülőknél felhalmozódott tudás, tapasztalat, illetve a baba felvigyázására fordítható szabadidejük felbecsülhetetlen segítség tud lenni, különösen az elsőgyerekes szülőknek. Nálunk úgy alakult, hogy a szüleink már jócskán a harmincas éveiket taposták, amikor mi megszülettünk, így a mi kései gyerekvállalásunk azzal járt, hogy Juniornak csak egy nagyapja maradt, akire pedig a gyereknél egyszerűbb dolgokat se mernénk rábízni.

Lemaradás a legjobb pillanatokról

A korai negyvenes éveimre váltam nagyjából azzá, aki mindig is lenni akartam, ezzel szemben még csak 26 voltam, amikor elveszítettem az édesanyámat, aki így nem találkozhatott az unokájával és a feleségemmel. Ha Junior a mi példánkat követi, akkor 80 körül leszünk, mire rászánja magát a családalapításra, így mi is simán lemaradhatunk arról, hogy találkozzunk az unokánkkal – még ha ez egy egyéves gyerek esetében azért némileg túlzásba vitt jövőfürkészés is.

Bár a gyerek anyjával pár éve fókuszba helyeztük az állagmegóvásunkat (elegendő mozgás, odafigyelés a kajára, stresszmentes életmód), azért a korkülönbség konstans marad köztünk, és a boomerségünk, illetve az entrópia által kikezdett testünk miatt is biztos, hogy sok olyan közös pillanat kimarad majd, ami egy fiatalbb szülőnek összejöhet. Akik ezt felróják nekem (amúgy teljesen jogosan), és megjegyzik, hogy korábban is el lehetett volna kezdeni ezt a szülőséget, azoknak mindig megjegyzem, hogy „igen, de akkor nem ez a gyerek született volna meg”.

Ezzel pedig nehéz vitatkozni, szóval minden jó így, ahogy van.

A cikksorozat többi részét itt találod!