Egyre kevesebbet szeszel a világ, már kotyvasztják az alkoholmentes prémiumbort

Szerző: Lakinger Béla

Valamit kínálni kell a piálást erősen hanyagoló fiatal generációknak.

Az emberi kultúrával a világ szinte minden táján évezredek óta összefonódó alkohol fogyasztása a legtöbb felmérés alapján visszaszorulóban van. A tendencia mögött pedig, rácáfolva az összes vonatkozó sztereotípiára, az úgynevezett fiatalok állnak: az 1996 és 2013 között született Z generáció tagjai. Elsősorban ők isznak az előttük járóknál jóval kevesebbet.

A kutatások szerint a jelenség oka egyrészt az egészséges életmód fontosabbá válása, beleértve a fizikai és a mentális egészséget is – ez egyébként az idősebbek közül is sokakat sarkall arra, hogy visszafogják az alkoholizálást. A másik magyarázat az online térben megjelenő imázs jelentősége: ott van a fejükben, ha nem is feltétlenül tudatosan, hogy egy szórakozóhelyen történtekről bármikor felkerülhet az internetre kép videó, tehát

nem jó ötlet olyan állapotba kerülni, amikor az ember nem ura a cselekedeteinek.

Csattanós válasz ez az internetes jelenlét démonizálása mellett erkölcscsőszként is aktív megmondóembereknek!

Ennél is meglepőbb, hogy az általában felelőtlen, megbízhatatlan, a való világ működéséről csak homályos elképzelésekkel rendelkező, akarnok siserehadként lefestett Z generációsok – feltehetően az utóbbi évek különféle, világméretű válságai miatt – a jelek szerint lényegesen komolyabban veszik a tanulást és a munkát is, mint az idősebbek. Így például jellemzően egy kiadós berúgás elé helyezik. Ezért lehet, hogy egyes nyugati országokban úgy becsülik: az egyetemi hallgatók körülbelül 20 százaléka teljesen absztinens.

És a megoldás…

Hogy mit kezdenek a helyzettel a szeszipar tradicionális szereplői, az szintén érdekes kérdés, annyi viszont máris látszik, hogy vannak cégek, amelyek kimondottan próbálnak felülni a trendre. A Dmarge ír a NON nevű, melbourne-i székhelyű vállalatról, amely alkoholmentes bort gyárt. Séfekkel, vegyészekkel és sommelier-kkel együttműködve fejleszt olyan italokat, amelyek állítja, hogy számos, az alkoholmentes termékekkel kapcsolatos előítéletet megkérdőjeleznek majd.

Léteztek eddig is alkoholmentes bornak hívott, jellemzően olcsó italok, a NON viszont azzal próbálkozik, valódi, minőségi alapanyagok és kulináris technikák felhasználásával olyan élményt teremtsen, amely versenyezhet a hagyományos borokkal. Borkedvelő szemszögből nyilván nehéz elképzelni, hogy sikerülhet neki, de várjuk ki a végét.

A cég alapítója, Aaron Trotman az Alcohol Professornak nyilatkozva nagyon bizakodónak tűnt:

„Gyümölcs, tanninok, sók és savak: ez az a négy jellemző, amit keresünk. (…) Azt tapasztaltuk, hogy van létjogosultsága a törekvésnek, amely a söröknek, a röviditaloknek és a boroknak alkoholmentes alternatívát kínálna, így a vendégek akkor is emelkedett élményt kaphatnak egy kóstolómenüvel, ha nem isznak.”

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az alkoholfogyasztás ne lenne még mindig óriási egészségügyi és tersadalmi probléma, pláne Magyarországon. Szóval mindenkinek azt üzenjük, akárhány éves is legyen, hogy ésszel a piával!

Itt van még jó kis kontent