Farkasokkal ügetünk egy ötvenéves félreértés nyomában.
Úgy hiszem, megfelelően illúzióromboló felütés lesz: az alfahím az általánosan elterjedt jelentésében használva nem is létezik. A farkasfalkákban ugyanis valójában nincsenek is alfahímek, de alfanőstények sem.
Elterjedt, hogy a farkasfalkák szigorú hierarchiát követnek, melynek legelőkelőbb pozícióját – a harapáslánc tetejét – az úgynevezett alfapár (erről később bővebben) foglalja el, a béta pedig helyettesként funkcionál, és megtalálható benne még az omega-szerep is, amit egy afféle elnyomott áldozati szerepként is lehet emlegetni, viszont a valóság sokkal inkább családközpontú.
A legtöbb vadon élő farkasfalka a két szülőből és utódaikból áll és ide tartozhatnak azok az idősebb kölykök is, akik még nem hagyták el a falkát, ahol a világra jöttek. A falkáért a felnőtt farkasok felelnek, egyszerűen azért, mert ők a szülők. Az alfa kifejezés azt sugallja, hogy valamiféle harc folyik a falkavezérségért, ám ez nem így van.
„Ugyanakkor az, hogy a farkasfalkák családi egységet alkotnak, még nem jelenti azt, hogy a falkában élő egyedek között időről időre ne volna éles verseny. Tudjuk, hogy a falkatársak között is éles verseny folyik az erőforrásokért, és valószínűsítjük, a farkasok gyakran részben azért szóródnak szét vagy hagyják el a falkát, mert az erőforrásokért versenyeznek falkatársaikkal”
– mondta Thomas Gable, a Voyageurs Wolf Project projektvezetője az IFL Science-nek.
Az alfahím kifejezés használatának gyakorlata a farkasok fogságban való viselkedésének kutatása miatt kezdődött. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy a farkasok fogságban nagyon eltérően viselkednek. Gyakran kisebb területen, nem rokon egyedekkel együtt tartják őket, ami egyáltalán nem hasonlít arra, ami a vadonban élő, természetesen kialakult családi falkáknál megszokott.
Rudolf Schenkel, az állatok viselkedésének kutatója még 1947-ben írt a bázeli állatkertben élő, fogságban tartott farkasokról. Ott tíz farkast tartottak egy 10×20 méteres területen. Megfigyelte, hogy a legmagasabb rangú kan és szuka egy párt alkot, és azt is, hogy a hierarchia változhat. „Mindkét alfaegyed a nemeken belüli verseny minden lehetséges típusának folyamatos ellenőrzésével és elnyomásával védi meg társadalmi pozícióját” – írta erről Schenkel.
Elemzésében azt is megjegyezte, hogy
a vadon élő farkasfalkák esetében lehetségesnek tartja, a falkát a szülők szülei és kölykei alkotják, ám ezt az információt akkoriban szinte mindenki figyelmen kívül hagyta.
Így végül Schenkel munkája lett az, ahonnan az alfaegyed kifejezés elindult világhódító útjára – az általános köztudatba.
Az 1960-70-es években alaposan megkutatták a farkasokat, de ekkor is szinte kizárólag fogságban élő példányokat vizsgáltak. Az ezek nyomán L. David Mech farkaskutató 1970-ben megjelent, nagy sikerű könyve is rátett egy lapáttal az alfakoncepció népszerűségére.
Ám azóta maga Mech is arra jutott, hogy a könyvében szereplő információk elavultak – azóta számos további tanulmányt is publikált a témában, amelyekben megpróbálta kijavítani a farkasok társadalmi hierarchiáját övező félreértést.
„A vadoni farkasfalkákban az alfahím és -nőstény csak tenyészállat. A falka szülőpárja, a dominanciáért folyó versengés – ha egyáltalán létezik – kifejezetten ritka lehet a falkában. 13 nyarat töltöttem egy falkával, és soha nem láttam ilyesmit”
– írja Mech, aki az International Wolf Centre alapítója Alfastátusz, dominancia és munkamegosztás a farkasfalkákban című cikkében.
A vadonban a fiatal farkasok kiválnak a falkáikból, hogy olyan ellentétes nemű partnereket találjanak, akikkel szaporodhatnak és új falkákat alkothatnak. A kötődés után a farkaspárok erősen monogámok, és általában nem cserélnek partnert,hacsak egyikük el nem pusztul. A falkát uraló kan és szuka egész egyszerűen azért döntheti el, ki eszik először, mert ők a csoport többi tagjának a szülei. A vadon élő hím utódok és apjuk között szinte sosem fordul elő harc az alfahímstátuszért.
Szóval ennyi. A falkavezérségért nem folyik nagy dominanciaharc, mert mindössze annyit kell tenni érte, hogy megtalálják a megfelelő társat, akivel saját falkát alapíthatnak. Persze a párzást gyakran a hímek közötti dominanciaharcok előzik meg a nőstény kegyeiért versengve, ám ezek jellemzően a szülőfalkájukat már elhagyó, szaporodni képes és vágyó, falkán kívüli egyedek, ezért ezt külön kell kezelnünk a falkán belüli dominancia kérdésétől.
Ugye milyen érdekes ízlelgetni ennek az emberi kapcsolatokra vonatkozó áthallását is?