Bárki nagy sebességű előrefelé-moonwalkozó lehet a segítségével.
Megalkották a világ leggyorsabb cipőjét: egy olyan, bármely lábbelire felcsatolható kiegészítőt, amely két és félszeresére növeli a gyaloglás sebességét – írja a Businessinsider.
Megértjük, ha a városnéző sétát Segwayen teljesítő pohos turisták láttán a fejét fogó olvasó most azt gondolja, hogy ez egy újabb urbánus baromság kirívóan lusta embereknek, de érdemes megjegyezni, hogy a cég éppen ennek az ellenkezőjét kommunikálja a dologról. Az alapító az alábbi videóban elmeséli, hogy egyszer rollerezés közben majdnem elütötték, ekkor gondolkodott el azon, hogy
tulajdonképpen miért nem inkább gyalogosan közlekedik a városban, ha már egészségesebb.
Mivel arra jutott, hogy azért, mert a gyaloglás nem elég gyors, elhatározta, hogy megpróbálja megoldani ezt a problémát.
A cél, úgymond, az lenne, hogy a városban minden sétatávolságon belül legyen azáltal, hogy egy futó sebességével vagyunk képesek gyalogolni – ezt szerinte hibátlanul hozza a lábra csatolható szerkezet.
De miről is van szó?
Nem arról, hogy újra feltalálták a görkorcsolyát. A jellegzetes mozgáskép miatt találóan Moonwalkerre keresztelt eszköz egy szoftver segítségével alkalmazkodik a járás sebességéhez, és annak megfelelő rásegítést nyújt a viselőjének – tehát nemcsak gurul, hanem önerőből is hajtja magát, akár egy elektromos bicikli.
A készítők szerint a gyorsítást, lassítást azonnal leköveti a gép, és szó szerint egyetlen bokamozdulattal kikapcsolható a haladó funkció, például amikor egy lépcsőre lépünk. Azt is állítják, hogy a mozgásformát 10 lépés után megtanulja az ember, és teljesen természetesen képes alkalmazni.
A szerkentyű egyébként USB-n keresztül tölthető, másfél óra alatt felszed magára annyit, amennyivel 10 kilométeren át támogatja a helyváltoztatást. Ezalatt nem feltétlenül ide-oda szaladgálást kell érteni, a marketingszöveg szerint legalábbis a fejlesztés nagy nyertesei lehetnének a kutyák, hiszen egész más a városi sétáltatás, ha nem kell várni a lomha kétlábúra.
Kár, hogy annyiba fáj, mint egy robogó
Az élmény a projekt jelenlegi állapotában – 330 ezer dollárt dobtak össze rá a Kickstarteren – 1400 dollárért lehet a miénk (például a gyártó oldalán), ami forintban majdnem félmillió. Ez az összeg nyilván önmagában megkérdőjelezi, hogy akarunk-e két és félszer olyan gyorsan talpalni, mint eddig, de ettől függetlenül is akad néhány érzékeny kérdés.
- Bár a videóban látszik, hogy durva felületekre is bátran rámennek vele, vajon mi történik, ha valami olyan akadályba ütköznek a kerekek, ami azonnal megállítja őket? Nem esik-e nyomban hasra az ember?
- Hasonlóképpen: valamivel kevesebb, mint 1 méter alatt lassít csúcssebességről nullára – nem túl hosszú fékút ez városi környezetben, ahol bármikor centiken múlhat egy ütközés egy bringással vagy akár autóval?