4 menedék elfoglalt menedzsereknek a kiégés elkerülésére

Szerző: Lakinger Béla

Egy új könyv tanácsai azoknak, akiket lassan felzabál a munkájuk.

Az állandó eredménykényszer miatti gyors kiégés által fenyegetett cégvezetőknek érdemes tudatos stratégiát követniük avégett, hogy megőrizzék

a motiváltságukat, a koncentráltságukat és nem utolsósorban az egészségüket

írja az Inc.com egy nemrég megjelent könyv útmutatásait ismertetve.

David Achata coach Vezetői menedékek elfoglalt menedzsereknek – hogyan érjünk el többet kevesebb munkával (Executive Retreats for Busy Business Leaders – How to Achieve More by Working Less) című munkája arról szól, hogy milyen viselkedésminták segítenek e cél elérésében. A „menedék” szó itt nem arra utal, hogy az érintetteknek időnként ki kellene csekkolniuk a saját életükből, hanem arra, hogy érdemes olyan tereket teremteni, ahova visszavonulva fel lehet töltődni. Ahogy a szerző írja:

„Át kell helyeznünk a fókuszt arról, amit teszünk, arra, akik vagyunk”.

A felmérések szerint a felsővezetők legalább 20 százalékkal többet dolgoznak, mint a beosztiottaik. Akik ezt hosszabb ideig csinálják, többnyire kiégnek. Achata saját tapasztalataiból és ügyfelei valós történeteiből merítve mutatja meg, hogyan lehet ezt elkerülni.

Négy módszert ajánl:

#1 Figyelj magadra

„Kiskorunktól kezdve arra tanítanak minket, hogy mindenkire hallgassunk, csak magunkra ne. Pedig a saját belső világunkban való eligazodás megtanulása talán a legfontosabb készség, amit elsajátíthatunk. Az önmagunkkal folytatott belső párbeszéd elmélyíti a tudatosságot arról, hogy mi a fontos” – áll a könyvben. Ráadásul azok a vezetők, akik időt fordítanak arra, hogy tisztázzák a saját értékeiket, példát adnak a beosztottaiknak arról, hogy ez miként működik. Az eredmény: nagyobb elkötelezettség a munkahelyen.

#2 Szerezz egy mentort

Minél magasabbra jut valaki egy szervezetben, annál kevesebb ember beszél vele őszintén. Ennek szerencsétlen következménye lehet az önelégültség, az elszigetelt vezetők kockázata. Ez megelőzhető, ha van egy mentor vagy coach, akitől értékes visszajelzéseket kap. Kortól és pontos pozíciótól függetlenül jól jöhet.

#3 Vonulj el a csapatoddal

A vezetői csapat elvonulása nem új ötlet, a könyv szerint azonban nem a stratégiai tervek látványos bemutatásáról kellene szólnia, hanem az egymással töltött időről. Az egészséges munkahelyi személyes viszonyok támogatják a tervek megvalósítását, ellentétben a negatív személyközi dinamikával.

#4 Törődj az emberi kapcsolataiddal

Elsősorban a családi, de a baráti kapcsolatokra is oda kell figyelni. Ez nem feltétlenül jelent közös nyaralásokat, csak a kötelékek rendszeres ápolását. Ha így teszel, az le fog csapódni az általad vezetett szervezet kultúrájában is, hiszen a kultúra ez esetben éppen a kapcsolatokat jelenti – írja Achata.

Itt van még jó kis kontent