De nem attól függ, ezt egy több mint 100 éve kezdődött vizsgálat is igazolta.

Hányszor hallottál már olyan emberekről, akiknek nagyszerű adottságai voltak, de sohasem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket? Vagy olyanok rendkívüli teljesítményéről, akiknek nem volt különösebb tehetségük?

És hányat tudsz mondani, aki úgy lett sikeres, hogy hiányzik belőle a lelkierő, az elszántság?

Ezek a példák mind egy irányba mutatnak: az elme erejének sokkal nagyobb szerepe van a sikerben, mint a szellemi vagy fizikai adottságoknak. És a jó hír, hogy – ellentétben a nyers kvalitásokkal – bármely életkorban lehet fejleszteni.

Ezt régóta sejtik a sikeres emberek, egy híres vizsgálat pedig igazolta is. Tavalyelőtt volt 100 éve, hogy dr. Lewis M. Terman stanfordi pszichológiaprofesszor 1521 olyan gyereket azonosított, akik a Stanford-Binet-intelligenciateszten 135 pontot vagy annál is többet ért el – írja a Psychology Today. (Aki 130 fölött teljesít, azt már zseninek szokták hívni.)

Na, gyerekek, ki szeretne Nobel-díjas lenni?

Ezeket az akkor átlagosan 11 éves gyerekeket Terman és a kutatócsoportja figyelemmel kísérte a későbbi életük során. Ahogy várható, a kis zsenik felnőve bizonyos szintű sikereket értek el – de Nobel-díjas egyikükből sem lett. Ellentétben két olyan gyerekkel, akiket, bár jelentkeztek, nem vettek be a kísérletbe, mert nem volt elég magas az IQ-juk: William Shockley 1956-ban, Luis Alvarez 1968-ban kapta meg a fizikai Nobel-díjat.

Utóbbi év volt egyébként az, amikor árfogóan értékelték az 1500 gyerek életútját. A 100 legsikeresebbet (A-csoport), akik doktori fokozatot szereztek, orvosok, ügyvédek, bírók lettek, összevetették a 100 legkevésbé sikeressel (C-csoport), akik eladóként, takarítóként, fizikai munkásként dolgoztak (tehát olyan pályákon, ahol vélhetően nem használták ki a velük született képességeket). A két csoport átlagos IQ-szintje teljesen azonos volt.

Motiváció, akaraterő

Mi volt vajon az A-csoport tagjai által elért jobb eredmények oka? A vizsgálat vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy motiváltabbak, állhatatosabbak voltak, erősebb akaraterővel bírtak. A kitartás, az önbizalom és a mások által nekik nyújtott támogatás különböztette meg őket a többiektől. (Hihetetlen? Gondolj, például, a Feleségek luxuskivitelben című reality szereplőire. Az abban szereplő nők többsége esetében mi a jó életük titka? Igen, a kitartás. Na, ugye.)

Ha összevetjük ezeket a tényezőket azokkal, amelyeket Yuval Noah Harari a Sapiens (2014) című remekművében a siker titkaként ír le a populációk szintjén, akkor legalább négy olyan tulajdonságot találunk, amelyek segítik az állhatatosságot:

#1 Kíváncsiság

Harari meggyőzően érvel amellett, hogy ez az, ami elválasztja a birodalmakká vált civilizációkat azoktól, amelyek nem váltak birodalmakká.

#2 Hajlandóság a sebezhetőségre

A sebezhetőség itt nem gyengeséget jelent, hanem azt, hogy olyan helyzetekbe merészkedünk, amelyeket nem kontrollálunk. Csak így lehet kihasználni a még ismeretlen lehetőségeket.

#3 Határozottság

W. I. Thomas szociológus tétele kimondja, hogy „ha egy személy egy helyzetet valóságosnak érzékel, akkor az a következményeiben is valóságos”. Egyszerűbben:

ha azt gondolod, hogy jobb életre vagy hivatott, akkor meg is kapod.

#4 Mások felé fordulás

A támogató és együttműködő kapcsolatok kialakítása bizonyítottan egészségesebb, hosszabb élethez vezet. Úgy tűnik, hogy az érzelmi intelligencia szociális aspektusa a boldogság és a teljesítmény forrása.