Remek szöveggel írja körül a legnagyobb bank vezére, milyen ember kell a pozíciójához

Szerző: Lakinger Béla

Valid gondolatok, üdítő szókimondás.

Mi kell ahhoz, hogy valaki vezérigazgató lehessen Amerika legnagyobb, egyben a világ legértékesebb bankjában? Akiben van egy csipetnyi ambíció, az biztosan elgondolkodott már efféle kérdéseken. És ki lehet a legilletékesebb a válaszadásban?

Természetesen az inkumbens fővezér.

Szerencsére ez a téma pont felvetődött a JPMorgan Chase befektetőknek szervezett minapi eseményén: Jamie Dimon elnök-vezérigazgatót megkérdezték, szerinte milyen vezetőnek kell lennie annak, akit az igazgatótanács majd az utódjának választ – írja a Fox Business.

Tulajdonságcsokor

A meglehetősen vitatott megítélésű Dimon nem fogta vissza magát. Előrebocsátotta, hogy szerinte hiba lenne egyetlen erősségre összpontosítani, ezért több jellemzőt is felsorol.

„Szerintem a legfontosabbak, hogy az emberek bíznak benned, tisztelnek, és a beledet is kidolgozod” – kezdte, majd azzal a fordulattal folytatta, hogy

„and you give a shit”,

ami nehezen fordítható le magyarra a jelentés- és hangulattartalom egyidejű átadásával, hiszen tulajdonképpen csak annyit tesz, hogy „törődsz a dolgokkal”, ugyanakkor a „leszarod” ellentéte. Értjük, na.

A közönség soraiban nagy sikert arató megjegyzéssel (a prűd amerikai közéletben magas polcról nem szokás csúnya szavakat használni nyilvánosan) azonban még nem ért a végére.

„Kell kíváncsiság, bátorság, kurázsi. A képesség változtatni az irányon. Hogy kész vagy kiállni a részvényesek elé, és azt mondani: elcsesztük, hibáztunk, tévedtünk”

– mondta Dimon. Tegyük hozzá, az általa igazgatott szervezetben az elmúlt években akadt jó néhány eset, amikor indokolt volt, illetve lett volna az efféle önkritika.

Végül külön kitért arra is, hogy nem jó választás az a vezető, aki utólag mindig, minden döntését megvédi. Nemcsak azért, mert tisztában kell lennie azzal, hogy nem tévedhetetlen, hanem azért is, mert a múlton hamar túl kell lépni, és az új feladatokra koncentrálni.

Itt van még jó kis kontent