Tanulságos, milyen szemlélettel játszott a minap meghalt pókerlegenda

Szerző: Lakinger Béla

Doyle Brunsonnál csak egy ember nyert több WSOP-versenyt. Egyszer elmondta, hogy áll az egészhez.

A családja közölte, hogy Las Vegasban 89 évesen elhunyt „a póker keresztapjának” is nevezett Doyle Brunson, a játék első nagy korszakának meghatározó figurája.

A texasi születésű, következésképp cowboykalap nélkül évtizedekig csak hajmosás közben látott Brunson 10-szer nyert WSOP-versenyt, ezt csupán Phil Hellmuth (16) múlta felül. A hetvenes évek végén volt a csúcson, 10 karkötőjéből hatot akkor szerzett, de még 2005-ben, 72 évesen is behúzott egyet.

Kétszer volt világbajnok – egynél többször ez rajta kívül mindössze három embernek sikerült.

Emlékezetes módon mindkét győzelmét úgy szerezte meg, hogy egy 10-es és egy 2-es volt a a kezében, aminél azért el lehet képzelni erősebbet. Az első esetben all-in ment ellenfele két párja ellen, és a turn, majd a river egy-egy 2-est hozott, így fullja lett. Egy évvel később szintén két párt nyomott le fullal, akkor 2-es és 10-es volt az utolsó két lap.

Tankönyvírónak sem volt utolsó

A póker hírességeinek csarnokába 1988-ban választották be, hivatalosan 30 évvel később vonult vissza a versenyzéstől. Pályafutása során több mint 6 millió dollárnyi pénzdíjat nyert. Közben több kiváló könyvet írt a játékról, köztük a Super/System címűt, melyet a mai napig forgatnak a stratégiát tanulók. A Bluff magazin 2006-ban a legbefolyásosabb személyiségnek nevezte a póker berkeiben.

Egyszer a New York Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy állt a pókerhez:

„Egyáltalán nem szabad a pénzre pénzként gondolni. A játékot akcióként kell kezelni, a pénzt pedig egységként. A feladat, hogy próbálj minél több egységet nyerni.”

Itthon annak ellenére is sokan tudják, ki Brunson, hogy a játék hazai ismertsége jóval a fénykora után akkor nőtt meg. Budapesten évekig működött egy nevét viselő pókerklub.

„Nem lesz többé még egy Doyle Brunson” – twittelte a halálhíre hallatán Daniel Negreanu, napjaink egyik legjobbja.

Itt van még jó kis kontent