Kézzel építik a mesés Bowers & Wilkins dizájnhangszóró évfordulós verzióját

Szerző: NLD

Az angol hangmesterek Nautilus modelljét még a néhai angol királynő is nagyra értékelte.

Az 1966-ban alapított Bowers & Wilkins az egyik legnívósabb gyártó a hangtechnológia területén. Talán a leghíresebb modellje az 1993-ban megjelent Nautilus nevű hangszóró, amelynek 30. évfordulóját most egy extrás kiadással ünnepli.

A Nautilus a kilencvenes években akkorát ment, hogy megkapta II. Erzsébet királynőtől a Queen’s Awardot – amely ma már, a főnökváltás miatt, King’s Award néven fut –, és az egyik legelismertebb hangszóróvá vált saját kategóriájában: a kritikusok és a vásárlók nemcsak a hangzást értékelték, hanem a rendhagyó megjelenést is. A speckó forma amúgy nem egy dizájner jobban sikerült skiccével indult, hanem tudományos kutatással:

tanulmányozták a hang viselkedését, és ez alapján alkották meg a Nautilus ikonikussá vált alakját.

Még maga az alapító, John Bowers kezdett el dolgozni rajta, csak sajnos a kutatás befejezése előtt elhunyt. A projektet – még az ő kérésére – Laurence Dickie vette át. Egy 25 fős csapattal dolgozott a kutatáson, gyakran szabadidejében, egyedül is melózott a terveken.

A hosszú, kúpos hangcsillapító csöveket is Dickie találta fel: ezek kialakításuk révén kíméletesen nyelik el a kisugárzott energiát, hogy optimálisan működhessenek a meghajtóegységek, és tökéletes legyen a hangzás. A harminc éve összepattintott hangszóróhoz alkalmazott úttörő technológiák közül többet ma is használnak a hangcuccgyártók.

A Nautilus modelleknél minden egyes darab kézzel készül, a márka hét legjobb szakembere dolgozik rajtuk.

Az ünnepi Nautilust alapvetően három színben – éjkék, fekete és ezüst – lehet beújítani, de ha valaki mondjuk hupililát vagy epesárgát szeretne, nincs gond: ahogy ez a típusnál megszokott, külön kérésre bármilyen árnyalatban elkészítik a modellt a megrendelőnek.

A kézműves hangszórót 90 ezer fontért (több mint 38 millió forintért) fut, a Bowers & Wilkins weboldaláról lehet rendelni.

Ha már tudomány és zene:

Itt van még jó kis kontent