Ha ilyen haja lenne a világ vezetőinek, minden másképp történne a Földön

Szerző: Bronson

Lenne itt valami, ami a közérdekű tájékoztatás nemes ügyének jegyében megkívánja, hogy ejtsünk róla pár szót, még akkor is, ha politikusokat érint – mert ugye köztudott, hogy velük nem igazán foglalkozunk. De az alábbi képanyag mellett nem tudunk elmenni szó nélkül.

Hitünk szerint a hajviselet megválasztásának joga (mint bármilyen más, az önkifejezéshez kapcsolódó jog) mindenkinek elidegeníthetetlenül jár, és szerencsére ennek a felfogásnak itthon is vannak olyan harcosai, akik szerint 10 millió ember globális érdekei egy látványos mohikánnal is maradéktalanul érvényesíthetők.

A témában lőttünk egy varázslatos összeállítást a Sad and Uselessről, mely felvillant egy olyan utópisztikus víziót, melyben legalább a fizimiska tekintetében

minden világpolitikai szereplő bátran vállalja egyéniségét, legalább egy konty erejéig. Ami pedig kétségkívül egy lépés lenne egy őszintébb, az embereket felnőttként kezelő politizálás felé.

Az összeállításban zömében már nem regnáló politikusok szerepelnek, de ez semmit nem von le az értékéből. Az is lehet, hogy már ott tartunk, hogy regnáló politikusokkal nem is igazán mernek vicceskedni.

obama_konty2
Barack Obama meghökkentően menő alternatív sérójával
amerikai_elnökök_lol_hajjal
Obama szerelmetes pillantása kissé félreérthetővé teszi a képet, de mindez semmit nem von le Clinton markánsan egyedi stílusának értékéből
Abraham Lincoln egy teljesen átlagos XIX. századi családanyaként
kim_jong_un_konty
Gyanakodnunk kell, ha valakit még egy ilyen séró sem tud a valóságosnál viccesebbé tenni
obama_konty
Obama még
Ennyike.
Clinton még

Itt van még jó kis kontent