Fejcserés támadás – a Subaru beleáll a villanyautózásba

Szerző: Zoidberg

Nem sokkal a Subarut 20%-ban birtokló Toyotánál történt vezérváltás után beindult valami hasonló a Subarunál is, ami még az amerikai leányvállalatot is elérte. Scotty Kilmer segít nekünk elemezni a fejleményeket.

Tomomi Nakamura, a Subaru Corporation járműgyártó divíziójának elnök-vezérigazgatója március elején egyszer csak közölte, hogy nem tetszik neki az irány, amerre a cég halad, úgyhogy inkább távozik.

Ám ugyanekkor a Subaru of America is leváltotta igazgatótanácsának elnökét, ráadásul április elsejei hatállyal Tom Doll elnök-vezérigazgató is lemondott a vállalat napi vezetéséről, és átveszi a vállalati tanácsadói szerepet a camdeni központban, utódja pedig a több, mint három évtizede a SA-nak dolgozó Tadasi Tady Josida lesz.

Mégis mi folyik itt, és merre tart a Subaru?

Nos, az nyilván nem lehet véletlen, hogy a közismerten EV-ellenes Nakamurát a közismerten EV-barát Achusi Oszaki fogja váltani idén júniustól a cégóriás élén, úgyhogy némi sejtésünk már lehet. A Subaru saját sajtóközleménye csak a CEO-váltás tényét jelenti be, arra hivatkozva, hogy a 2018-ban megfogalmazott, középtávú vezetői jövőkép megvalósítási időszaka lezárult, a cég pedig egy új vezetési jövőképet kíván kidolgozni.

A Subaru jelene és jövője – Tomomi Nakamura és Acushi Osaki

„Mi a Subarunál az ügyességünk révén akarjuk túlélni az elektrifikáció időszakát. Különböző, új rendszereket fogunk bevezetni, miközben végig a rugalmasságra és a terjeszkedésre összpontosítunk”

– mondta Oszaki egy sajtótájékoztatón.

A leendő CEO már 1988 óta dolgozik az akkoriban még Fuji Heavy Industries néven operáló Subarunál. Az elmúlt években több vezető minőségirányítási pozíciót is betöltött, legutóbb pedig a gyártási részleg igazgatója és ügyvezető alelnöke volt.

A Subaru fő gyáregysége Gunmában – 332 000 négyzetméternyi épület egy 635 ezres területen

Vannak persze egyéb, kézzelfoghatóbb utalások is az Oszaki alatt várható fejleményekre. Az NHK japán műsorszolgáltató közlése szerint a Subaru egy teljesen új, kizárólag elektromos autókat gyártó létesítmény építését tervezi a japán Gunma prefektúrában, ahol a jelenlegi legnagyobb Subaru-gyártóüzem is áll. Ha minden a tervek szerint halad, az új gyár 2027-ben kezdi meg működését.

Kedvenc youtube-os subaru guy-om ránézésre maga a megtestesült és abszolút antiinfluenszer. Az 55 évnyi hús-vér autószerelői tapasztalattal és mára 5,6 millió (!) követővel bíró, reszelős hangú, pragmatikus, pacekba megmondós jenki, Savage Scotty Kilmer sokkal alaposabban kibontja neked a finom részletekkel tűzdelt tényállást, zanzásított Subaru-történelem inkluzíve. Mármint, ha kattintasz a fönti videóra.

Itt van még jó kis kontent