Nem késtünk-e el a mesterséges intelligencia globális szabályozásával?

Szerző: Zubor Tamás

Fejlesztési moratóriumot hirdetnének a szakemberek. Javaslatukat erősíti a friss hír, miszerint egy belga férfi addig beszélgetett egy mesterséges intelligenciával, míg kivetette magát az ablakon.

A több mint ezer szakember és tudós nyílt levélben fogalmazta meg aggodalmát, miszerint jelenleg olyan irányba mennek és olyan üteműek a mesterségesintelligencia-fejlesztések, ami potenciálisan veszélyes az egész emberiségre.

Az aláírók között ott van a világ leggazdagabb embere, legnagyobb innovátora / techtoxikus trollja (ki-ki válasszon), Elon Musk; az emberiség történetét népszerű módon, ám kissé egydimenziósan taglaló sikerkönyvek szerzője, az izraeli Yuval Noah Harari, az Apple társalapítója, Steven Wozniak – csak hogy a legismertebbek említsük.

A nonprofit Future of Life intézet által kiadott levélben az áll, hogy a Chat GPT-hez hasonló, illetve annál akár nagyobb fejlesztéseket addig föl kell függeszteni, míg független szakértők ki nem dolgoznak, hajtanak végre és ellenőriznek megfelelő, globális protokollokat:

„A nagy teljesítményű mesterségesintelligencia-rendszereket csak akkor szabad fejleszteni, ha biztosak vagyunk abban, hogy hatásuk pozitív lesz, és kockázataik kezelhetők lesznek.”

Taglalják még az emberekkel versengő ai-k társadalmi és civilizációs veszélyeit, melyek gazdasági és politikai zavarokat okozhatnak, az egészhez pedig már az összeurópai rendőrség, pontosabban rendőrségszövetség, az Europol is csatlakozott, arra figyelmeztetve, hogy adathalászatra, dezinformációra, kiberbűnözésre használhatják föl az új fejlesztéseket.

Jó reggelt kívánunk az illetékeseknek és szakértőknek

Mert mintha kissé elkéstek volna az aggódással és az alapok lerakásával. Épp ezen három területen ugyanis már jóideje fejtenek ki roppant káros, az egész emberiség sorsát meghatározó, mérgező tevékenységet maffiával összefonódott autokrata rezsimek korai mesterségesintelligencia-eszközökkel.

Elég csak arra a globális tudatmanipulációra gondolni, minek nyomán lépten-nyomon beleütközünk az Oroszország Ukrajna elleni agresszióját mentegető, sőt egyenesen Ukrajna és a Nyugat agresszióját bizonygató agymenéseket.

Konkrét javaslatuk most tehát féléves interregnumot követel, ez szerintük elég lehet mindezek kidolgozására – ami az egész világon kibontakozó mi-hájpot és -terjedést nézve kissé elnagyolt becslésnek, értsd: súlyos naivitásnak tűnik.

Mindenesetre most a nagyemberek a fejlesztőktől a hatóságokkal való együttműködést és józan belátást kérnek, mindannyiunk érdekében.

Nos, ha igaz az, hogy a minap egy belga férfi azért ugrott ki az ablakon, és lett öngyilkos, mert egy mesterséges intelligencia, akivel – a felesége szerint – szinte függőként beszélt naponta többször, kvázi belehajszolta, akkor tényleg lenne ezzel dolog.

Amit egyébként éppen a fönt említett gigantikus hájp is táplál, melyből az jöhet le, hogy ezek a rendszerek már olyan okos entitások, „akik” akár terápiára is alkalmasak – holott egyelőre mindenhez, amit mondunk nekik, igazodnak, azt erősítve a válaszaikkal.

Itt van még jó kis kontent