„Ha valakinek kell a melód, csak megvárja, hogy mondj valami baromságot” – Chris Rock nem finomkodott a netflixes élőben

Szerző: NLD

A streamingtörténelmet író Chris Rock: Selective Outrage című standupban kiosztotta a woke-ot, a politikusokat, és beszélt a Pofonról is.

Amerikai idő szerint szombat este lement a Netflix első világszerte elérhető élő adása: Chris Rock Selective Outrage című, baltimore-i fellépését közvetítették. Az 58 éves színész-komikus ezzel a kritikák szerint elég jól sikerült műsorral tért vissza a tévébe az Oscar-balhé után, de nemcsak azért érdekes a műsor, mert végre hosszan beszélt Will Smith pofonjáról: a woke-ról, az ukrajnai háborúról, a rasszizmusról, a függőségekről és az abortuszról is elmélkedett az egyórás különkiadásban.

A woke-ról például azt mondta, hogy alapvetően nincs vele problémája, hiszen a dolog azért szökkent szárba, hogy társadalmi igazságtalanságokra mutasson rá – a gyakorlatban azonban nem egészen jól működik.

„Én támogatom, hogy a marginalizált emberek élhessenek a jogaikkal. Amivel problémám van, az a szelektív felháborodás. Valaki tesz valamit, és eltörlik. Valaki más pontosan ugyanazt teszi, és semmi sem történik vele. Tudjátok, miről beszélek… azokról, akik Michael Jacksont hallgatnak, de R. Kellyt nem. Pedig mindketten ugyanazt a bűnt követték el, csak az egyiknek jobbak a dalai „

– mondta Rock, és azt is hozzátette, hogy sokan kihasználják ezt: „Ha valakinek kell a melód, csak megvárja, hogy mondj valami baromságot” – utalt azokra az esetekre, amikor valakit egy rosszul megfogalmazott mondat miatt rúgattak ki a munkahelyéről.

Az oroszok ukrajnai agressziója is szóba került, és elég érdekes szemszögből fogta meg a témát a komikus.

„Amerika szörnyű formában van. Rosszabban állunk, mint Ukrajna. Igen, így gondolom. Mert az ukránoknál megvan az egység, az amerikai nép pedig teljesen megosztott. Ha idejönnének az oroszok, az ország fele azt mondaná, hogy hallgassuk meg őket. Elég rossz helyzetben vagyunk”

– mondta, utalva arra, hogy a republikánusoknál egyre több az oroszbarát hang. Rock azonban a jobboldal mellett a túlzottan érzékeny balosokat is leoltotta:

„Megpróbálom úgy letolni a műsort, hogy senkit ne sértsek meg. Megteszem, ami tőlem telik, mert sosem lehet tudni, kit mi triggerel. Az emberek azt mondják, a szavak fájnak – de aki ezt állítja, azt soha nem vágták még pofán.”

Ezután rátért a pofonra, a műsor utolsó tíz percét erre a témára szánta. Most először beszélt kamerák előtt az esetről, és nem fogta vissza magát. Megemlítette, hogy az eset után többször felhívta Will Smitht, de a színész nem vette fel neki a telefont. „Tudjátok, mi történt velem, felpofozott Suge Smith. Még mindig a Summertime cseng a fülemben. De nem vagyok áldozat. Nem fogok ezen siránkozni Oprah vagy Gayle műsorában. Úgy álltam az ütést, mint Manny Pacquiao.”

Azt mondta, szerinte a pofon nem is róla szólt, hanem Will Smith feleségéről, Jada Pinkett Smith-ről, aki megcsalta a férjét, aztán a nyilvánosság előtt nyilatkozott róla, Smith pedig ezért rajta töltötte ki a mérgét. Rock ezt megérti, de azért még mindig dühös.

„Imádom Will Smith-t, egész életemben imádtam. Egész életemben Will Smith-nek szorítottam, most viszont azért nézem meg az Emancipációt, hogy lássam, ahogy elnáspángolják őt. Miatta a rabszolgatartóknak szurkolok”

– viccelődött. Azt is elárulta, miért nem ütött vissza: a szülei azt tanították neki,

sose bunyózzon fehér emberek előtt.

A Selective Outrage felvétele elérhető a Netflix műsortárában.

A pofonról itt írtunk hosszabban az eset után:

Itt van még jó kis kontent