Már dolgoznak a nem fizető vevőjét halálba szekírozó autó tervén

Szerző: Lakinger Béla

Nem vicc, egy nagy amerikai autógyártó akkurátus koncepciót dolgozott ki arra, hogy az okosabb kocsikkal hogyan lehetne nyomást gyakorolni a renitens vásárlókra.

A vezetője ellen forduló gonosz jármű eddig csak közepesen gügye scifik toposza volt, de a Ford nemrég benyújtott szabadalmi kérelméből kiderül, hogy a megfelelő helyen már gondolkoznak azon: hogyan válhatna valósággá.

A nagy vonalakban is rémisztően hangzó ötlet – amelyet az alábbiakban részleteiben is ismertetünk, hogy még rémisztőbb legyen – természetesen az üzleti érdekek miatt vetődhet egyáltalán fel. A hitelre vásárolt járművek visszaszerzését lenne hivatott megkönnyíteni a finanszírozóknak – írja a Thedrive.com.

De talán helyesebb lenne úgy fogalmazni: a törlesztőrészleteket fizetni elmulasztó vevők furikázását tennék pokollá vele.

A kérelemben azt írják, a rendszer, amellyel az autógyártó bármely jövőbeli, adatkapcsolattal rendelkező járművét fel lehetne szerelni, képes lenne

„letiltani a jármű egy vagy több alkatrészének funkcióját”.

Mármint gyakorlatilag bármit, a motorig bezárólag. Az önvezetésre képes járműveket pedig elvezethetné egy olyan helyre, amely alkalmas arra, hogy egy vontatóautó magára kapja – vagy akár a visszavételt kezdeményező telephelyére. Sőt, ha a hitelintézet úgy véli, hogy az autó állapota miatt ez indokolt, akkor egyenesen a roncstelepre.

De előbb élvezzük ki a folyamatot!

Mire azonban eddig eljut az ügy, még sok megpróbáltatáson kellene átesnie a magát tulajdonosnak képzelő szerencsétlennek. A sötét lelkű robot eleinte megelégedne az infotainment-rendszeren keresztül küldött figyelmeztetésekkel. Aki próbált már úgy vezetni, hogy a kocsija egy vélt vagy valós veszélyre igyekszik buzgón figyelmeztetni valami éktelen bimbammolással, az sejtheti, milyen frusztrációs potenciál van már ebben is.

Hanem ez még csak a kezdet. Amikor a sofőr immunissá vált a hanghatásokra, kezdődhetnek a funkcióvesztések. Először csak kisebb kellemetlenségek, a tempomat, az ülésvezérlés vagy a rádió, a GPS mondja be az unalmast. Aztán feladja a klímaberendezés, a távirányítós kulcs. És ha a megátalkodott sofőr még mindig kitart (és továbbra sem fizet), akkor kizárják az autójából bizonyos időközökre, például hétvégére. Vagy csak bizonyos útvonalak használata válik lehetségessé.

Egy szép napon aztán az autó érzékeli, hogy épp nincs garázsban, és átveszi az uralmat maga felett:

„a visszavételi rendszer számítógépe együttműködhet a félautonóm járműben lévő számítógéppel, hogy a járművet önállóan áthelyezze egy olyan helyre, amely kényelmesebb egy vontatójármű számára az elvontatáshoz”.

A lap szerint egyetlen más autógyártó sem nyújtott még be efféle szabadalmi kérelmet, és önmagában ez sem jelenti, hogy a Fordnál döntöttek volna a későbbi bevezetéséről. De hogy a terv leírása aggasztó, az biztos.

Amúgy az irány gonosz autók nélkül is elég aggasztó:

Itt van még jó kis kontent