Betoppant egy orosz mérnök az amerikaikhoz, aki mindent elmondana Putyin új atombombázójáról

Szerző: Zubor Tamás

Már ha igaz, hogy ő egy orosz mérnök.

A férfivel az egész családja ott volt – ebből, és abból, hogy egy páncélozott SUV-ban ültek, talán arra lehet következtetni, hogy igaz lehet a sztorija. E szerint 2018 és 2021 között dolgozott a Tupolevnél, mely az oroszok védelmi és repülőgépgyára, ahol állítása szerint az általa Fehér Hattyúként emlegetett Tu-160-on, pontosabban annak igencsak potens modernizálásán dolgozott.

És most mindent elmondana róla az amerikaiaknak, cserébe a politikai menedékjogért,

amire azért van szüksége, mert Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki vezető támogatója.

A NATO-zsargonban Blackjacknek hívott bombázót a ma már zajló, nagyszabású felújítási programban két fázisban korszerűsítik. Ennek keretében a legmodernebb fegyver- és más rendszerekkel szerelik föl, és új hajtóművet is kap.

Eddig egyet sikerült összerakniuk az oroszoknak, ennek a neve nálunk – bár teljesen más vonatkozásban, de – ismerősen hangzó Tyereskova; a tervek szerint ezt követi még további 9 ilyen göbzi:

Amúgy az is az úgynevezett besétáló (avagy walk-in – így nevezik azokat az ellenséges országból érkezőket, akik beállítanak a nagykövetségre vagy más hivatalos intézménybe, és menedékjogért cserébe énekelni akarnak) sztoriját tovább erősíti, hogy a fejlesztés és az új gép megépítése éppen akkor zajlott, amikor állítása szerint a Tupolevnél dolgozott.

Az amerikaiak pedig nyilván rendkívül érdeklődnek az új Tu-160-asok iránt, mivel

ezeket a gépeket szánnák az oroszok arra, hogy az Északi sarkkörön túlról atombombákkal szórják meg Észak-Amerikát.

Legfontosabb kérdés pedig nyilván az, hogy képes lehet-e az új gép/konstrukció akár hiperszonikus fegyverek bevetésére – már ha egyáltalán vannak ilyenjeik az oroszoknak, ami azért, valljuk be, annyira nem valószínű.

Itt van még jó kis kontent