Egy kanadai fickó a barátja emlékére háromkerekűvel szeli át a kontinenst

Szerző: Lakinger Béla

Cikcakkban, úttalan utakon, zimankóban pöfög az Atlanti-óceán felé.

Matt Webb télvíz idején nekiindult, hogy egy háromkerekű quaddal keresztülzötyögjön az amerikai kontinensen. A 10 ezer kilométeres út nagyjából egyötödét már megtette, de egyelőre megbcsülni is nehéz volna, hogy mikor érhet célba – írja a Thedrive.com.

Farmerek traktorpótlója

Webb a 100 Mile House nevű településről indult, amely a Kanada nyugati végén fekvő British Columbia államban van, néhány száz kilométerre a Cendes-óceántól. Honda Big Red típusú, általában mezőgazdasági munkákra használatos gépe mögé egy utánfutót kapcsolt a poggyászának, és célba vette a túlpartot, konkrétan a Prince Edward-szigetet.

@webbman69

Peace out Entwistle 🤘🏻🇨🇦

♬ original sound – webbman69

Az első ötletet az útra a volt főnöke adta, amikor azt mondta, hogy 1500 dollárt ad neki, ha az akkori quadjával eljut a keleti partra. Mégsem vágott bele, sőt hamarosan eladta a gépet, de a gondolat azóta is foglalkoztatta – tavaly pedig úgy érezte, eljött az idő.

“A barátom, Anthony tavaly meghalt, én pedig utána gyakorlatilag halálra dolgoztam magam, semmi sem érdekelt. Végül arra jutottam, a fenébe is, itt az alkalom”

– idézte fel az elhatározás pillanatát.

Vett hát egy ugyanolyan háromkerekűt 500 dollárért, bejelentette a rekordkísérletet a Guinnessnél, és beröffentette a libakergetőt. Az utat Anthony emlékének szenteli, az egykori jóbarát családjának gyűjt adományokat, melyekből 25 százalékot fordít az utazásra, a többi költséget pedig saját zsebből állja.

@webbman69

♬ original sound – webbman69

Elég lassan és kacskaringósan halad, mert

a földutakra-árokpartokra optimalizált, 200 köbcentis járgány száguldozásra nem alkalmas, ráadásul a forgalmas utakat is kerülni kell vele.

De a sofőr nem izgatja magát túlságosan a tempó miatt: “Őszintén szólva, az útvonalat úgy tervezem meg, hogy ránézek a térképre, kiválasztok egy vicces nevet vagy egy olyat, amit nem tudok kiejteni, aztán felkeresem a helyi kocsmákat, éttermeket.” Már közel 40 ezer követője van a TikTokon, gyakran meghívják egy meleg ételre, időnként szállást is kap – egyébként jobbára olcsó panziókban alszik.

Nem ő az egyetlen megszállott:

Itt van még jó kis kontent