Dunát lehet rekeszteni a párkapcsolatokról szóló szakirodalommal – amiket persze nemcsak képzett szakemberek írnak, hanem dilettánsok és botcsinálta vulgárpszichológusok is kimeríthetetlen témának tartják a két nem különböző működését. Mutatunk egy generális, tehát nem feltétlen csak párkapcsolatba működő módszert: íme, semmi-doboz elmélete.
Az amerikai Mark Gungor humorista és több sikerkönyv szerzője olyanokat mesél el nagyon viccesen, amik garantáltan megerősítenek minden párkapcsolatot.
„Szeretem igazsággal és humorral inspirálni az emberek életét. Az a célom, hogy segítsek a pároknak rendbe jönni, kijönni, jól érezni magukat, és sikeres kapcsolatot kialakítani”
– vallja Mark, akinek performanszai üdítően mentesek bármiféle pszichológiai vagy akár egyházi szóhasználattól. Ő alkotta meg a nothing box, vagyis a semmi-doboz, melynek birtoklása a modern férfi kiváltsága.
A férfi agya sok kis dobozból épül fel
Tartja Gungor. Mindenre van dobozunk: az autóra, a pénzre, a munkára. És ezek a dobozok nem érintkeznek egymással. Ha valamiről beszélünk, kinyitjuk a dobozt és csak azzal foglalkozunk, ami abban van. Ezzel szemben a nők agya olyan, mint egy nagy huzallabda, melyben minden össze van kapcsolva mindennel: a pénz az autóval, az autó a munkával, a gyerekek az anyóssal. Olyan, mint az internet, és az egészet az az energia működteti, amit úgy nevezünk: érzelmek.
A férfiaknak van még egy különleges dobozuk. Abban semmi nincs. És az összes doboz közül, ami a fejünkben van, ez a kedvencük. Amikor csak lehet, itt töltik az idejüket
Olyan ez, mint az agyhalott állapot, vagy mint a horgászás. Képesek vagyunk órákon át semmire sem gondolni.
Az elmélet szerint a nők ezt nem értik, mert állandóan zizegnek. Ott van az a sok huzal a fejünkben, és mindig mindent meg kell magyarázniuk, előre kell tervezniük és kontrollálniuk.
És ezek alapján Mark Gungor nemcsak tényfeltár, tanácsot is ad. Azt mondja, a nemek közötti különbség jól lekövethető a vitás és stresszes helyzetek kezelésén is. Ha egy nőt idegesít valami, muszáj beszélnie. A férfinek ilyenkor kényszere van, hogy a nőt megszerelje.
De a nő nem akarja, hogy megjavítsák. Nem tanács kell neki, csak az, hogy a férfi fogja be és hallgassa meg. A bajban lévő férfi viszont megőrül a nyaggatástól. Elvonul a semmi-dobozába, elhúzódik a nőtől, és elvárja, hogy mindenki hagyja őt száradni. Kiváló terep ez a sértődésre, aztán a legközelebbi ütközésnél az egymásra mutogatásra. Pedig csak arról van szó, hogy
mindkét fél a saját megoldását, a saját válaszát ajánlja fel. Azt az évezredekkel ezelőtt genetikailag kódolt opciót, ami szerint ő maga jól működik.
A több ezer évre visszanyúló társadalmi szerepekben kell keresni az okokat, hogy például miért képesek kevésbé a multitaskingra a férfiak, és miért beszélnek többet a nők.
Kőkorszaki szakik
Az őskorban a szerepek egyértelműen le voltak osztva. A férfi ellátta élelemmel a családot, a nő őrizte a tüzet, gyereket nevelt és gyűjtögetett. A mamuthús előteremtése kicsit több erőfeszítést igényelt, mint ma az online bevásárlókosár telepakolása.
Az akár többnapos vadászat során folyamatosan figyelni és észlelni kellett. Meglesni a vadat és közben hárítani az egyéb veszélyt, meg dacolni az olykor hevesen tomboló elemekkel. Leöléséhez erő, bátorság és figyelem kellett. Koncentrált figyelem.
Ha a vadász képzeletben a nőjéről képzelgett vagy a barlangdekoron töprengett, hát elbaltázta. Nemcsak a vacsora ugrott, de asszonya is nézhetett új eltartó után. Így tanult meg a férfi kizárólag egy dologra koncentrálni.
És tájékozódni is: visszatalálni a családi tűzhelyhez navigációs kütyük nélkül. Innen ered az is, hogy a férfinép kevésbé szószátyár. Hiszen két „ütközet” között jólesett a csendes pihenő. A szótlanul ücsörgés és testben-lélekben felkészülés a következő, életveszélyes viadalra.
Multifunkciós ősasszonyok
Míg a barlang ura távol volt, a nő otthon serénykedett. Ahogyan a férfinek az életben maradáshoz muszáj volt fullon a jelenben lennie, úgy kellett párjának egy mai drón képességével pásztáznia környezetét:
óvta a tüzet, ápolta a beteget, figyelt az utódokra, kiválasztotta a sok színes bogyóból az ehetőket. A nő így fejlesztette ki a multitasking képességét.
A sokszor monoton tevékenységek közben pedig jó volt beszélgetni. Ez a magyarázata annak a sztereotípiának, hogy a nők többet beszélnek, mint a férfiak. Ráadásul ez a kódolás annyira mélyen van, hogy általában a lányok a mai napig hamarabb tanulnak meg beszélni, mint a fiúk.
Bár napjainkban persze sokszor egészen más a felállás, ezek a tízezredes kódok bennünk vannak és működnek, csak épp a megváltozott körülmények között ezek egészen másként hatnak, és a visszatérő konfliktusok forrását táplálják.
Megspékelve azzal, hogy a szerepek alaposan megváltoztak: a férfiak nagy részének már nem kell nagyvadakkal harcolni, viszont a nőknél bejátszik a képbe a gyerek-család-háztartás mellett a munkahelyi helytállás kényszere is. És ezek a szerepmódosulások sokszor vezetnek összezördüléshez vezetnek konfliktusokhoz.
Mit tehetünk?
A férfias morgással és a női siránkozással biztosan nem jutunk messzire. De ha a generációs sémák mellé saját szoftverünkbe bepötyögünk még egy kódot, akkor garantáltan kevesebb lesz otthon az anyázás és a porceláncsörömpölés. Jó volna azt tudatosítani magunkban, hogy
amin nem tudunk változtatni, mert mondjuk genetikailag kódolt, azon ne is erőlködjünk.
Kár a férfit azzal is nyüstölni, hogy miért nem találja a behűtött sört, ami csak egy polccal lejjebb került a hűtőpakoláskor. A férfinek genetikailag kódolt a „csőlátása”, ami – mint föntebb írtuk – szintén a vadak űzésére vezethető vissza. Kár rajta számon kérni, ha nem találja a szeme előtt lévő dolgokat. És még a legmegszállottabb szerelmestől se várjuk el, hogy aktívan közreműködik majd a sminkek és egyéb szépítőszerek vásárlásánál. Az ilyen,
számára piszlicsáré részletektől évezredes biológiai tűzfal védi.
És ugyanilyen feleslegesen szövegelhetünk a nőnek arról, hogy a hétvégi miniszabira nem kell mindent becsomagolni, mert ő igenis akkor érzi jól magát, ha a bőröndjébe pakolhat mindent, amiről úgy véli, szüksége lehet rá. Ahogyan a barlang előtt járatta a tekintetét, úgy szeret ügyelni és felügyelni a részletekre ma is.
Mire jó ez nekünk?
Ha tudjuk a választ a miértekre, akkor elfogadóbbak vagyunk. Jó tudni, például, hogy
egy nőnek átlagosan legalább kétszer annyi kimondott szóra van szüksége a megfelelő érzelmi állapothoz, mint egy férfinak.
Egy nő naponta átlagosan 6-8 ezer szóval kommunikál, míg egy férfi csak 2-4 ezret használ. Ennek tudatában talán türelmesebben tudjuk meghallgatni őt. Ha ezeket az alapigazságokat belátjuk és szem előtt tartjuk, már egy körrel beljebb vagyunk. És ha még többet foglalkoznál a témával, olvass tovább: