A férfi hallgatók is tiltakoznak az afgán nők egyetemekről való kitiltása ellen

Szerző: Lakinger Béla

Szép, kockázatokat sem nélkülöző kiállás a muszlim nők jogai mellett.

Több videó is megjelent a Twitteren arról, hogy két afganisztáni egyetem férfi hallgatói látványosan kiállnak női társaik mellett, akiket a tálib hatalom friss intézkedésével kitiltott a helyi felsőoktatásból – írja a Metro.co.uk.

A felvételeken a dzsalalábádi Nangarhar Egyetem és a kandahári egyetem diákjai láthatók. Az egyiken az látszik, hogy a férfiak tiltakozásul kivonulnak egy vizsgáról, miközben az épületbe be nem engedett nők megtapsolják őket.

A másikon pedig egy rögtönzött tüntetés látható: a férfiak csatlakoznak az utcán a nőkhöz, akik táblákat tartanak a magasba, és jelszavakat skandálnak a szexista elnyomás ellen tiltakozva. Ne feledjük, hogy

Afganisztánban kicsit nagyobb a kockázata bármilyen kiállásnak a hatalommal szemben, mint a nyugati világban,

szóval kalapot le az érintett nők és a férfiak előtt is.

Újságírók beszámolói szerint a fővárosban, Kabulban szerdán katonák állták el legalább négy egyetem bejáratát, nehogy a nők bejussanak az órákra. A tálibok kedden jelentették be a tilalmat, amely azonnal életbe is lépett. A Kabuli Egyetem szóvivője szerint néhány nőnek adminisztratív okokból engedélyezték a belépést, és diplomaosztó ünnepségeket meg lehet tartani, de további kivételek nincsenek.

Lassan durvul a helyzet

Még olyan muszlim országok is sürgették a tiltás felülvizsgálatát, mint Katar és Pakisztán. Bár kezdetben mérsékeltebb, a nők és a kisebbségek jogait tiszteletben tartó uralmat ígértek, a tálibok tavalyi augusztusi hatalomátvételük óta egyre szigorúbb vallási szabályokat vezetnek be.

Arról is van egy szívszorító videó, amint a döntést meghalló női hallgatók zokognak és egymást vigasztalják:

Iránban egyetemre pont járhatnak, de baj van ott is elég:

Itt van még jó kis kontent